Nagy Anna Magdolna

Iskolaigazgató,

Nyírtelek

szszb_10-200_nagy_anna_magdolna.jpgKi gondolta volna, hogy a tanyai iskolából a világ is meghódítható lesz? Márpedig Nagy Anna Magdolnával, a Királytelek Általános Iskola igazgatójával beszélgetve az az érzésem támad, hogy ebből a faluszéli iskolából a világ bármely tájára eljuthat a többre, jobbra törekvő gyermek.

– Gyermekközpontú iskolát akarunk megvalósítani – magyarázza az igazgatónő. Ez elég általánosan hangzik, de ha konkrétumokra váltjuk a szemléletet, azt jelenti, hogy a gyermekek szükségleteihez igazítjuk a pedagógiai, szakmai kínálatot. A tehetséges tanulókat felkészítjük a megyei és az országos versenyekre.

Nagy Anna Magdolna is tanyai születésű, a Nyírtelekhez tartozó Sőrekúton ismerkedett meg a világgal. Édesanyja, Képes Anna, gyermekgondozóként tevékenykedett. Édesapja, Nagy János, a járási pártbizottságon osztályvezetőként dolgozott. Két fia született, Krajnyák Péter és Krajnyák Tibor. Erősen kötődnek mind a ketten a mezőgazdasághoz. Nem is akármilyen vállalkozók, hanem földbirtokosnak számítanak.

Az igazgatónő ezerkilencszázhetvenben a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd magyar–orosz szakos általános iskolai tanári diplomát szerzett. Tíz évig tanított a dózsaszőlői iskolában, és ezerkilencszáznyolcvanhárom óta dolgozik az akkor még 1-esnek mondott, ma Királytelek névre keresztelt intézményben. Ezerkilencszázkilencvenkettő óta igazgatója az iskolának. Ez idő alatt pedagógiából egyetemi diplomát szerzett, közoktatás-vezetői oklevele és tanügyi igazgatási képesítése van.

Még ma is tizennégy tanyáról járnak be a gyerekek, többek közt Görögszállásról, Varjúlaposról, Belegrádról, Ferenctanyáról, Bedőbokorból, Halmosbokorból, Paszabcsúcsról, Gyulatanyáról, Ferencbokorból, Szekeresbokorból. A kétszáznyolcvannégy tanulót harmincegy pedagógus oktatja, a technikai és adminisztratív létszám tizenegy fő. Igazán ideális körülményeket teremtettek az oktató-nevelő munkához, mivel a tizenhét tanteremben mindössze tizenhét–tizennyolc gyermekből áll egy tanulócsoport.

A gyermekközpontú szakmai, pedagógiai programot az igazgatónő azzal egészíti ki, hogy menedzseli a munkatársait. Igyekszik minden kartársából a legtöbbet kihozni. Sokan ismerik az egykori berkeszi állami gondozott cigány fiút, Lázár Pétert, aki a maga erejéből végezte el a tanárképző főiskolát. Ő a saját bőrén tapasztalta a sokszoros hátránnyal küzdő gyermekek gondjait, és létrehozta számukra az úgynevezett Kedvesházat. Húsz cigány gyermeknek teremtenek otthont és beilleszkedési lehetőséget itt. Ma pedig a ház funkciójának továbbfejlesztésén dolgozik az igazgatónő, a 7–8. osztályosoknak is lehetőséget akarnak adni a régióból a felzárkózásra. A kolléga, Lázár Péter, sorsát folyamatosan támogatta az igazgatónő. Az illető jelenleg a Gandhi Alapítvány által működtetett Pedagógiai Szolgáltató Intézet igazgatója Budapesten. A másik kolléga, Farkas Ernő, akivel igazgatóhelyettesként 7 évet dolgozott együtt, a rakamazi iskola igazgatója lett.

Ritka adottsággal rendelkezik Nagy Magdolna. Nem a versenytársat látja és nézi a kollégákban, hanem igyekszik belőlük azt az értéket kihozni, ami valójában bennük rejlik. Azt várja el, hogy a tanár adjon példát a gondjaira bízott gyermekeknek. Ne szerepet játsszon, hanem a tantárgyi követelmények mellett emberi értékeket közvetítsen. Nem véletlenül járnak vissza a volt tanítványok, csak úgy, minden cél nélkül, egy jó hangulatú beszélgetés kedvéért.

Most azon fáradozik, hogy a mentálhigiéné, a lelki egészség legyen része a pedagógiai programnak és a gyermekek nevelése ebben a szellemiségben történjen. Szakember foglalkozik a beilleszkedési zavarral küzdőkkel. Az önismeret-fejlesztési lehetőséget mindenkinek megadják. Még a szülők is bejárnak a beszélgető foglalkozásokra.

Vérbeli lokálpatrióta az igazgatónő. Egész családja, felmenő rokonsága közösségi szerepet vállalt. Nagyapja termelőszövetkezeti elnökként megértette, hogy a szocialista gazdálkodás keretei között miként segíthet a kisemberen. Apja tanácselnökként, majd pártbizottsági titkárként szintén közéleti feladatokat vallott magáénak. Nagybátyja, Polcz János, a Gyulatanyai Állami Gazdaság igazgatója volt. Olyan légkör uralkodott a tágabb családban is, hogy aki teheti, fogja meg a rászoruló kezét, és nyújtson segítséget a szűkölködőnek. Társadalmi formációtól függetlenül olyan emberi értékeket tartottak magukénak, amelyek öröktől fogva kell, hogy vezéreljék a közösség irányítóinak gondolkodását.

Két éve megkapta a Trefort Ágoston-díjat, amelyet reformer tudósok vehetnek át. A pedagógustársadalmat egyedül Nagy Anna Magdolna képviselte. Elégedett ember, mert azért fáradozhat, amit igazán szeret. Megtapasztalhatja a másoknak nyújtható segítség örömét. Lassan nemzedékek nőnek fel ebben az értékközvetítő légkörben, s a tanulók maradandó élményként rögzítik az iskolai éveket.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése