Nyíregyháza

Idén ünnepelhette házasságkötésük huszadik évfordulóját, ami egybeesett szakmai munkája egyik legnehezebb és legszebb részének a jubileumával is.

A Nyíregyházán, 1964. február 26-án született Dankó Ágnes édesanyja Kostyál Ilona 73 éves. Nyugdíjazásáig az IKSZV dolgozója volt. Édesapja, Dankó Mihály, fűtőként kereste meg a kenyérre valót a Nyírségi Patyolat vállalat alkalmazásában. Hatvankét éves korában hagyta itt szeretteit. Ágnes nővére, Ilona, közgazdász, óvodai gazdaság-vezető. Akivel Ágnes az életét 1984-ben összekötötte, őt Mult Attilának hívják. Foglalkozását tekintve faipari mérnök. Gyermekeik: Eszter 21, Ákos 17 éves. Mindketten tanulnak, igaz más szintű oktatási intézményben.

A későbbi óvodai szakember Nagykállóban, a Budai Nagy Antal Szakközépiskolában érettségizett. 1982. augusztus elsején került a Kereszt utcai óvodába. Akkor oda nem a tehetősebb szülők, hanem a szegényebbek gyerekei jártak. Az 1977-ben született népes korosztály eredményezte a majd negyvenfős csoportokat, az óvoda minden „osztályában.”

Hat évvel később már városi problémát jelentett a részképességű, enyhén értelmi fogyatékos gyerekek képzésének nem megoldott gondja. Akkor ők ezt felvállalták. A speciális ismeretek megszerzése végett Multné Dankó Ágnes egy egyéves továbbképző tanfolyamon gyarapította tudását a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán. Időközben egyre több sérült, illetve autista gyerek érkezett az intézményükbe. A cél, amit az óvodapedagógusok elé kitűztek, a mindenáron való integrálás volt. Ami szépnek szép gondolat, de a tárgyi és a személyi feltételek biztosítása nélkül csupán írott malaszt maradhatott volna.

Segítségükre sietett azonban az ÉFOÉSZ megyei szervezete, s a Bárczi Gusztáv Általános Iskola tantestülete, akik az elsők között foglalkoztak autista gyerekekkel. Az elkészített szakmai habilitációs és a pedagógiai programjuk megvalósításához jól jött a Montessori módszertan ismerete is. 1988 és 2007. között sok sérült, köztük autista gyerekkel kellett foglalkozniuk.

Az óvodában folyó szakmai munka eredményeként a „végzősök” 90 százaléka teljesen integrálhatóan került ki az intézményből. Amikor együtt játszottak a többiekkel, akkor azok megtanulták elfogadni a másságot. A szülő egyébként dönthetett arról, hogy hagyományos iskolába, vagy valamilyen más típusúba vigye a gyerekét.

Szakmai pályafutásának igen összetett, kemény, első szakasza végén érzett magában még annyi ambíciót, hogy egy újabb területre lépjen. Így pályázta meg a Kikelet Óvoda vezetői posztját. Ez az oktatási intézmény nyolc gyerekcsoporttal, két épületben működik. Az örökösföldi „anyaépületben” 203, míg a butykai tagóvodában 42 gyerekkel foglalkoznak. A már korábban említett, majd negyvenfős csoportmunka már a múlté lett. Ma már kis létszámú, fejlesztő csoportot is működtetnek, így a részképesség-sérüléssel érkezőkkel is eredményesen foglalkozhatnak egyetlen csoportban. Magasan képzett szakemberek végzik a fejlesztő munkát. Jellemző sérülések mostanában: a tanulási nehézségek jelentkezése, a kóros hiperaktivitás, valamint az ép értelmű autista gyerekekkel történő kommunikáció és viselkedés mindhárom szereplő részéről.

A régóta alkalmazott helyi nevelési tervekben, a komplex prevenciós pedagógiai programokban leírtak megvalósítása eredményeként csökken a lakótelepi környezet kevesebb inger okozta káros hatása a gyerekekben. A ma iskolába kerülő hétéves gyerekek értelmi képességei fejlettek, tájékozottak az internettel kapcsolatosan is. Még a mobiltelefon használata sem okoz gondot egyiküknek sem. Ugyanakkor igaz az is, hogy szociálisan fejletlenebbek korábbi társaiktól, mert sokuk szüleinek nincs elég szabad ideje a gyerekkel való foglalkozásra. Az egyéni fejlesztési tervek, a tudatosan megszervezett mozgásfejlesztés, a tornatermi foglalkozások csak hasznukra válnak.

Multné Dankó Ágnes elmondja, mások lettek a szülői elvárások az óvodával szemben. „A gyereket gyereknek kell nevelni” idézi egyik kortársát. A szabad óvodaválasztás megkönnyíti a szülők helyzetét, hisz’ ha akarják, idegen nyelvet, néptáncot, gyermektornát „tanulhatnak” – önköltséges formában – az óvodában a gyermekek. Minden oktatási intézményben az életre nevelés a cél. Az óvodák nyitottsága, a bölcsődékkel, a védőnőkkel kiépített kapcsolatok mind ezt szolgálják. A személyiségközpontúság, az elfogadó magatartás, a nyugalom, a biztonság azok a társadalmi elvárások, amik jelen vannak a mindennapi munkájukban.

Büszke munkatársaira, azok elhivatottságára, kifejezetten jó szakmai felkészültségére. Örömmel említi meg azt, hogy közülük Baglyos Tiborné, fejlesztő pedagógus a közelmúltban az Oktató-Nevelő Munkáért elismerést, míg Kovácsné Telenkó Teréz, három évtizedes munkájáért Vietórisz díjat kapott.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)