Ratkos Mihály

Polgármester,

Nyírtelek

szszb_02-128_ratkos_mihaly.jpgMikor lesz város Nyírtelek? − kérdezte egy ismerős Ratkos Mihályt, a 7 ezer lelkes Nyírtelek polgármesterét, célozva arra, hogy manapság a néhány ezres falu is városi rangra pályázik.

− Majd ha Nyíregyházát hozzánk csatolják! − hangzott a talpraesett válasz.

A fenti szavak inkább adomába illenek. Az viszont a hétköznapi valóság, hogy Nyírtelek, jó tíz kilométerre a megyeszékhelyhez olyan előnyös pozíciót teremtett magának, hogy sok hasonló, de még a nagyobb községek közül is jó pár irigyelheti. Az egykori Királytelek − tizennégy tanya központja − ma úgyszólván minden, városra jellemző komforttal rendelkezik. Sokan emlékeznek még arra az újabb kori népvándorlásra, amikor a nyíregyháziak kezüket-lábukat törték, hogy Nyírteleken építkezzenek.

Nem véletlenül, mivel 50 (!) forintért kínálták négyzetméterét a teleknek. Létre is jött egy csodálatos kertvárosi negyed, igaz, a korábbi házak is modernek, összkomfortosak voltak. Szinte hihetetlen, de ha most akarna valaki telket venni, mindössze három igényt tudnának kielégíteni.

Ha már ilyen szépen gyarapodott a falu, most újabb lakótelepen töri a fejét a polgármester. Persze, nehogy toronyházra, panellakásra gondoljon valaki! Képzeljen el kétszintes, tetőteres, virágokkal dúsan díszített házakat, melyeknek pázsitos udvarán házőrző vigyázza az ott lakók nyugalmát. Szóval, most legalább hetven telek kialakításán munkálkodnak.

Kár lenne tagadni, hogy a tanyás településnek az elmúlt évtizedekben a honvédségi alakulatok jelenléte, azok kiszolgálása hozta meg a lehetőséget az átlagosnál gyorsabb gyarapodásra. De egyúttal gondot is zúdított a nyakukba az örökös átszervezésből, leépítésből fakadó bizonytalanság.

Még ésszerűtlen döntéseket is meg kellett hozniuk. Például a honvédség által használt derítő tökéletesen megfelelt volna a szennyvízhálózathoz, ám a község és az alakulat nem használhatta ugyanazt a tisztítót. Ezért kénytelenek voltak építeni egy újabbat, 20 millió forintért. Ugyanennyibe került a hálózat, de az idén pénzhiány miatt nem folytathatják. − Csak a művelődési ház hiányzik ahhoz, hogy minden feltétel együtt álljon a városi rang elnyeréséhez − mondja Ratkos Mihály. − Közel ezer iskolás gyerek jár a két iskolánkba, szép óvoda létesült, Belegrádon külterületi csoportot működtetünk.

Az egészségügyi ellátás terén az első közt privatizálták körzeteiket orvosaink. Három felnőtt- és egy gyermekkörzetünk van. Két fogorvos váltott műszakban dolgozik. Ám a társadalombiztosítás csak egy orvos bérét adja, viszont az önkormányzat úgy döntött: eltartja a falu a másikat.

Mint annyi településnek, a telefon sokáig fájó pontja volt Nyírteleknek. A MATÁV-val folytatott tárgyalások arra engednek következtetni, hogy 1996-ra beköthetik a telefont − már most hétszáz igénylőt tarnak nyilván. Átmeneti megoldásként az idén nyolc nyilvános telefonfülkét szerelnek fel. Addig is vettek az orvosaiknak mobiltelefont, s az idén január elsejétől központi ügyeletet tartanak a faluban, nem kell Nyíregyházára menni egy rosszullét miatt.

A jövőben kislabort akarnak kialakítani, fizikoterápiás részleggel. Vettek két Holtert és a szívproblémákkal küszködők ellátása így nagyságrenddel színvonalasabb.

Minél nagyobb területen fekszik egy település, annál többet kell költenie az úthálózatra. A tizennégy tanya legtávolabbi pontjai légvonalban huszonhat kilométerre vannak egymástól, így érthető, hogy még a belterületi utaknak is csupán a 70 százalékát borítja szilárd köpeny. A Vasvári Pál utcát az idén mindenképpen leburkolják. Annak örül a polgármester, hogy valamennyi tanyához vezető út aszfaltozott, viszont a tanyákon belül már nem mindenütt közlekedhetnek száraz úton az ott élők. Terveik közt minden évben szerepel néhány kilométernyi út leburkolása.

Kertész üzemmérnöki diplomával a zsebében szinte egyik pillanatról a másikra választották meg Ratkos Mihályt nagyközségi pártbizottsági titkárnak, majd a Hazafias Népfront megyei bizottságánál tizenegy éven át a béke- és barátsági programok szervezéséért felelt. 1989-ben hazahívták, megválasztották tanácselnöknek. Egy esztendő múlva négy, az 1994-es önkormányzati választáson pedig nyolc polgármester-jelölt közül nyerte el a helybeliek bizalmát.

A szülei, Ratkos Mihály földműves és Rőzse Éva háztartásbeli ma is Nyírteleken élnek. Sajnos, testvér nélkül nőtt fel, így szűk a család.

A felesége, Blatt Zsuzsanna pedagógus, kémia, biológia, és mezőgazdasági gyakorlat szakos tanár. Róbert fia fegyveres biztonsági őr a honvédségnél, magángazdálkodó és versenygalambokat tenyészt. Lánya negyedikes a Kölcsey gimnáziumban és Veszprémbe készül színháztörténetet tanulni. Mióta önálló társulatot alakított a Móricz Zsigmond Színház, tizenharmadik éve törzsvendégek a színházban.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése