Miskolc

Az utóbbi évtizedben a távközlés Gulliver-lépésekkel fejlődött, az analóg rendszerek a digitális rendszereknek adták át a helyüket, a szakmában kiteljesedett az automatizáció és mindezek a változások csupán a telefonálás műszaki-technikai hátterének megújulását jelzik, amelyhez elengedhetetlen volt egy teljesen új humánpolitika, a korszerű elektronikai ismeretek birtoklásán túl a szakmai elhivatottság is. Erről beszélgettünk Sztahura Lászlóval, a MATÁV Kelet-magyarországi Műszaki Igazgatóságának igazgatójával, aki 1960-ban jegyezte el magát ezzel a szakmával, amikor leérettségizett a Földes Ferenc Gimnáziumban, és távközlési műszerész tanulónak jelentkezett a postán. Ennek idestova 40 éve. A kerek évszám most alkalmat kínál az emlékezésre.

– Abaújban, Felsőgagyon, születtem 1942. augusztus 24-én, ott jártam ki az általános iskolát is, majd 1956-ban a Földes Ferenc Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. A kollégium közösségi, intellektuális légköre nagyon jó hatással volt rám, de szoros kapcsolat épült ki az akkori diákság és az iskola vezetése, tanári kara között is. Kálmán László igen keménykezű osztályfőnökünk volt, de a szigorúságát akkor is, azóta is az elért eredményeinkkel mérhettük. Az akkor divatos politechnikai oktatás keretében a postáról is tanítottak fakultatív távközlési ismereteket, és én ezt a szakmát akkor szerettem meg. A Földesben tett érettségi után a 101-esben 1962-ben tettem le a szakmunkás vizsgát, távközlési műszerész lettem. Majd a Budapesti Műszaki Egyetem nappali tagozata következett, ahol ösztöndíjasként töltöttem el öt gazdag évet. A fővárosban is kollégista voltam, ott is a miskolcihoz hasonlóan nagyon jó, alkotó szellemű közösségbe kerültem, melynek tagjaiként egymást erősítettük.

– Az ösztöndíj birtokában ugye teljesen nyilvánvaló volt, hogy fiatal mérnökként merre vezet az útja az egyetem után?

– Az egyetemen ismertem meg a feleségemet, 1969-ben házasodtunk össze, ő a mai napig a postán dolgozik. Lányunk közgazdászhallgató, itt Miskolcon. Amikor visszatértem Miskolcra, a fejlesztés, a hálózatépítés feladataival bíztak meg. Elődöm kitűnő szakember, Agócs László volt, akitől sokat tanultam… Aztán 1975-től a távközlési osztály élére helyeztek, ez az osztály foglalkozott akkor a távközlés egészével, hozzám tartozott a fejlesztéstől, a beruházáson keresztül az üzemeltetés és a szolgáltatás is.

– Nem volt ez túlságosan nagy kihívás 8 évvel az egyetem befejezése után?

– Ez volt a szakmám, mindig arra készültem, hogy újabb és újabb feladatokkal küzdjek meg. Ezt követően öt évig a postaigazgatóság igazgatóhelyettese, majd egy évig az igazgatója voltam.

– Ekkor jött a szétválás a postától?

– 1990. január elsejétől különvált a távközlés és nyolc teljes éven át a Miskolci Távközlési Igazgatóság igazgatójaként dolgoztam, miközben a szakmában addig sohasem látott fejlődés kezdődött meg. 1995-ben az egész területen befejeződött az automatizálás. A fejlesztési folyamatok sebességét jelzi, hogy 1989-ben épült meg az új miskolci, Régiposta utcai központ a maga impozáns nagyságú és megjelenésű tömbjével, benne az akkor még korszerű analóg berendezésekkel, melyeket aztán rövidesen leváltott a sokkal kisebb helyigényű digitális rendszer, az elektronikus távközlés újabb generációját jelentő technológia. A felszabaduló termek azóta más, ugyancsak modern technikáknak adnak helyet.

– A műszaki háttér teljes megújulását mennyire sikerült követnie a képzéssel, a felkészítéssel?

– Két évvel ezelőtt előkészítettünk egy tervet a teljes szervezeti megújuláshoz, hogy javítsuk a versenyképességünket, a hatékonyságunkat. Ennek megfelelően új üzletágak szerveződtek lakossági, üzleti kommunikációs stb… Azzal, hogy megszűntek a területi távközlési igazgatóságok, a Dunától keletre eső területen itt koncentrálódik a műszaki feladatok ellátása, a távközlés fejlesztése, a beruházás, az üzemeltetés. Viszont az ügyfelekkel már nem állunk közvetlen kapcsolatban, csupán a zavarelhárítás, és a létesítések alkalmával.

– Az új feladatkörrel még tovább csökkent a szabad ideje.

– A munkámat nagyon szépnek tartom, nekem ez a szakmám, amely leköti a teljes figyelmemet, így nem fáraszt. Egy héten háromszor távol vagyok, vagy Budapesten, vagy a területen, amely meglehetősen nagy. Mégis marad időm más kedvteléseimre is. A hétvégi házamnál kertészkedéssel, a fák, a szőlő gondozásával szívesen foglalatoskodom. Emellett sportolok, a Matáv Miskolci Sportegyesülete keretében az NB III-ban tekézem; ez heti egy edzést, egy versenyt jelent. Van természetjáró szakosztályunk, de részt veszünk a focibajnokságban is. Mindenre marad idő, ami fontos. Vettem az Avason egy pincét, ahol hegyaljai mustból érlelek igazi jó bort magamnak és a barátaimnak… Meg aztán a kertem szőlőtermése sem megy így kárba…

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)