Nyíregyháza

Nemcsak egy család, egy széles baráti kör, hanem egy egész szakma gyászolja az 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Végső Pétert. A Kevíz 21 Rt. termelési főmérnöke 2004 nyarán még tervezett, és a tőle megszokott intenzitással és munkabírással dolgozott, amikor egyik óráról a másikra kórházba került. Az, hogy családjával együtt sokáig élvezhesse a nyíregyházi Nádor utcában felépített gyönyörű új házuk nyugalmát, már nem adatott meg neki.

A kiváló szakember 1947-ben született Vasmegyeren. Édesapja szabómester volt, míg édesanyja, abban az időben egyáltalán nem szokatlan módon, háztartásbeliként a család nyugodt hátterét biztosította. 1965-ben érettségizett a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban, s már akkor is az építőipar vonzotta.

Első munkahelye Baktalórántházára szólította, majd innen került vissza a megyeszékhelyre, a Szavicsavhoz. Ez jó iskola volt számára, de igazán ott teljesedett ki, ahol gyakorlatilag több mint két és fél évtizeden át, megszakítás nélkül, haláláig dolgozott. 1978-ban került ugyanis a Keviéphez. Ez egy olyan debreceni székhelyű építőipari vállalat volt akkoriban, melynek a nyíregyházi főépítés-vezetőségén kapott feladatot. A munkavégzéshez szükséges iskolázottságot, szakmai hátteret a bajai főiskolán szerezte meg, ahol mérnök-üzemmérnökként végzett, s ezt követően képesítésének megfelelően jellemzően szennyvíz- és ivóvízhálózatok kiépítésén, megteremtésén fáradozott. Folyamatosan kitartott a cég magánosításának időszakában is. Az egyik legmegbízhatóbb, a vállalatban perspektívát látó szakember 1990-ben résztulajdonos is lett, amikor a korábbi, 21. számú nyíregyházi főépítés-vezetőségre utalva felvették a Keviép 21 nevet. Két év múltán már a mai nevén, de kft.-ként működött a cég, s 2000-től dolgozik részvénytársaságként a Kevíz 21, ahol kezdetben mérnök, majd termelési főmérnök volt.

Kedves barátja, a szintén a vállalkozásnál vezérigazgatói tanácsadóként dolgozó, Klénai László szívesen emlékszik vele kapcsolatban a rendszerváltozás időszakára. Abban az időben, ha lehet, még többet dolgozott együtt Végső Péterrel, akit rendes, becsületes, korrekt embernek ismert meg és tartott, és véleményét nemcsak az emlékek és a múlt szépítették meg. Ráadásul állítja, barátja élete a munka volt, amit bizonyít, hogy ha kellett, hajnal négykor kelt. Mint emlékszik, „együtt húztunk csizmát pirkadatkor és szó szerint trógeroltunk.” Félretéve a pozíciót és a szakmai beosztást, ugyanúgy bemászott az árokba és emelte a csövet a saját gmk-ban a vállalattól bérelt gépekkel dolgozva…

Végső Péter nemcsak szerettei, barátai emlékezetében marad meg, keze munkájának lenyomatát, szakértelmét számtalan megyei és térségi beruházás jelzi. Csak néhány azok közül, melyek építésén, létrehozásán dolgozott: tiszaberceli víztározó, Szerencsi Cukorgyár rekonstrukciója, buji szennyvíztelep, gávavencsellői öntözőfürt, sárospataki szennyvíztelep, de ott volt a Gégény–Pátroha–Demecser projekt csatornázási munkálatainál és többek között Szamosszegen, Nyírbátorban, Nyíradonyban és Rakamazon, amikor megteremtették a civilizált élet egyik fontos feltételét. Volt olyan esztendő, amikor 30 különböző településen is megfordult, ugyanis nagyjából 1978-tól 1990-ig zajlott a nagy megyei vízprogram, így Ibránytól Tiszabezdédig, Piricsétől Kisvárdáig számos helyen dolgozott.

Családi életét boldog házassága mellett tragédiák kísérték végig, két pici fiúgyermekük, Péter és Levente is meghalt egészen fiatal korában, az 1974-ben született Viktor azonban a szülők büszkesége. Édesapja mellett, keze alatt dolgozott a cégnél az építőmérnöki diplomával, de a mélyépítő képesítéssel rendelkező családapa saját bevallása szerint szinte mindent tőle tanult. Édesapjától, akinek látta pontos munkáját, s így minden ráhatás nélkül, saját maga választotta ugyanezt a szakmát.

Felesége, Magdolna asszony, akivel 1971 óta éltek boldog házasságban egyedül maradt az öregségükre felépített gyönyörű Nádor utcai házban. Illetve nem teljesen, hiszen fia és családja, a négyesztendős kedves unokával, Marcellel megkönnyítik ezt a szörnyű időszakot. Mint mondja, családjának és munkájának élt szeretett férje, aki soha nem hozta haza munkahelyi problémáit. Nyugodt természet volt, rengeteget olvasott és rejtvényt fejtett, szerette a logikus feladványokat. Sok barátja és tisztelője volt, akik közül sokan, mint remek sakkpartnerre is emlékeznek rá. Szinte soha nem volt táppénzen, orvos alig látta egész életében. Agyvérzéssel és infarktussal került kórházba, s élete utolsó öt napjában családján kívül igaz barátja, Csurka József is mindvégig mellette volt.

Az egyöntetűen megbecsült Végső Péter az eredményeken túl jó hírnevét is hátrahagyta, melynek szakmájában most már fiának kell megfelelnie.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)