Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vas Miklós
Polgármester,
Nyírpazony
Pazony csak a XIX. század végén kapta a Nyír-előtagot. A helységnevet ebben a formában kevésbé ismerő irodalomtörténészek két esetben is súlyosan tévedtek: Csokonai Vitéz Mihály egyik pazonyi tartózkodását pozsonyiként jelölték, de a község neves szülötte, Színi Károly születési helyét is a legtöbb lexikon Pozsonynak titulálja. Nem esett ebbe a hibába a nemzet csalogánya, Blaha Lujza történetírója. A nagy színésznő szülei Pazonyban tartották esküvőjüket 1848 februárjában, lévén az édesanyja pazonyi. Színi Károly nevét az iskola vette fel, Blaha Lujzáról pedig a templomra nyíló új, a megye egyik legszebb utcáját nevezték el.
Ám nem csak ez az egy utca felüdülés a szemnek: a 4-es számú főút aszfaltját hátrahagyva mindenütt rendezett, virágos utcák és porták látványa fogadja az idegent. Az itt élők környezeti kulturáltságát elismerő díszes serleg Vas Miklós polgármester hivatali szobájában csillog. E csillogás felfedezhető a polgármester szemében is, hiszen a millennium évében meghirdetett Három szombat országos verseny első helyezettjei a nyírpazonyiak lettek.
– Nyíregyháza abszolút közelsége ellentétes hatást gyakorol településünk életére – kezdte Vas Miklós, aki ezerkilencszázkilencvenhárom óta a község első embere. – Az utóbbi időben a megyeszékhelyről sokan költöztek Nyírpazonyba. A megyében a telkek Nyíregyháza után itt a legdrágábbak, egy kétszáz öles közművesített telek 1–1,2 millió forint. Hamarosan újabb telkek igényelhetők: a nyulaskai részen száz, a kabalásin kétszáz építési telek vásárlására lesz lehetőség.
A magas telekárak mellett pozitívum még az itt lakóknak a nagyváros közelsége: nálunk mindössze egy-két százalékos a munkanélküliségi ráta. Kitűnő a közlekedés, autóval pár perc csupán Nyíregyháza. Több vállalkozónak viszont ugyanez keservet jelent, például a Tesco megépítésével a helyi kereskedők bevételei leszűkültek. Sokan nem a helyi iskolába, óvodába íratják gyermekeiket, hanem munkába menet a szülők behordják csemetéiket Nyíregyházára, holott intézményeinkben kitűnő nevelőmunka folyik. A Színi Károly Általános Iskola ezerkilencszázkilencvennyolcban kétmillió forintból épült közlekedési parkot avathatott, 2000 júniusában IISA-SHIBA oklevelet vehetett át a Gazdasági Minisztériumban, az idén pedig nyertek a Comenius minőségbiztosítási pályázaton.
A háromezer-kétszáz lelket számláló Nyírpazony infrastruktúrája a szennyvízhálózat kivételével teljes. Ez utóbbit a lakosság egyre türelmetlenebbül szorgalmazza, és nemcsak amiatt, mert EU-követelmény! A gépi szippantás drága, s a falu alacsony fekvése következtében az aknák hamar megtelnek talajvízzel. Az önkormányzat hét évi töretlen próbálkozását, remélem, hamarosan siker koronázza! A pályázatokat közösen adtuk be Nyíregyháza-Kőlapossal, a hálózat Nyíregyháza meglévő szennyvíztisztítójára csatlakozna, javítva annak kihasználtságát.
Közintézményeink – óvoda, iskola, egészségügyi hálózat (felnőtt- és gyermekorvosi körzet, fogorvos, védőnői szolgálat, gyógyszertár) – külső-belső felújítását, az épületek tetőzetének cseréjét fokozatosan végezzük a közmunkaprogram segítségével. Augusztus 20-án adtuk át a falusi vendég- és kézművesházat, ez utóbbit az iskolások vették birtokba. Az ünnep hagyományosan megmozgatta a község lakosságát: együtt tapsoltunk a fellépőknek, a nyárson sült ökör mindenkinek ízlett, másfél ezer ember ropta a táncot az utcabálon, együtt énekeltük Aradszky Lászlóval: „Nemcsak a húszéveseké a világ”, majd a nap végén együtt gyönyörködtünk a tűzijáték fényében. Immár hagyomány a görög katolikus templomban tartandó karácsonyi koncert, amelyen japán kórus is fellépett már. Nyírpazony élő, gyarapodó település, az önkormányzat a következő ciklusban sportcsarnokot és művelődési központot kíván építeni az ott élő embereknek.
Vas Miklós 1947. március 30-án született Nyírpazonyban, a négy gyermek közül legkisebbként. A három nővér mellett ő volt a család vakarója. De, tréfásan szólva, jól összekaparták, mert ugyancsak derék legény vált belőle. A nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolában érettségizett, hozzá autóvillamossági műszerész szakmát szerezve. Elsős volt, amikor az édesapját elvesztette: nehéz napok, évek jöttek a csonka családra. Ezerkilencszázhatvankilencben feleségül vette Breznai Gizellát, két fiuk született: a nagyobbik katonatiszt, a kisebbik helyben vállalkozó. Vas Miklós felnőtt fejjel, a család és munka melletti tanulással szerzett diplomát 1990-ben a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépész szakán. A húsipari vállalat felsősimai üzemegységében volt tmk-vezető, üzemegység-vezető, a rendszerváltás után annak ügyvezető igazgatója. 1993-ban az időközi polgármesteri választáson öt jelölt közül neki szavazott bizalmat Nyírpazony lakossága, miként a legutóbbi választáson is nagy arányban nyert. A bizalmat Vas Miklós naponta meghálálja. E nehéz munkában segíti őt a képviselő-testület, no meg a saját elszánt, Vas-akarata.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése