Budapest

A Bárczay család történetét ezer évre lehet visszavezetni, az elődök a honfoglalás óta itt éltek Abaúj-Torna megyében. Kései utóduk, dr. Bárczay András az első, aki nem ősei földjén látta meg a napvilágot és ez már egybeesik honi történelmünk generációk életére ránehezedő újabb fejezeteivel. Érhető, hogy élete indulását a családi háttér bemutatásával összhangban tárja elénk.

– Apám a háború előtt földművelésügyi államtitkár volt, a gönci járás országgyűlési képviselője – kezdi a beszélgetést a vezérigazgató-helyettes, majd ekként folytatja:

– Budapesten születtem 1949. január 19-én, de vidéken nőttem fel, ugyanis családunk végigélte a kitelepítettek keserű sorsát: Jászdózsára kerültünk, ott jártam általános iskolába nővéremmel, aki ma kutató vegyész az EGIS-ben.

– Hogyan alakult a sorsa Jászdózsa után?

– Csak 1963-ban tudtunk visszajönni Budapestre, jóllehet én már ezt megelőzően, korán felismertem, hogy nehéz helyzetemből csak a tanulással tudok kiemelkedni. Racionálisan neveltek: „az általános műveltséget itthon megszerezheted”, mondta az apám, így kézenfekvő volt, hogy valamilyen műszaki pályát nézzek ki magamnak. Technikumba jelentkeztem, ahol olyan jó eredménnyel végeztem, hogy egyből felvettek a műszaki egyetemre. Csakhogy közbejött a katonaság. Szolnok, Kilián György főiskola, egy évfolyamban Farkas Bertalannal és Magyari Bélával. Ez az iskola olyan erős volt, hogy később az egyetemen több tárgyból megéltem az ott tanultakból. A repülés annyira megfogott, hogy azóta is számon tartok, beszerzek minden fontos szakmai újdonságot, mondhatnám úgy is, teljesen naprakész vagyok ma is a repülés elméletében, sajnos a gyakorlatában nem.

– Az egyetem, ahogy mondta, nem okozott megerőltetést az ön számára.

– Friss diplománkkal a kezünkben többed magammal visszasiettem egykori technikumi tanárunkhoz, akit nagyon tiszteltünk, mert szigorú, kiemelkedő személyiség volt, amolyan mértékadó igazi tanár. Ő az örömünkben osztozva azt mondta, nyomban szerezzük meg a közgazdasági végzettséget is. Megfogadtam az ajánlatát és nem bántam meg. Friss gépészmérnöki diplomával a Középület-tervezőnél helyezkedtem el, ahol izgalmas szakmai feladatok vártak.

– Mégis váltott, és ezt már, mint közgazdasági szemlélettel „beoltott” mérnök lépte meg?

– Igen. A Piackutató igazgatója szólt, hogy szükség lenne a cégnél néhány fiatal mérnökre, akik rendelkeznek ezzel a többlettel. Ez az állami cég szinte teljesen magánvállalkozói jelleggel működött, megteremtve az anyagi érdekeltséget: a szokványos bérek mellett magas mozgó bér, külföldi munkák… Mindez 1976-ban, mintegy másfél évtizeddel megelőzve a gyökeres politikai, társadalmi, gazdasági változásokat. Persze, hogy tetszett, sőt egész életre szóló erős alapokat nyújtott, s egyben kitűnő indíttatást. Ráadásul bíztattak, szerezzem meg a doktorátust. Közben egy újabb ajánlat érkezett az Állami Biztosítótól, azzal, hogy éppen most fognak hozzá az iparbiztosítások felépítéséhez, hogy a viszontbiztosításokkal külföldi piacokra is kikerülünk.

– Mi vonzotta, hogy belevágott?

– Még az előzőek tükrében is állítom, hogy nehezen váltó típus vagyok, de ez nagyon tetszett, még utólag is úgy érzem, csodás feladat volt. Főelőadóként az alapoktól a kárrendezésig részese lehettem a teljes vertikum felépítésének. Ennek eredményeképpen megismerhettem az egész magyar iparstruktúrát, 1982-ben pedig az iparbiztosítás vezetője lettem.

– Amivel együtt átkerült az éppen megalakult Hungária Biztosítóhoz.

– Ez már 1986-ban történt. Később a privatizáció során a céget az Alianz csoport vette meg, bekerültem az rt. igazgatóságába, melynek jelenleg is tagja vagyok. Társadalmi megbízatásaim is gyarapodtak, melyeknek szívesen teszek eleget.

– Ha jól tudom, ön a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara osztályalelnöke, a Magyar Motorkerékpáros Szövetség elnökségi tagja, a Hermes Biztosító egyetlen magyar felügyelőbizottsági tagja.

– Egy apró, de számomra fontos kiegészítés, a Kálvin téri Egyházközség presbitere, elnökségi tagja vagyok. Ilyen minőségben is szorgalmaztam, hogy támogassuk a miskolci Deszka templom újjáépítését. A családomról: Andrea lányom a Károli Gáspár Református Egyetem joghallgatója, András fiam 17 éves, a Lónyai utcai gimnázium harmadéves tanulója.

– Ön szívesen látott vendége, díszvendége ősei földjének.

– Neves elődeim a Rákóczi-szabadságharc, a 1848-as forradalom idején is híres vezérek oldalán magas rangban, a szabadságért, a nemzeti függetlenségért vívott harcokban tüntették ki magukat hűségükkel, vitézségükkel, békében a környék falvait gyarapították templomok, óvodák építésével. Sajátos érzés fog el, amikor ott járok, az ott élőkkel beszélgethetek. Életem másik fontos része a nógrádi Kétbodony, ahol barkácsolok, úszom, fát ültetek, nézem a vadakat, a madarakat és élvezem a természet közelségét – mondja dr. Bárczay András.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)