Duljánszki Katalin

Foglalkoztatásszervező,

Nyíregyháza

szszb 26 tk Duljánszki Katalin.jpgÉletcéljának fogalmazta meg a mások önzetlen segítését Duljánszki Katalin, az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon foglalkoztatásszervezője. Általános szociális munkásként végzett a DOTE Egészségügyi Főiskolai Karán. Több intézményben is megfordult a szakmai gyakorlatok során, de munkahelye gyanánt az Emmaust választotta, mert itt első perctől olyan szeretettel fogadták, amely magával ragadta a fiatal lányt. Lépésről lépésre követhette munkájának az eredményét, és jóleső érzés kerítette hatalmába, hogy mások jó közérzetéért, öröméért, életkedvének megőrzéséért ő is tehet valamit.

Nagycserkeszi otthonukban édesanyjától, Kiss Katalin iskolatitkártól, édesapjától, Duljánszki János géplakatostól testvérével, Jánossal a családi összetartozás erejét hozta magának útravalóul.

A szociális munkás tökéletesen tisztában van az életkor jelentőségével. Az intézmény programjait úgy állítja össze, hogy az idősödő otthonlakók megtalálják a számukra megfelelő fizikai, lelki feltöltődés különböző formáit.

Mint mondja, a tevékenység mint időtöltés, szükségletként az emberi személyiség egyik leglényegesebb formája. Ez a szükséglet olyan erős lehet, hogy kielégítésének vágya hosszú időn át életben tarthatja a fizikailag gyengülő embert is. Ha viszont nem tud „értelmes” tevékenységet folytatni valaki, az nemcsak gyors állapotromláshoz, hanem idő előtti halálhoz is vezethet. A kezeket és a gondolatokat egyaránt szükséges foglalkoztatni.

Állandó programok alkotják az intézményben élők idejének egy részét. Ezek az alkalmak megbízhatóságot, kiszámíthatóságot és nyugalmat kölcsönöznek az otthonlakók számára.

A napot reggeli áhítattal kezdik, melynek keretében kerül sor a születésnapos lakók és dolgozók köszöntésére is.

A hetet orvosi rendelés nyitja. A testi egészség megőrzése egyre fontosabb, ahogy telnek-múlnak az évek. Az intézményben heti egy alkalommal gyógytornász tart foglalkozást, mely frissítően hat a testre és a lélekre egyaránt. Az intézmény mentálhigiénés munkatársa vezeti a dalkört, melyben egyházi énekek és versek adnak szárnyat a fantáziának.

A hét második felében kerül sor a kulturális tevékenységekre, szellemi vagy kézműves foglalkozásokra, vetítésre, sétára. Lehetőség nyílik kiállítások megtekintésére, mozi- és színházlátogatásra, fürdőzés vagy más kulturális program igénybevételére is. Nagy népszerűséget ért el a bentlakók körében a szavalóverseny, a botanikus kert látogatása, a fagylaltozás, a szilvalekvárfőzés, évente novemberben, a Márton- nap alkalmával megrendezésre kerülő műsoros állófogadás, a nagyobb ünnepekre műsorral való felkészülés, melyben a lakók és a dolgozók is egyaránt részt vesznek.

Az Emmaus lakói közül egyre többen igényelnek fokozott felügyeletet, gondozást, ápolást, ezért a programokat ehhez igazodva kellett kialakítani. Fontos a fizikai-, mentális-, szociális képességek megtartása és azok kihasználása. Az intézmény felvállalta a demens idősek ellátását is. Számukra szervezett foglalkozások: a közös éneklés, felolvasás a Bibliából vagy újságokból, szalvétahajtogatás, gyöngyfűzés, színes papírból figurák kivágása, tornatermi labdázás, gyógytorna, séta jelentik a napi programot.

A szabadidő eltöltésének számos formáját dolgozták ki a szakemberek az intézményben. Az éneklésnek az egész személyiségre gyakorolt pozitív hatása érzékelhető, a dalkör népszerű, s a leglátogatottabb programok közé tartozik.

A kézműves foglalkozások főként az ünnepekhez kötődnek, karácsonyi, húsvéti dekorációk, mézeskalács, állatfigurák, virágok készítése, gyöngyfűzés, batikolás, bőrözés szerepelnek a repertoárban. A szellemi vetélkedők a memóriafejlesztést és -megtartást célozzák.

A vetítés a mozi élményével várja az időseket. A bentlakók számára élményt nyújthat, hogy életük korábbi szakaszának egy-egy kedvelt elemét is újra gyakorolhatják. Így például aki szeretett kertészkedni, itt is szívesen gondozza a virágokat. A szilvalekvárfőzést ének- és gitárkísérettel tették emlékezetessé. Aki erőt érez magában, szívesen besegít a gyümölcsök betakarításában, a befőzések előkészítésében, az étkezések után a teríték leszedésében vagy a virágok gondozásában.

Megünneplik a farsangot, a Valentin­ napot, a nőnapot, az anyák napját, a húsvétot, a mindenszenteket, a mikulást, a karácsonyt. Évente autóbuszos kirándulásra indulnak a környező településekre. Több szép helyen jártak már, felfedezték a nevezetességeket, felkeresték a tájházakat, múzeumokat és természetesen a templomokat. Duljánszki Katalin fontosnak érzi, hogy ahol több idős ember él együtt, ott mindenkinek legyen rendszeres elfoglaltsága. Az Emmausban az átlagéletkor messze meghaladja a kinti világban élőkét, talán nem véletlenül…

(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése