Dr. Módis László

Egyetemi tanár, tanszékvezető,

Debrecen

hb_3-62_dr_modis_laszlo.jpgÉdesapja református lelkészként, nyelvészként, a Debreceni Teológiai Akadémia tanszékvezető tanáraként, évekig dékánjaként, a Református Kollégium főigazgatójaként, a nagykönyvtár igazgatójaként, bibliográfusként és szerkesztőként maradandó nyomot hagyott a város szellemi életében. Az apja nevét és szüntelen tenni akarását öröklő László jól tanult, és húgával, tanítónő édesanyjával az értelmiségi családok szerény és puritán életében osztozott.

Szülein kívül meghatározó hatásúak voltak életpályájára karizmatikus tanárai. Az elemi iskolai osztályok egy részét Csillaghegyen végezte, és ott találkozott több mint ötven éve egyik példaképével, a ragyogó pedagógiai érzékkel megáldott és igényes Nagy Mihály tanár úrral.

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett (1957), a ma is legendás IV. A osztályban. Az akkori Debrecen talán legkiválóbb tanári kara formálta a 41 csintalan, de ambiciózus nebulót egy azóta is összetartó közösséggé. A kiváló tanárok közül is kiemelkedett Kiss Tamás, Kornya Sándor, Mester István, Nagy József, Nagy László, Pálffy Istvánné, Schneider Mária, Szabó József, Szepsy József. A diákok (akiknek döntő többsége felsőfokú végzettséget szerzett) nemcsak a tudást és a tanulás szeretetét kapták tanáraiktól, hanem példák sokaságát az egyenes, jellemdiktálta bátor kiállásra. Ne feledjük: azokban az ötvenes években vagyunk, amikor a morális tartást megpróbálták a diákokból is kiirtani, ez a tanári kar azonban ebben a törekvésben sohasem volt partner, és ezt ugyanúgy megértették az ifjak, mint a színvonalas szakmai munka és kulturáltság szükségességére való nevelést. A hajdani diáktársak ma is rendszeresen összegyűlnek, és tanáraikról elnevezett díjaikat örömmel adják át a kiemelkedő eredményt elért diákutódaiknak a Fazekas-gimnázium tanévzáróin.

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait (1957–1963). Harmadéves korában tudományos diákkörösként került az Anatómiai Intézetbe, ahol egész életre szóló szakmai indíttatást kapott Krompecher István professzortól, az MTA rendes tagjától, a világhírű csont- és porckutatótól.

– Akkor még nagyon keveset tudtunk a sejtek közötti állományról. Ma már tudjuk, hogy valamennyi sejtünk működését meghatározza a bonyolult szerkezetű, sokféle molekulából felépülő sejtközötti anyag. Molekuláris szerkezetvizsgálataink eredményességét jelentősen segítette egy másik karizmatikus tanítómesterrel, Romhányi György akadémikussal, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Patológiai Intézetének nagyhírű igazgatójával kialakult több évtizedes személyes kapcsolat. Tőle tanultam meg, hogyan kell elemezni a biológiai szövetek molekuláinak térbeli helyzetét polarizált fényben. Úgy érzem, hogy egyre korszerűbb technikákat alkalmazva mi is hozzájárultunk a sejtközötti anyagnak a jobb megismeréséhez – mondja Módis László, akinek kutatómunkájában jelentőst hangsúlyt kap a porcszövet fejlődésének, az ép és kóros ízületi porcnak, a porcpótlási lehetőségeknek a vizsgálata.

Tudományos felkészültségét külföldi tanulmányutakon is gyarapítja: összesen négy évet töltött svájci, amerikai, finn és német egyetemeken. A finnországi Kuopioi Egyetem – ottani eredményes közreműködése elismeréséül – díszdoktorává fogadta 1996-ban. Tudományos aktivitását jelzi a közel húsz országban tartott számos kongresszusi referátuma és egyetemi szemináriuma, két felkérésre írt angol nyelvű kézikönyve, 114 – többségükben nemzetközi folyóiratokban megjelent – publikációja, több nyertes tudományos pályázata. 1975-ben az orvostudomány kandidátusa, 1991-ben az orvostudomány doktora fokozatot nyeri el.

Magyar és angol nyelven oktat orvos- és fogorvos-tanhallgatókat. Szívesen támogatja a tehetséges diákok tudományos munkáját, eddig 78 díjazott tudományos diákköri pályamunka, és négy PhD-értekezés témavezetője volt. Oktatásszervező tevékenységet is vállal. Tizenhat éven át a DOTE Tudományos Diákkörének egyik vezetője, 1991–1995 között a DOTE oktatási rektorhelyettese, 1997 óta a Fogorvosi Anatómiai Tanszék vezetője. Tudományos és oktató munkáját számos kitüntetéssel ismerték el (közöttük van a Lenhossék-díj, az Akadémiai díj, a Krompecher-díj, a Romhányi-emlékérem, az Iskolateremtő Mestertanár cím, a Fáy András-díj, Pro Universitate és a Tudással Magyarországért Emlékplakettek).

Dr. Módis László három dologban érzi szerencsésnek magát: az első, hogy már diák korában bekerülhetett az Anatómiai Intézetbe, a második, hogy kiváló emberektől tanulhatott, végül, de nem utolsósorban, hogy tehetséges fiatalok szárnypróbálgatásait segítheti.

Felesége szintén itt professzor, a Megelőző Orvostani Intézet és a Népegészségügyi Iskola igazgatója. László fia a Szemklinika adjunktusa, tehetséges kutató. Hobbija az ásványgyűjtés, a horgászat, a zenehallgatás és a természetjárás.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése