Béres István

Ügyvezető igazgató,

Nyírpazony

szszb_13-166_beres_istvan.jpgA Nyírpazonyban gyártott szárító berendezések egyre népszerűbbek szerte a hazában. Ennek talán három oka van: valamennyi készülék esztétikus, energiatakarékos és környezetbarát. Záhony felé tartva, ahogy elhagyjuk a kabalási dombokat, kissé balra tekintünk, és máris láthatjuk a kék fedelű, fehér épületeket. Itt működik a Béres Farm Kereskedelmi Szolgáltató és Gépgyártó Bt. Jó pár évvel ezelőtt itt egy elhagyott telek volt, ami igazából kihasználatlannak számított, mivel mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas.

A cég tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Béres István mérnök-közgazdász ipart teremtett itt. Mérföldkőnek számított ez Nyírpazony történetében, megyénk ipartörténetébe is beírta a nevét Béres István. Hogy is kezdődött? A naptár 1998-at mutatott, amikor elkezdték ezt a vállalkozást két prototípussal. Az egyiket tiszanagyfalui, a másikat császlói vállalkozó vásárolta meg és próbálta ki. A próba jól sikerült, mindketten elégedetten nyilatkoztak a szárító berendezésről.

A sorozatgyártás 1999-ben kezdődött. Hangsúlyozni kell, hogy a berendezést az egyik magyar egyetem szakembereivel közösen fejlesztették ki. Az eltelt négy évben bővült a csarnok, a technológia és a létszám is. Kezdetben nyolcan dolgoztak itt, most huszonketten. Az üzem területe is figyelmet érdemel. A kerítésen belül zöld övezetet alakítottak ki, van itt szép pázsit, több mutatós fa, szép virág és sziklakert. A munkások kényelmét és ellátását jó szociális helyiség szolgálja, a tulajdonosoknak jól felszerelt irodájuk van. Ezt az üzemet sok nyugati vállalkozó is megirigyelheti. 2002 tavaszán újabb fontos fejleményekről számolhatott be az ügyvezető. Örömmel újságolta, hogy a Széchenyi-terv pályázatán 40 millió forint támogatást nyertek. Ehhez hozzá tesznek ugyanennyit, vagyis 40 milliót, és a 80 millió forintból a világhírű Messer cégtől egy lézer lemezvágó gépet vásárolnak. Ezzel a nagy értékű, sokat tudó géppel alkatrészeket is gyártanak majd, a terv szerint német megrendelésre.

A korszerűsítésnek ezzel még nincs vége. Az idei szezonban saját számítógépes nedvesség szabályozóval szerelik fel a berendezéseket. A Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei mostanában készítik a szabályozókat. Béres úr hangsúlyozta: a szárító berendezéseit lakott területen is fel lehet állítani, üzembe lehet helyezni, mert a berendezés úgy készült, hogy port nem bocsát ki, nem szennyezi a levegőt és zajvédelmi szempontból is megfelel az előírásoknak. Jó tudni: könnyen felépíthető, összeszerelhető. Raktárakat, tárolókat is készítenek és forgalmaznak Nyírpazonyban. Akik kevésbé ismerik a falusi életet és a mezőgazdaságot, azoknak írjuk le: a berendezésekkel búzát, kukoricát és napraforgót szárítanak. A Kőrösök vidékén rizst is termelnek, a rizs szárítására is vásároltak már berendezést. A laikus is tudja, hogy a szárított és jól tárolt szemes terményt később jobb áron lehet eladni.

Egy prospektus címlapján ez olvasható: Béres Farm Gabonatechnika. A bemutatóban pedig az áll, hogy a szárítók 11-féle teljesítményi lépcsővel készülnek. A készlet, szárító, hűtőzónák moduláris felépítése a különböző teljesítőképességű szárítótornyok egységes megjelenítését biztosítja. A kifejlesztett környezetvédelmi berendezés a szárító tiszta üzemét biztosítja, ezenfelül jelentős energia megtakarítást eredményez. Minden egyes modulban azonos keresztmetszetű és a hosszirányban egyenletes levegőelosztás érdekében 1000 mm hosszúságú légcsatornák találhatók. A légcsatornák sakktáblaszerű elrendezése az egyes modulokban célszerűen változik, valamint a légcsatorna sorok közötti távolság növekvő méretei – a felső, középső –, valamint alsó modulokban figyelembe veszik a száradási intenzitás időbeli csökkenését.

Külön figyelmet érdemel a gabonaszárítóhoz készített kiegészítő berendezés. Ez környezetvédő berendezés, amely a porkibocsátás csökkentése mellett energia-fogyasztás mérséklésével, közvetlenül, rövid üzemeltetési idő alatt valósítja meg a beruházási költség megtérülését. Az adott típusú gabonaszárító, amelynek hőfejlesztő kazánja átlagosan 450–2400 KW hőteljesítménnyel üzemel, és összeépíthető a KVB-2/E környezetvédelmi berendezéssel, a szárító energiafogyasztása 20–25 százalékkal csökken a berendezés alkalmazásakor.

Béres István az Ybl Miklós Főiskola gépész szakán szerzett diplomát, majd Budapesten közlekedésmérnöki oklevelet kapott, későbbi tanulmányai után mérnök-közgazdász képesítést vehetett át. A Vagépnél főmérnökként több szakmát irányított, a megyei tanácson és az országos Közúti Gépellátó Vállalatnál is szerzett szakmai tapasztalatokat. Vállalkozóvá válása előtt a Mezőgépnél vezérigazgató-helyettes volt.

A felesége pedagógus végzettségű. Andor fiuk közgazdász. István fiuk gazdasági büntetőjogász, egy ideig ügyvédbojtár volt, de már a vállalkozásban dolgozik. Ez a sikeres vállalkozás hamarosan átalakul és kft. lesz. Várható, hogy Béresék acélerős kft.-vel csatlakoznak az Európai Unióhoz.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése