Kele András

Középiskolai igazgatóhelyettes,

Miskolc

baz_03_14_kele_andras.jpgKomoly feladatot vállal magára krónikás, ha Kele Andrásról, a miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyetteséről akar írni. Kit mutasson be valójában? Az irodalomtanárt, aki hatalmas olvasottsága révén nagyszerű órákat tart diákjainak. Vagy a nyelvtanárt, akinek keze alól eddig közel félszáz diák vált a német nyelv oktatójává.

A zenetudót, aki évtizedeken át maga is a komolyzene művelője volt, vagy a világutazót, aki feleségével módszeresen járja be Európát, hogy minél többet megismerjen annak történelméből, múltjából. Pedig édesapja, az egyszerű karcagi munkásember, aki kétkezi munkával kereste kenyerét vagy édesanyja, aki a négy gyermeket – a ma már nyugdíjas két húgát és a bútoriparban dolgozó vegyész technikus öccsét nevelte – nemigen gondolhatta, hogy András nevű legidősebb fiúgyermekük az ismeretek ilyen gazdag tárházára tesz szert. 1939. november 7-én született Karcagon, ahol nagyon harmonikus gyermekkorát töltötte, sok szeretetben volt része. Kedvenc időtöltése a zene, a komolyzene volt. Csak egy hajszálon múlott, hogy nem zenei pályát választott, hegedűtanár szeretett volna lenni, végül mégis a magyar–német szak mellett döntött. Máig hangverseny-látogató, lemezgyűjtő. Nagy szerepet játszott ebben a kvartett, amelynek első hegedűse volt, és ahol a barátja másodhegedűs volt, egy nagy tekintélyű gyógyszerész játszott a (bariton hangú) violán és a hasonló elismerésnek örvendő orvos volt a csellós. Tőlük nagyon sokat tanult emberszeretetből, viselkedésből, kultúrából, zeneismeretből.

1958-ban érettségizett Karcagon a Gábor Áron Gimnáziumban és első nekifutásra felvették a KLTE magyar-német szakára. Ezen az „emberszintű” egyetemen Gárdonyi Sándor, a német nyelv professzora gyakorolt rá nagy hatást, és Némedi Lajos professzor tanított neki irodalomszemléletet, irányította tanítványait a helyes útra. Itt az egyetemen ismerkedett meg feleségével, Takács Mártával, aki csoporttársa volt, együtt végeztek 1963-ban, majd esztendő múltával össze is házasodtak, azóta tart élete „nagy kalandja”.

Felesége hosszú időn szakfelügyelő volt, majd a miskolci Avasi Gimnázium alapító igazgatójaként írta be nevét a város „történelemkönyvébe”, ma már nyugdíjasként tanít egykori iskolájában.

– Nagyon sokat köszönhetek a feleségemnek – vallja be az igazgatóhelyettes úr – nélküle nem lehettem volna az, aki vagyok.

Kele András szakmai pályafutása a Herman Ottó Gimnáziumban kezdődött, ahol egy évtizedet töltött. Közel három évtizede, 1973-ban került a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolába, ahol ma már a nyugdíj felé közeledve mindenki által elismert, köztiszteletben álló személyiség.

– Nagyon sok embert megtanítottam németül – mondja. – Ez nagyon fontos, mert az idegen nyelv tudása olyan eszköz, ami mindig nélkülözhetetlen volt, ma pedig egyre fontosabb. Az idegen nyelv mindig ott van veled, segít rajtad, rendelkezésedre áll. Kosztolányit idézve: „Néma gyermek minden kis magyar!” Ezért én a tanítványaimat szellemi gyermekeimnek tekintem, akiknek igyekeztem átadni mindazt a sok élményt, tapasztalatot, amit eseményekben gazdag életem során gyűjtöttem.

Kele tanár úr élete során sok elismerést kapott. Közülük talán mégis egy német kitüntetésre, a Népek Barátsága Aranytűre a legbüszkébb, amit a két nép barátságának ápolásáért kapott. Szabadidejében sokféle dologgal foglalkozik, nemigen tud közöttük sorrendet felállítani. A klasszikusok (Mozart, Beethoven) és a barokk zene (Bach, Handel, Vivaldi, Corelli) hallgatása mellett szóba jöhet egy kis dzsessz is.

– Számomra csak jó zene vagy nem jó zene létezik, mindegy, hogy mikor írták!

Ma már a legtöbb könyvet német nyelven olvassa, az olvasás gyermekkora óta szenvedélye:

– Fő foglalkozásom az olvasás! – mondja nevetve. – Az a tanár, aki nem olvas, az nem tökéletes tanár. Én a tanítványaimnak is rendszeresen olvasok.

A harmadik elmaradhatatlan dolog az utazás. Feleségével évtizedek óta utaznak, legtöbbet a német nyelvterületre, kedvenc helyük Usedom szigete, ahová kocsival utaznak, és ahol minden nyáron 3–4 hetet töltenek. Útközben meglátogatják barátaikat Kölnben és megcsodálják az Alpoktól északra legnagyobb gótikus építményt, a Kölni Dómot. A tavaszi szünetben a mediterrán országok: Spanyolország, Olaszország, Franciaország jelentik az úti célt, máig lenyűgözi őket a Pireneusok kopár, komor szépsége. Az őszi kiruccanások célpontja főleg az arany Prága, meg Krakkó, mind a két várost csodálatosan szépnek tartják. Kele András igazgatóhelyettes gazdag életútját végiggondolva azt vallja, hogy ha még egyszer születhetne, ugyanezt az életet választaná társával együtt.

– Nem gyűjtöttem diplomákat. A tanár nem a diplomák számától lesz jobb tanár, hanem attól, hogy tudásából, olvasottságából, élményeiből mit tud átadni diákjainak!

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése