Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kovács István
Iskolaigazgató,
Nyírtelek
A szó igazi értelmében tanítónak vallja magát. Oktatta, nevelte a gyerekeket tanyai, osztatlan iskolában. Most pedig teljesen egyedi célokat megfogalmazva, a megyeszékhelytől kőhajtásnyira, Nyírteleken igazgatja az iskolát. Kiemelkedő pedagógiai munkásságának eredményeként tavaly megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád, aláírásával. Érdekes módon a szülők terjesztették fel valamilyen rangos elismerésre. A döntéshozók pedig az egyik legrangosabb kitüntetést adományozták Kovács Istvánnak, a nyírteleki Herman Ottó Általános Iskola igazgatójának.
Alig tudunk nyugodtan szót váltani az irodájában, hisz a legkülönbözőbb problémákkal fordulnak hozzá a munkatársai és a szomszédos iskola igazgatónője. Intézkedik, telefonál, pillanatok alatt megold egy sor kérdést, hogy zavartalan legyen az oktatás az iskolában.
Tipikus értelmiségi családban született. Édesapját, Kovács István könyvtárigazgatót, nagyon sokan ismerik és tisztelik Nyíregyházán. Jánkon, 1942-ben született a majdani iskolaigazgató. Édesanyja, Bende Ilona, nyugdíjas könyvtáros. A szülők Nyíregyházán élnek. Felesége adminisztrátor, főelőadóként ment nyugdíjba. Fia, István Zsolt, fegyveres biztonsági őrként dolgozik a MATÁV-nál, lánya, Krisztina, szociális munkás. A debreceni egyetemen végzett, jelenleg nevelőszülői tanácsadó a gyermekvédelmi intézetben.
Kovács István 1960-ban érettségizett az akkori tanítóképzőben, ezt követően a tanárképző főiskola biológia-mezőgazdasági gyakorlat szakán szerzett oklevelet 1966-ban. A nagycserkeszi iskola beosztott pedagógusaként Halmosbokor és Debrőbokor közös tagiskolájában kezdte pályafutását. Halmosbokorban találta meg szíve választottját, s 1964-ben házasodtak össze. 1970-ben került Nagycserkeszre, itt már igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Neje akkor az óvodában élelmezésvezetőként dolgozott. 1977-ig igazgatóhelyettes, majd 1977 nyarától az iskolaigazgatás teendőivel bízták meg Kovács Istvánt.
Újabb váltás volt az életében 1978 szeptemberében, ettől kezdve az akkor még működő nyíregyházi járás művelődési osztályára került általános tanulmányi felügyelőnek. Ezt a feladatkört 1983 novemberéig látta el. Időközben felfigyeltek hozzáértő, magas szintű szakmai munkájára, és 1984 januárjától a megyei tanács művelődési osztályán lett tanulmányi felügyelő. Közvetlenül a gyermekvédelem irányítása tartozott hozzá 1987-ig. Ahogy bővültek a feladatkörök a gyermekvédelemben, Kovács István is specializálódott. Területi általános felügyelői munkakört látott el 1987 és ’90 között: ekkor a Nyíregyháza és Tiszadob közötti terület tartozott hozzá.
A mai iskolájába 1990-ben jött, akkor még Dózsaszőlő 2-es iskolájának mondták. Később vette fel Herman Ottó nevét. Erre az időszakra tehető, hogy Nyírteleken megválasztották önkormányzati képviselőnek, és már a harmadik ciklust tölti be. Tíz éve igazgatója ennek a szép iskolának, amelyben 18 tanulócsoport működik. Nyolc normál és 6 szükségtanteremben tanítanak. Az 1–3-dik osztályok iskolaotthonos formában, a negyedikesek tantárgycsoportos oktatásban, míg az 5–8. osztályosok szaktantermekben tanulhatnak. Igen nehéz elhelyezni valamennyi gyereket, hisz 400 és 430 között ingadozik a tanulói létszám. A szülők hoznának még több gyereket is – hetvenen például a bokortanyákról, jó páran pedig Nyíregyházáról járnak ide. 32 pedagógus és 12 adminisztratív és technikai alkalmazott gondoskodik a zavartalan iskolaüzemeltetésről.
Az 1996-ban Kovács István vezetésével elkészített szakmai program a környezeti nevelést állítja középpontba. Az igazgató úr szívesen beszél arról, hogy a környezetvédelmet nagyon komplex módon fogják fel, hiszen ők a gyermek lelki nevelését is értik ez alatt. Idézi a világhírű magyar származású Selye professzort, aki a stressz felismerőjeként vonult be az orvosi, pszichológiai irodalomba. A homeosztázis elvét hangsúlyozzák: előbb magamban tegyek rendet, hogy segíteni tudjak a környezetemben élőknek. Már pedig ma igen sok gyerek küzd a szorongással, az otthon tapasztalt létbizonytalansággal, és így már néhány éves korban is meg kell tanítani őket olyan készségekre, amelyek birtokában sikerrel veszik majd azokat az akadályokat, amelyeket a „nagybetűs élet” állít eléjük.
Ebben a nagyívű programban az igazgató úr messzemenően támogató partnerekre talált az önkormányzatban, a szülőkben és az egyházakban. Úgy látja, a sok jó szándékkal felvértezett ember egyaránt fontosnak ítéli meg a gyermekek lelkének, szellemiségének ápolását, gondozását. Ezt a tennivalót egy szintre sorolják az oktatás, a nevelés hagyományos programjával.
Szabadidejében kertészkedik, olvas és hódol kedvenc hobbijának, az állatok szeretetének. Bár hamarosan ezt egy másfajta szerepkör veszi át, hisz néhány hónapon belül születnek az unokái mindkét gyermeke családjában.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése