Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Lipták András
Akadémikus–egyetemi tanár,
Debrecen
Ritkán produkál az élet olyan eseményekben, sikerekben, tragédiákban gazdag életutat, mint amilyet bejárt életének eddigi 67 évében Lipták professzor úr. Gazdálkodó szülők fiatalabbik gyermekeként (ma már nyugdíjas nővére Debrecenben él) született 1935. november 6-án, Székelyen. Édesapja, aki hosszú évtizedeken keresztül a község főbírája volt, 1949-ben politikai gyilkosság áldozata lett, sőt az 50-es években édesanyját is bebörtönözték. A háború, a szülők sorsa meghatározta gyermekkorát és egész további életét.
– Édesapámnak nagyon szép könyvtára volt, – emlékezik vissza Lipták professzor úr, – és naponta megkövetelt tőlünk feladatokat, ez alól egy kivétel volt, ha olvastunk. Cooper Nagy indiánkönyvével kezdtem, nagyon hamar „rákaptam” Dumas-ra és úgy 12 éves koromban már Jókai következett.
A falusi osztatlan iskola után Nyíregyházára, az akkori evangélikus gimnáziumba került, kosztos diákként egy tanárcsaládnál lakott. 1950-ben végzős diákként sehová nem vették fel, így a debreceni Református Kollégiumba vezetett az út, igaz, ehhez a református kántortanító nagybátyja segítsége is kellett. A kollégiumban ösztöndíjas volt, a megélhetéséhez órákat adott: matematikát, fizikát, kémiát tanított, de a talpon maradásban nagy szerepe volt a rendkívül jólelkű sógorának, dr. Dankó János körorvosnak, aki anyagilag is segítette.
Közben sportolt is, 1954-ben középiskolai országos bajnoki címet szereztek a váltóbajnokságon. Még ugyanebben az évben kitűnően érettségizett és a tragikus emlékek felejtése érdekében is minél messzebb igyekezett kerülni Szabolcstól, Veszprémbe jelentkezett, hisz mindig is vegyész szeretett volna lenni. Felvették, majd a döntést néhány nap múlva megsemmisítették. Így másfél évet Nyíregyházán dolgozott, majd 1955-ben behívták katonának. A honvédségnél nagyon sok szakérettségis tisztet tanított, írnok lett, és bár 1956-ban katonatársai beválasztották a forradalmi tanácsba, a szélnek eresztett, majd újra összeszedett egységnél élte át az akkori „zűrzavart”.
Miután 1957-ben felvételt hirdettek a disszidens hallgatók helyére, ő is jelentkezett Debrecenbe. Egy hónapig katonaként járt be, majd márciustól valódi egyetemista lett. Végig kitűnő hallgató volt, a második év után engedélyezték számára, hogy „egyszemélyes vegyész évfolyamként” tanulhasson. Harmadéves korától már dolgozott intézetben és 1961-ben tanszéki „mechanikusként” alkalmazták. Négy hónap múlva tanársegédként annál a nagyműveltségű, hallatlanul humánus Nánási professzor úrnál dolgozhatott, akit második apjaként tisztel.
Végigjárta a „szamárlétrát”, 1966-ban doktorált, tanulmányútra mehetett az NDK-ba, Jugoszláviába, a Szovjetunióba. 1971-ben, mielőtt a Humboldt-ösztöndíj jóvoltából 14 hónapra Münchenbe ment volna, megírta kandidátusi disszertációját. Ezt 1973-ban megvédte, docens lett. Szakterülete a szénhidrát-kémia, az élő sejtek felületén lévő szénhidrát antennák szintézisével (a sejtek a külvilággal állandóan kommunikálnak) foglalkozott, illetve foglalkozik ma is. 1982-ben írta meg akadémiai doktori disszertációját, ekkor hívták meg az USA-ba, ahol Washingtonban a National Institute of Health jóvoltából tizenkilenc hónapot kutathatott. Kintléte alatt nevezték ki egyetemi tanárnak, hazatérése után közszereplést is vállalt, dékánhelyettes, rektorhelyettes, majd az egyetem rektora lett 1990-től 1993-ig. 1990-ben választották az Akadémia tagjává, kiemelkedő tudóstevékenységét számtalan értékes elismerés övezi: 1989-ben Zemplén Díj, 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díj, 1995-ben Széchenyi-díj, 2000-ben Szilárd Leó Professzori Ösztöndíj, 2001-ben Debrecen Díszpolgára.
– Nem feltétlenül kell sziporkázó képesség a sikerhez – vallja dr. Lipták András. – Elengedhetetlen az alaptehetség, és én meg akartam mutatni, hogy minden gáncsoskodás ellenére előre lehet jutni. Rendkívül keményen és következetesen tanultam és dolgoztam. Örömmel tölt el, hogy külföldről is sok elismerést kaptam, például a Howard-Hughes- (USA) és a Mizutani- (Japán) ösztöndíjakat, amelyek 250000 dollárt jelentettek az itt folyó kutatások számára.
Lipták professzor úr ma is korát meghazudtolóan fiatalos és aktív: három nemzetközi folyóirat szerkesztőségi tagja, 3 éven keresztül az MTA Kémiai Osztályának elnöke volt, 6 éve az országos tudományos kutatást támogató OTKA elnöke.
1965-ben kötött házasságot évfolyamtársával, Tőkés Adrienne-nel, aki kémia–fizika szakon végzett és docensként ment nyugdíjba. Zoltán fiúk 34 éves, gyógyszerész, a F. Hoffmann – La Roche cég orvoslátogatója. Felesége ugyancsak vegyész, kisfiúk 21 hónapos. Professzor úr korábban sportolt, atletizált, teniszezett, később nyaranta szörfözött. Az utóbbi időben a debreceni kortárs festők festményeit gyűjti, kiállításokra jár feleségével. A könyv szeretetét máig megőrizte, többezer kötetes könyvtára is tanúskodik erről. A kutatás mellett, most egy elektronikus adatbank kialakításán dolgozik.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése