Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Orosz Gyula
Középiskolai igazgató,
Miskolc
Eddigi életének két alapvető és meghatározó eleme a munka és a tanulás volt. E kettő eredményezte a „diplomahalmozást” és az igazgatói poszt elnyerését, hisz Orosz Gyula 2003. augusztus 1-jétől irányítja a nagy múltú intézményt, a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolát.
Bár születése helyéül a szülőotthon révén Hajdúnánást jegyzik (1950. március 2-án látta meg a napvilágot), mégis szabolcsinak vallhatja magát, hisz Tiszadadán nőtt fel. Szülei földművesek voltak (édesapja már nem él), két öccse közül László Tiszalökön, míg Attila Nyíregyházán lakik családjával. Nagyon szép gyermekkorra emlékezhet vissza, amelyet elsősorban a falu őszinte, reális környezete biztosított a Tisza-parttal, a stranddal. Gyermekkorában szerette meg a gépeket, a tsz-ben nyári foglalkozásokon került először traktorra, az „olajszag” azóta kíséri életét.
Az általános iskolát kitűnő tanulóként abszolválta, nem véletlenül került hát a Mechwart András Gépipari Technikumba, Debrecenbe, ahol gépipari technikusi oklevelet szerzett. Első munkahelye – rögtön két évtizedre – a Lenin Kohászati Művek Gép- és Villamos Karbantartó Gyáregysége lett, ahol előbb szerszámgépjavító lakatos, majd önálló szerkesztő, üzemmérnök, CNC-technológus, főművezető, gépgyártási osztályvezető, termelési osztályvezető, végül főmérnökhelyettes egy 1300 fős, gyártással, szereléssel, karbantartással foglalkozó gyáregységnél. A forgácsolás-szerelés szakterületen részt vett a szakmunkások továbbképzésében, valamint a mesterszakmunkás-képzésben, itt társszerzőként a tankönyv megírásában is közreműködött. Közben folyamatosan képezte magát: előbb a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának Gépgyártás-technológiai Ágazatán 1976-ban kapott gépész üzemmérnöki oklevelet, majd két évvel később gépészmérnök képesítést szerzett.
1982-ben a Kohó- és Gépipari Továbbképző és Módszertani Intézet szervezésében vezetőutánpótlás-képző tanfolyamot végzett, majd 1992-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépész mérnöktanári oklevelet, végül 2002-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga oklevelet szerzett.
Időközben, 1988-ban áthelyezéssel a jelenlegi iskola jogelődjébe, a 100. számú Pataki István Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolába került mérnöktanárként. Szakmai munkája elismeréseként 1997. szeptember 1-jétől nevezték ki általános igazgatóhelyettessé, ezen belül a szakképzés ügyeivel, illetve a műszaki tanári kar szakmai irányításával foglalkozott.
Részt vett az iskola pedagógiai programja szakmai részének kidolgozásában, irányította szakmai előkészítését, szervezését. 2001-ben közreműködött az iskola pedagógiai programjának kerettanterv szerinti átdolgozásában, a pályaorientáció, a szakmai alapozás és szakmai előkészítés programjának kidolgozásában.
A jelenleg alakulóban lévő Miskolci Térségi Integrált Szakképző Központ konzorciumi tagjaként sikeresen és eredményesen együttműködik a társintézményekkel.
„Intézményünkben, amely idén ősztől a Diósgyőri Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium nevet viseli, az elmúlt két évben a tanulólétszámot és az oktatási profilt tekintve nem következett be lényeges változás – mondja Orosz Gyula igazgató úr. – Örömmel mondhatom, hogy a dolgozói és közalkalmazotti kollektíva igen jó közösséget alkot, igazi közösségi szellem alakult ki nálunk.
Mindenki elfogadja azt az alapelvet, hogy első helyen az iskola érdeke áll, mindenkit és mindent ennek rendelünk alá a portástól az igazgatóig. Szakmai tevékenységünkből különösen büszkék vagyunk két fő gyártmányunkra: az EAN 170/1000 csúcsesztergagépre és az Unifa faesztergagépre, amelyeket ma is folyamatosan gyártunk, sok megrendelést tejesítünk külső cégeknek.”
1973-ban kötött házasságot László Arankával, aki szakmabeli, hisz az Eötvös József Szakképző és Művészeti Szakközépiskola mérnök tanára.
Házasságukból két fiúgyermekük született: 1975-ben Levente, ő a Miskolci Nagybani Zöldségpiac Kft. beléptető rendszerkezelője, nős, felesége másfél éves kisfiukkal van gyesen. Viktor hét évvel fiatalabb, és ő jelenleg harmadéves egyetemista a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Karán.
Orosz Gyula szabad idejében – amiből meglehetősen kevés van – szívesen jár Zsóri fürdőre fürödni, mint mondja, a kénes víz jót tesz „öreg csontjainak”.
Szeret olvasni, és imád sakkozni. Emellett – családi örökségként – egy hétvégi telket is rendben kell tartania.
Mivel egész életében a munkára és a tanulásra koncentrált, úgy érzi, hogy sikeres szakmai életutat járt be. Reméli, sikerül teljesítenie tervét: amikor majd átadja utódjának intézményét, az oktatás nehéz helyzete ellenére, legalább a mai állapotban vagy annál jobb körülmények között kerülhessen sor.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése