Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Pinke Béla
Méréstechnikai főmunkatárs
Nyíregyháza
Nem volt olyan feladat, amit munkatársaival együtt ne tudott volna megoldani 8 órán belül, ami igen nagy szó, hiszen évtizedeken keresztül hibaelhárítási egységvezetőként tevékenykedett a nyíregyházi távhőszolgáltatónál. A technika ördöge pedig nem kímélt egy ilyen jól képzett szakembereket foglalkoztató céget sem.
1973 júniusában kötelezte el magát a távhőszolgáltatás mellett. Nem volt egyszerű bekerülni ebbe a szférába, hiszen számos követelménynek kellett megfelelnie a szakmai tudás, a távhőrendszer adottságainak ismerete mellett, a fogyasztók panaszainak kezelése, a velük történő megfelelő kapcsolat kialakítása is elvárás volt. Az elmúlt 40 esztendő pedig azt mutatja, hogy eleget tett ezeknek a kihívásoknak, hiszen megbecsülik, elismerik munkáját és amit igen fontosnak tart, az a fogyasztói elégedettség, azok a köszönetet kifejező telefonhívások, melyek egy-egy probléma megoldását követően érkeznek. A távhőellátó rendszer elemeinek kiépítése nyíregyházán 1966-ban kezdődött, ő hét esztendő múlva csatlakozott, az akkor még igen kis létszámú csapathoz központi fűtés szerelőként. Az iskolapadban szerzett szakmai tudás azonban ennek a munkának az ellátásához kevés volt, ahhoz, hogy meg tudjon felelni az elvárásoknak, olyan tulajdonságokkal is rendelkeznie kellett, mint a kitartás, rugalmasság, empátia, a hatalmas munkabírás mellett. Hiszen a 70-es években még minden második szombat munkanap volt. Sok volt a feladat és sokat kellett tenni azért, hogy ez a szolgáltatás önálló szakterületté váljon. A maihoz viszonyítva nehezebb körülmények között dolgoztak, hiszen nem rendelkeztek még olyan színvonalú manuális munkát kiváltó technológiával, mint manapság. Akkoriban a hegesztés, az, hegesztés volt, tolták a makadám köveken keresztül a hegesztőpalackos kocsit, és „legó” rendszert sem alkalmaztak.
1975-ben fordulat következet életében. Nyírtelekre sorozták be katonának, ahol karbantartóként dolgozott, mégpedig olyan jól, hogy állást ajánlottak neki a honvédségnél, de nem élt a lehetőséggel. Leszerelése után visszament a hőszolgáltatóhoz, ahol hamarosan kinevezték karbantartási csoportvezetőnek, majd feljebb került a ranglétrán, és 31 esztendeig látta el a hibaelhárítási egységvezetői feladatokat. Részese volt annak a fejlődésnek, melynek során kiépült a város távhőellátó rendszere. Ott volt szinte minden gödörásásánál, csőlefektetésnél, melynek eredményeként ma már több mint16 ezer lakásban van távhős melegvíz és fűtés. Öröm volt látni a fejlődést, az értékteremtést, hogy megint léptek egyet, ismét épült valami a városban. Befejezték az Északi körúton, a Jósa városban a munkát, elértek az Érkertbe, majd folytatták a rendszer kiépítését az Örökösföldi lakótelepen. Abban az időben 39-en dolgoztak a keze alatt 24 órás váltóműszakban olyan munkatársak, akik nagyon értették a szakmát. Ebben a munkakörben nem figyelhették az órájukat, hogy mikor jár le munkaidejük, mikor mehetnek haza, amíg feladat volt, addig azt el kellett látniuk télen, nyáron tűző napsütésben és hóviharban egyaránt. Előfordult, hogy szenteste is dolgoztak, hiszen a lakások nem maradhattak fűtés és melegvíz nélkül. A fogyasztó jogos elvárása, ha fizet a szolgáltatásért, az legyen megfelelő. Ahol megjelent a nagy műhelykocsi, a szürke IFA, már tudták az ott lakók, hogy valamilyen műszaki probléma van. Azt mondja, „ egy hibaelhárítással foglalkozó távhős, akkor dolgozik jól, ha nem csinál semmit, hiszen ez azt jelenti, hogy minden rendben van.” Büszke arra, hogy az eltelt évek alatt, minden üzemzavart 8 órán belül el tudtak hárítani.
Talán a legemlékezetesebb ezek között, amikor a mínusz 21 fokos hidegben megfagyott a felsővezeték, szétfagyott egy légtelenítő edény Örökösföldön. Egész éjszaka dolgoztak és megbirkóztak a feladattal, így nem hűltek ki a lakások. 1992-ben alakult meg a Nyírtávhő Kft. ezt követően új területre került méréstechnikai főmunkatársi munkakörbe. Ez a periódus a méréssel történő elszámolás átállási időszaka volt, hogy hitelesített melegvízmérők kerüljenek a lakásokba a korrekt mérés és elszámolás érdekében.
2013 júniusától a Nyírtávhő ismét egy nagyszabású, a lakosság kényelmét szolgáló projekt megvalósításába kezdett, a távleolvasás kivitelezésébe, mintegy 9 ezer rádiómodullal ellátott vízmérő üzembe helyezésével és a lakásokba történő beszerelésével, melyet képzett szakemberek végeztek. Ebben a munkában igen sok diák is részt vett, akik közül sokan megismerték és megkedvelték ezt a szakterületet. A következő nagy feladat ennek a projektnek a folytatása lesz 2014-ben.
Munkája mellett rendkívül fontos számára családja, felesége, két felnőtt gyermeke, négy unokája, akik gyakran nélkülözik a családfőt, de tolerálják sok-sok elfoglaltsággal járó munkáját és hobbiját a galambászatot is.
(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése