Újhelyi István

Ügyvezető igazgató,

Debrecen

hb_02-110_ujhelyi_istvan.jpgAz Újhelyi Autó Kft. a Toyota, az Újhelyi Autó II. Kft. a Mercedes Benz hivatalos márkakereskedője Debrecenben. A két cég évi kétmilliárdnyi forgalmával a legjelentősebb autókereskedések közé tartozik Hajdúban, pedig a két cég igazgatójának, Újhelyi Istvánnak, sokáig az agrárágazatban „állt a zászló”.

Berettyóújfaluban született 1949. augusztus 8-án, két lány mellett egyetlen fiúgyermekként. Ma már rokkantnyugdíjas nővére a virágboltot vezette, húga vegyésztechnikus. Édesanyja a háztartással foglalkozott és a gyermekeket nevelte. A föld miatt üldöztetést is elszenvedett, az orosz hadifogságot is megjárt édesapja sajnos már két évtizede nincs az élők sorában. Tizennégy éves koráig Berettyóújfaluban élt, olyan családban nőtt fel, ahol „az együtt örülünk – együtt sírunk” elv érvényesült. A nagyudvaros, főutcai portán, meg az egyholdas zártkertben mindent megtermelt a család, amire szüksége volt, így már gyerekkorában „szembetalálkozott” a ház körüli kemény munkával. Szabadidejében focizott társaival, később kézilabdázott is, mindemellett jól tanult, főleg a reáltárgyakban volt sikeres. 1963-ban az Ispotály utcába, a Medicorba került tanulónak, a galvanizáló szakmát tanulta ki. A két év kitűnő tanulmányi eredményeként átiratkozhatott a gimnáziumba, így a szakmunkás-bizonyítvány után 1968-ban le is érettségizett a Fazekas-gimnáziumban.

Édesapja óhajának eleget téve jelentkezett az állatorvosi egyetemre, ám ez a túljelentkezés, no meg a „származás” miatt nem sikerült. Így még abban az évben el is vitték katonának, a Bocskai-laktanyában szolgált lokátorosként. Tanulmányai és katonasága idején is komolyan sportolt, előbb cselgáncsozott, majd a Honvéd szakosztályában lett súlyemelő. Váltósúlyban országos ifi vidékbajnok, egyszer Hajdú-bajnok, legjobb eredménye 300 kg volt.

Leszerelése után a Hajdúszoboszlói ÁG-ban kezdett dolgozni, felcser lett az állatorvos mellett. Három év múlva – időközben jelentkezett a mindig is vonzerőt jelentő agrártudományi egyetemre, ahol levelezőn tanult – átkerült Debrecenbe a szociális otthonok kertészetébe. Itt hat évet dolgozott telepvezetőként, közben elsajátította a zöldség-gyümölcstermelés, a dísznövénytermesztés és az állattartás alapjait.

A vállalkozásokból ő sem akart kimaradni, épített egy 150 négyzetméteres üvegházat, ahol szegfűt termesztett. Hamarosan megnyitotta az első virágboltot (ez a mai napig működik a Petőfi téren), majd újabb üvegház építésébe kezdett. 1978-ban lépett az önállóság rögös útjára, kertész lett, a kocsordi tsz-ben pedig szaktanácsadóként (három éven keresztül ágazatvezetőként) segítette Nagy Miklós elnök munkáját, létrehozták a Tiszántúl egyik legnagyobb dísznövénykertészetét.

A nagybani virágkertészettel a rendszerváltás idején kezdett foglalkozni, Józsán 5000 négyzetméteres, 20 hajós korszerű üvegházat, hozzá egy 800 négyzetméteres kiszolgáló helyiséget épített. Ez utóbbi jelentette az alapot az új tevékenység indításához.

1992-ben döntött úgy, hogy a kereskedelem, a szolgáltatás irányába nyit, ekkor kezdődött az együttműködés a Toyotával. Augusztus 1-jén nyitottak, abban az évben 37 gépkocsit adtak el. Ma már másfélezer autónál járnak, az egykori hat fővel szemben 32-en dolgoznak az autókereskedésben. 1996-ban egyeztek meg a Mercedes Benzzel, így az 1998-ban kialakított új szalonban már a német autóipar kiválóságait is forgalmazzák. A további bővítésre már készen állnak a tervek, új karosszériafényező-üzem és kamionszerviz szerepel a palettán.

– A kitartásnak köszönhető elsősorban mindaz, amit eddig elértem – mondja Újhelyi úr. – Ha valamit elkezdtem, soha nem tértem le a kijelölt útról, pedig voltak hullámvölgyek is. A siker mindig új lendületet adott, ez az, ami hajt előre. Soha nem a pénzszerzés volt a cél, hisz a pénz csak eszköz. Ma is aktívan közreműködöm a cég tevékenységében, a használt autó beszámításában, bár nagyszerű szakembergárdám van. Rendkívül fontos a feleségem kereskedelmi tevékenysége, rá mindig mindenben számíthatok.

Hat évig tartó első házassága után, 1984-ben kötötte össze élete fonalát Rácz Máriával, aki pedagógus végzettségű, és akiben hű társra lelt. Két gyermekük született: István, aki most végez a Kossuth-gimnázium hatosztályos tagozatán és Gergő, aki ugyanott tizedikes.

Újhelyi István életében ma is kiemelt szerep jut a sportnak. A 60-as években megtanult lovagolni, fiaival ma is rendszeresen lóra ülnek. Saját istállójukban 6 lovat tartanak, és évente felnevelnek egy-egy csikót is. 1985 óta a küzdősporttal is foglalkozik, a ju-jitsu szakosztály alapítójaként tíz éve edzőként a gyermekszakosztállyal foglakozik.

Szülői hatásra 1989-ben kezdett politizálni, a kisgazdapárt színeiben „mindig a jobbítás szándéka vezérelte”. 1990-ben megyei alelnök lett, később városi elnökké választották, ám az elmúlt év végén lemondott. Szabadidejét ma legszívesebben a családja körében tölti.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése