Érsek-Csanádi István

Középiskolai igazgató,

Miskolc

baz_04_32_ersek-csanadi_istvan.jpgEgy év híján negyven éve kezdte tanári pályáját Érsek-Csanádi István egykori iskolájában, a Földes Ferenc Gimnáziumban, ám két évvel később az akkor induló 2. Sz. Ipari Szakközépiskolába került, mivel az egészségügyi tagozaton latintanárra volt szükség. „Ott ragadt” és 37 év után, amelyből az utolsó 12 évben az intézmény igazgatója volt, 2003 augusztusában vonult nyugállományba.

1940. december 22-én született Ózdon, édesapja MÁV-alkalmazott volt, édesanyja háztartásbeliként a két fiú nevelésével foglalkozott. Öccse a Porsche Hungária értékesítési igazgatója Budapesten.

Négyéves korában kerültek Miskolcra, a Martintelepen nőtt fel, általános iskolai tanulmányait a ma Arany János nevét viselő egykori martintelepi iskolában folytatta. Nagyon szeretett olvasni, a magyart és a matematikát kedvelte leginkább. A Földes-gimnáziumban, ahol Miskolc város későbbi díszpolgára, Pápai Sanyi bácsi volt az osztályfőnöke, kiváló osztályban (sok pedagógus, orvos, ügyvéd került ki közülük) érettségizett 1959-ben.

Egyetemi tanulmányait a KLTE magyar–latin szakán folytatta Debrecenben, diplomáját 1964-ben vehette át, jeles minősítéssel. Kezdő tanárként osztályfőnök lett – 49 diák dolgait irányította, szervezte –, magyart és latint tanított, sokukkal ma is rendszeres kapcsolatot tart.

A már említett módon 1966-ban került jelenlegi iskolájába, ahol a latin és magyar tanítása mellett könyvtáros lett, és megszervezte a diákszínpadot is. E három feladat határozta meg pedagógiai tevékenységét. 1969-ben érte el az első szép sikert a diákszínpaddal, ekkor figyeltek fel rá, azóta is tevékeny szerepet játszik a megye színjátszó életében. Hamarosan a megyei művelődési központ színjátszó szakbizottságának tagja, szakreferens lett.

1980-ban B kategóriás színjátszó rendező működési engedélyt szerzett, kiváló eredménnyel elvégezte a magyar komplex továbbképzési tanfolyamot, két évvel később megyei színjátszó szakfelügyelő megbízást kapott. 1985-ben a latin nyelv szakfelügyeletére is felkérték. 1991-ben alapították meg az Észak-magyarországi Színjátszó Egyesületet, ennek elnökeként az iskolai és felnőtt színjátszást segíti. Közben 1986-ban filozófia szakos tanári oklevelet szerzett Debrecenben.

Érsek-Csanádi István 1991-ben lett a Kandó Kálmán Szakközépiskola igazgatója előbb megbízottként, majd fél év múlva átvehette kinevezését.

Igen nagy elszántsággal és lelkesedéssel fogott a munkához, maga mellett tudhatta egykori tanártársait: ha kellett segítőként, ha kellett, kritikusként. Nehéz évek jártak akkoriban a szakképző intézményekre, megszűntek a külső gyakorlóhelyek, iskolán belül kellett megoldást találni. Pályázatokat írtak több-kevesebb sikerrel, a híradásipari és számítástechnikai műszerész képzés elindításával keresett szakmák oktatására tértek át. Kialakítottak 3 számítástechnikai tantermet, korszerűsítettek 3 villamos- és 2 lakatosműhelyt, felújították a tornaterem üvegfalát, kicserélték a műanyag padlót és közben szép oktatási és nevelési sikereket is elértek.

Ma az intézményben hatszáz diák tanul, 43 tagú tantestület gondoskodik arról, hogy az elektrotechnika–elektronika és az informatika szakmacsoportos oktatás keretében megfelelő szaktudással és általános műveltséggel vértezzék fel diákjaikat.

Érsek-Csanádi István igazgatói megbízatása mellett igen aktív egyéb tevékenységeiben is. Munkaközösség-vezető volt, felkerült az országos szakértői jegyzékre magyar, latin és színjátszás szakterülettel, az országos vizsgáztatási jegyzékre pedig érettségi elnöki feladatra. Jelentős szerepet játszott a Miskolci Bölcsészegyesület létrehozásában, latint tanít a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán a magyar szakos hallgatóknak.

Az utóbbi hét évben a Miskolci Középfokú Oktatási Intézmények Igazgatói Egyesületének elnökeként vett részt a város közoktatási munkájában, életében.

Pályájáról így vall: „Kezdettől fogva pedagógus akartam lenni, mindig is volt bennem egy olyan képesség, hogy az ismereteket átadjam. Annak idején az új iskola indulásánál nagyon sok újat kellett megtanulnunk és túlzás nélkül állíthatom, hogy ezt az intézményt a tantestület vitte sikerre.”

Érsek-Csanádi István büszke arra, hogy a Kandó Kálmán Szakközépiskola mind a városban, mind a megyében elismert gyermekközpontú oktatási intézmény, ahol jól érzi magát a diák és a tanár is. A sikeres tanári munkához elengedhetetlennek tartja a biztos szakmai tudást, tanítványaik iránti szeretetet és tiszteletet, a szolgálni tudás készségét. Az ugyancsak középiskolai tanár Nagy Katalinnal 1966-ban kötött házasságából két lányuk született: Gyöngyi (1972) bábszínész Budapesten, Zsuzsa (1978) közgazdász, a Gazdasági Minisztérium köztisztviselője, férje állatorvos.

Eddigi életútjával – amelynek során mindig az oktatás és a közművelődés egységének szellemében dolgozott – elégedett.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése