Nyíregyháza

Többször kínált fel számára a sors másutt lehetőséget a boldogulásra, de valahogy úgy volt ezzel Szűcs István, mint az a bizonyos föl-földobott kő Ady versében: mindig visszahullt, és nem véletlenül a szülőföldjén kötött ki. 1931-ben Kisarban született. Édesapja, Szűcs Kálmán földműves munkája verejtékével kereste meg a négytagú család kenyerét. Sajnos, már nem örülhet a gyermekei, unokái, dédunokái lelki, szellemi gyarapodásának. Az édesanyja, Péter Róza a háztartás gondját vette a vállára. Istvánnak egy testvére született, Erzsébet ma már szintén a nyugdíjas éveiben jár és Nyíregyházán él.

Az csak természetes, hogy az elemi iskoláit Kisarban kezdte Szűcs István, ám azt követően életútját alaposan átrajzolta az Európa történelmén végigsöprő forgatag. Magával ragadott tájakat és embereket, hátára kapta a boldogulásba, a kitartó munkába vetett legszebb reményeket is. Ám Szűcs Istvánt nem olyan fából faragták, akivel a sors elbánhatott volna. A beregszászi gimnáziumból − ahol három esztendőt járt 1941 és ’44 között − és a vargabetű végeztével Budapesten érettségizett. Majd 1951-ben kezdhette el a tanulmányait a fővárosban az agráregyetemen, és a történelemből ismert események ismét közbeszólhattak volna, ha hagyja. 1957-ben átvette az oklevelét.

Már egyetemi évei alatt aktívan hódolt kedvenc sportjának, a labdarúgásnak. Egészen az NB-II-ig jutott. Nem véletlenül hívták labdarúgó-játéktudása miatt Nagyecsedre az egyetemi évek utolsó fél esztendejében gyakornoknak az állami gazdaságba. ő boldogan ment. Később is úgy érezte: szerencsés csillagzat alatt született, hiszen a diploma átvétele után a vásárosnaményi törzsállattenyésztő állomásra mehetett dolgozni. Azért ide, mert Piatsek András országos hírű állattenyésztőtől sajátíthatta el a szakma csínját-bínját. Mint Szűcs István sok esztendő távlatából visszatekintve nem győzi eléggé hangsúlyozni: emberi tartásának, jellembeli fejlődésének meghatározó egyénisége volt az édesapja, a beregszászi gimnáziumi osztályfőnöke, dr. Nagy András és a neves állattenyésztő, Piatsek András.

Majdnem beleszólhatott a történelem a szakmai életúton történő haladásba is, ám Szűcs István úgy döntött: a téesz-szervezés ezernyi teendője helyett ismét beül az iskolapadba, és a gödöllői agráregyetem tanár szakát végezte el az 1960-61-es tanévben.

Erre az időszakra esett élete talán legfontosabb döntésének meghozatala: örök hűséget fogadott Óbis Klárának. Tősgyökeres pedagóguscsaládból származik a felesége, akinek az édesapja negyven esztendőn át tanította a diákságot Tarpán. Női ágon egyébként a nagy hírű Esze és a Rácz család leszármazottja Klára asszony. Csodálatosan kiegészítik egymást az 1959-ben kötött házasságuk első percétől. Szűcs István ma is vallja, szakmai sikereit, publikációit, a katedrán és a közéletben elért eredményeit, a köz javát szolgáló tevékenységét annak tudhatja be, hogy mindig mellette állt a megértő, a gondoskodó, az odaadó feleség, aki ha kellett, a gyermeknevelés apró-cseprő teendői alól mentesítette a családapát. De türelme és szeretete nélkül elképzelhetetlen lett volna az a pálya, amit sikeres kettősük magáénak mondhat.

Szűcs István nosztalgiázhatna azon, hogy szakfelügyelőnek került vissza egykori iskolájába, a szalkai mezőgazdasági technikumba. Később ugyancsak a szakfelügyelettel bízták meg a megyei tanács mezőgazdasági osztályán, majd az állattenyésztési felügyelőség fejlesztési osztályvezetője lett. A szakosított telepek elindítása, szervezése, fejlesztése hárult rá.

Végül a Taurina szarvasmarha-tenyésztési rendszer kirendeltség-vezetőjeként négy megye telepeit irányította. A tejelő és a húshasznosítású szarvasmarhatartó gazdaságok szaktanácsadása, a tervezés és az eszközellátás adott igen sok tennivalót.

Érdekes egyezés az életében, hogy nyolc-nyolc esztendőt töltött el egy munkahelyen. Ez már csupán az érdekesség számlájára írható, az viszont semmiképpen nem az, hogy a precízséget, a rendszeretet igényét a szülői házból hozta magával. Gyermekeit is ebben a szellemben nevelte, és nem is csalatkozott bennük. Tünde banktisztviselő, és testnevelő férjével Svájcban él.

Az unoka, a 9 éves Richárd őstehetség a fociban. A fia, István közlekedési mérnök és a Nyíregyházi Parkoló Kft.-t vezeti, ugyanott dolgozik felesége, Ildikó is. Kislány unokája, Lívia 4 esztendős.

Szabad idejében honismereti, mezőgazdasági szaklapokba és a megyei lapba ír, 1968 óta vezetőségi tagja a megyei Vöröskeresztnek, nyugdíjazásáig a TIT-nek és az MTESZ-nek. Örül a családja boldogulásának, de bosszantja, hogy a mai érettségizők javarésze kevesebb talentumot mutat fel a vizsgabizottság előtt, mint annak idején az ő korosztálya.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)