Dr. Ésik Katalin

Háziorvos

Nyíregyháza

szszb 29 és Dr Ésik Katalin306 300.jpgA rendelés végére beszéltük meg a találkozónkat, de mint mindig, ez most is hosszabbra nyúlt, mivel sok a beteg mostanában. A váró nem a szokványos rendelői hangulatot árasztja, sokkal inkább egy kellemes nappali színeit, függönyeit, virágait fedezem fel, csak itt a képeken, a könyvespolcokon lévő kiadványokból egészségügyi ismeretterjesztést olvashatunk. Az ajtó azonban már sokat elárul a bent rendelő doktornőről. Megtudjuk, hogy belgyógyász, diabetológus, endokrinológus szakorvos, hogy foglalkozásegészségből és természetesen a háziorvoslásból is szakvizsgázott, emellett a Debreceni Egyetem mentororvosa. Mindebből gyorsan kiszámolom, hogy szinte folyamatosan képezte magát, és csak később tudom meg, hogy a klinikai homeopátia is ebbe a sorba tartozik még. Mindehhez nemcsak jó egészség, hanem valami más, belső motiváció is szükséges volt, így kíváncsian várom a beszélgetést.

A mai nyolcvan beteg után is frissen fogad, természetes jókedvvel, érdeklődéssel várja a számára szokatlan helyzetet, hiszen legtöbbször ő kérdez, és ő az, aki a vele szemben ülőt igyekszik szóra bírni, hogy a diagnózist a lehető legpontosabban megállapítsa. Az első, ami érdekel, nem lepi meg, hiszen azt szeretném tudni, miért éppen orvos lett, majd azt, hogy hogyan sikerült szülőfalujából, Mátyusról idáig eljutnia.

– Nem készültem orvosnak, ezt már csak később döntöttem el. A sorsom azonban mégis a gyerekkoromban dőlt el, amikor a szüleim debreceni középiskolába írattak. Édesanyámnak éltek ott rokonai, gyakran jártunk hozzájuk, és nekem nem volt idegen a város, nem viselt meg a váltás. Ráadásul egy olyan idős pedagógus hölgynél laktam, aki úgy szeretett, segített, mintha a nagymamám lett volna. Sajnos nem élte meg az avatásom, az utcán érte a rosszullét, és meghalt.

Érettségi után laborasszisztensnek tanult, és sok olyan professzora volt, aki az orvosokat is oktatta. Már ők is biztatták a továbbtanulásra, de a legnagyobb hatással mégis az akkori főnöke, az egyetemei kutatólabor főorvosa, Kertai Pál volt rá hatással.

– Jelentkeztem, felvettek, és akkoriban lehetett társadalmi ösztöndíjat kötni, amit én Szabolcs-Szatmár megyével meg is kötöttem, hogy ne terheljem a szüleimet. – Olyan természetesen és gyorsan mondja ezt, hogy valószínű látszik rajtam, tudom, nem volt könnyű akkor sem a felvételi.

– Én mindig szerettem tanulni, ha valami érdekelt, akkor a végére jártam.

Aztán visszakanyarodunk a gyerekkorához.

– Nekem nagyon szép gyerekkorom volt. A faluban mindenféle rendezvényen részt vettünk, színház, énekkar, versenyek. Édesanyám a nővéremet és engem nagyon szépen járatott. Ruhákat varratott, sőt hozatott nekünk Pestről, a Corvin áruház katalógusából rendelte. Ő a kereskedelemben dolgozott, de ez azért akkor is azt bizonyítja, hogy nagyon okos, kreatív asszony volt. Sajnos most már nagyon beteg. Édesapám már húsz éve meghalt, ha élne, biztosan építési vállalkozó lenne, mert régen se csak az ácsmunkát vállalta, hanem a teljes tervezést szerette megcsinálni.

Keserédesre sikeredik az emlékezés, amit észrevesz, és azt mondja, sajnos a falu nagyon megváltozott, nincs az a pezsgő élet, ami volt.

A saját családalapítása már Nyíregyházához kapcsolódik.

– Ide kerültem ösztöndíjasként, és az orvos szállón laktam a sóstói erdő közepén, és itt ismerkedtem meg egy kollégámmal, Olvasztó Zoltánnal, akivel egy év múlva össze is házasodtunk. Sikerült Nyíregyházán maradnunk, a férjem urológus- nefrológus szakorvosnak készült, és ma már az is, én pedig mindenáron a belgyógyászatra vágytam. A „IV. bel”-en töltöttem húsz évet. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, nagyon hasznos volt, de nem volt könnyű. Megszületett a két kislányunk, Dóri és Réka, így az ügyeletet nehéz volt egyeztetni. Ma már egyetemisták – és boldogan mutatja a képüket. Dóri közgazdásznak, Réka pszichológusnak készül.

– Miért választotta mégis a háziorvosi praxist?

– Felmértem, hogy az életem hogyan alakulhat, milyen új feladatot tudnék ellátni, és akkor úgy döntöttem, megpróbálom azt a munkát, amivel a legközelebb kerülök a gyógyításhoz. A háziorvos fogalma bennem nem az, aki továbbküldi a beteget, hanem aki felismeri a betegséget, keresi a személyre illő gyógymódot és követi az utógondozást is. Legbelül talán a motivációmban benne volt a nővérem halála is, akinek későn ismerték fel a betegségét…

Ismét az orvos győz az emlékezeten, és azzal folytatja:

– A háziorvos egyszerre nagyon magányos és egy nagy közösség tagja. A diagnózisért a rendelőjében egyedül felelős, és ehhez kell a tapasztalat. Ezért gondolom, hogy a klinikumban töltött két évtized most hasznosul. Másrészt ismerem a kórházi lehetőségeket, jobban tudom segíteni azokat, akiknek ott kell folytatni a gyógyítását. De egyvalami még kimaradt a tanulmányaimból, itt pszichológusnak is kell lenni – és elneveti magát. Itt akkor is komolynak kell maradni, ha azt mondja a valaki: Doktornő a piacra jöttem, gondoltam bejövök.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló