Hargitai Ilona

Intézményvezető,

Nyíregyháza

szszb_17-38_hargitai_ilona.jpgHargitai Ilona pedagógiai munkájában azt az elvet vallja, hogy a gyermekek számára olyan lehetőségeket, egyéni fejlesztési programokat kell kidolgozni, mely hozzásegíti őket a későbbiekben az önálló életvitelhez.

Ilona Tokajban született 1947. május 25-én. Családja tősgyökeres tokaji, már ősei is szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Édesanyja Rácz Ilona és édesapja Hargitai András volt asztalos mester idős koruk ellenére nem tudnak lemondani az imádott szőlőről. Testvére, Gizella és családja Budapesten él, és a reklámszakmában tevékenykedik. Kapcsolatuk a nagy távolság ellenére igen jó, ők jelentik számára a családot.

Az általános és a középiskolát is Tokajban végezte el. Rendkívül szerencsésnek tartja magát, hiszen szülei mindenben támogatták, mindent kipróbálhatott amire lehetősége volt. Tizenkét évig zongorázott, tíz évig egy festőművészhez járt szakkörre és kosárlabdázott is, s minden az iskolák és mozgalmak által szervezett programban aktív szervező, résztvevő volt. Ezek az évek irányították a pedagógia felé. Igen sok benyomás érte, s ezen tapasztalatokat a későbbiekben tudta hasznosítani, hiszen bármilyen feladatkört kapott, nem volt nehéz számára az átállás. Úgy gondolja, a tanulók számára is minél többrétű és sok színű lehetőséget kell biztosítani, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek a világról és az emberi kapcsolatokról. A középiskola elvégzése után tanulmányait a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben folytatta, majd a szegedi egyetem pedagógiai szakát is elvégezte.

Tanítási gyakorlatát Penészleken töltötte, ahol először került kapcsolatba a hátrányos helyzetű gyermekek problémájával. Az ibrányi általános iskolában kezdett el tanítani 1970-ben, ahol három évet töltött el. Ezután járási úttörőelnök lett, s tizenhárom úttörőcsapat került az irányítása alá, mely kitette a megye egyharmadát. Rengeteg programot kezdeményezett a gyerekek számára és ez volt az a hely, ahol igazán megtanult szervezni. Tizenkét évet töltött el az úttörők irányításával.

Ezerkilencszáznyolcvanöttől a megyei pedagógiai intézet, akkor még Továbbképzési Kabinet munkatársaként, pedagógus továbbképzések szervezését látta el. Hozzá tartozott a megye tehetséggondozása, valamint általános és középiskolások differenciál, egyénre szóló képesség fejlesztési programjainak szervezése. Tagja volt az Országos Tehetséggondozó Társaságnak, kísérleten dolgozott az OPI munkatársaival, s a megyében elsőként végzett vizsgálatot a szaktanácsadó kollégáival és adott további útmutatást az értő olvasás helyzetéről. Intézményen belül 1989-től a pályaválasztási tanácsadóba kerülve személyiségvizsgálatokat végzett, ajánlásokat adott a fiataloknak. Mivel nem pszichológia szakon végzett, munkája sikeres elvégzéséhez folyamatos önképzésre volt szüksége.

1992-ben alakult meg a Start Szakiskola és Speciális Szakiskola, azonban az intézmény csak a nyíregyházi vagy a városhoz közel lakó tanulókat tudta fogadni, ezért a vezetők úgy döntöttek szükség van egy olyan intézményre, melyben bentlakást biztosíthatnak a sérült gyermekeknek.

Hargitai Ilona 1996-ban került ide nevelőtanárként. Hamarosan az intézet vezetője lett. Kezdetektől fogva úgy próbálta megközelíteni a hátrányos helyzetű gyermekeket, hogy érezzék ők is fontosak, képesek alkotni valami jót, képesek tanulni, eredményeket elérni kisebb-nagyobb fogyatékosságaik ellenére. Legfontosabb a tanulás, kötelező szilenciumon tanulnak, de ezenkívül az arra rászorulók fejlesztő gyógypedagógus segítségével külön képességfejlesztést kapnak. Fizikoterápiás kezelést, úszáslehetőséget kapnak. Jelenleg 15 tanuló jár rendszeresen úszni. Kézműves foglalkozásokkal segítik a gyerekek motoros képességeinek javítását. Ennek keretén belül batikolnak, gyöngyöt fűznek, szalmafonást tanulnak, mellyel már pályázatot is nyertek. Rendszeresen járnak színházba is.

Programjaikat maguk szervezik, és igen szeretnek szerepelni. Ez segíti önbizalmuk erősítését és felfedezhetik saját képességeiket. Talán egyedülálló szép hagyomány a családi ünnepet is pótló karácsonyi vacsora. Nyáron az intézmény nem működik, azonban más szórakoztató programokat biztosítanak az iskola tanulóinak fiókintézményükben, Ököritófülöpösön. A diákok kiköltözhetnek faházakba, erdei túrákat szervezhetnek, mely által felfedezhetik a természet szépségeit.

Munkájában fő célja, hogy a gyerekeket minél érdeklődőbbé tegye, motiválja őket a tanulásra. Fontos, hogy ezekhez a gyerekekhez igen sok türelem, empátia és bizalom szükséges. Érezniük kell, hogy számukra ez a közösség egy szeretet teljes családot jelent. Mindig megpróbál tisztelettel fordulni a gyerekek felé, de ügyel arra hogy megkövetelje a rendet és mindig következetes legyen.

Hargitai Ilonának munkája mellett nem sok ideje jut a kikapcsolódásra, ám ha még is van egy kis szabad ideje legszívesebben zenét hallgat vagy olvas.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése