Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Attila
Mérnök-közgazdász,
Nyíregyháza
Sokoldalú, jól képzett, fiatal kora ellenére gazdag szakmai és emberi tapasztalatokkal rendelkezik. Jó ismerője megyénk (és hazánk) gazdasági és társadalmi életének. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyik fontos láncszeme a gazdasági és nemzetközi bizottság. E bizottságok tagjaként – 1998-ban önkormányzati képviselővé történő megválasztása után – nemzetközi tapasztalatai is vannak. Ő Szabó Attila mérnök-közgazdász, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány marketingigazgatója.
A szakmai önéletrajzát így írta le:
– Nyíregyházán született 1965-ben, de Kálmánházán nőtt fel. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Diplomáját a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerezte a rendszerváltás előestéjén, 1989-ben agrármérnökként végzett. Friss diplomával egy rövid ideig a kálmánházi tsz-ben dolgozott. A nagyüzemek összeomlása után váltott, a Taurus Mg. Abroncs Kft. akkor szerveződő marketingosztályára ment dolgozni, mert mindig is a gazdaság érdekelte. Megújult, rendszert váltott az ország, amikor 1991 és ’93 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen másoddiplomát szerzett, a mérnök-közgazdász szakon jutott újabb ismeretekhez. Alig pihent, aztán ismét bővítette ismereteit: 1995-ben elvégezte a Magyar Hírlap sajtófőnöki tréningjét. 1996-ban és 1997-ben részt vett a Trening of treners, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a MACON Rt. képzésében, amely a Hogyan kezdjünk vállalkozni című tréning kapcsán lett kifejlesztve. Nyelvismerete: francia és orosz társalgási szinten.
A szakmai pályafutás következő állomása 1993 és ’95 között az Állami Vagyonügynökség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Privatizációs Tájékoztató irodája. Az iroda feladata a privatizáció minél közelebb hozása volt a megye minden érintett rétege számára. Csak tájékoztató feladatokat látott el az iroda, privatizációs tranzakciókban nem vett részt. ’95-től dolgozik a PRIMOM-nál oktatási és marketingigazgatóként. Itt feladatköre a fejlesztési projektek kidolgozása, a tréneri közreműködés, rendezvény szervezés, képzési programok kidolgozása és megvalósítása, gazdasági tanácsadás. Széles tehát a skála.
A különböző munkakörökben megszerzett tapasztalatainak és személyes elismertségének köszönhetően fontos bizottságok munkájának is részese volt. Részt vett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kísérleti területfejlesztési program szempontrendszerének kidolgozásában. 1995-ben részt vett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye társadalmi-gazdasági helyzetképét előkészítő tanulmány elkészítésében és a későbbiekben e munka aktualizálásában. Ez utóbbira a Megyei Területfejlesztési Tanács kérte fel. A komplex tanulmány a mezőgazdaságot, a szolgáltatást stb. érintette, ő a vállalkozásokkal kapcsolatos részt írta a tanulmányban. Ugyancsak 1995-ben szakértői munkára kérték fel, ekkor téma volt megyénk területfejlesztési koncepciójának és programjának előkészítése, ő az élelmiszer-gazdasággal és a privatizációval foglalkozott. Vállalkozások és privatizáció – ez volt a címe annak az 1996-ban megjelent kötetnek, amely megyénk befektetési lehetőségeivel foglalkozott. E kötetnek is társszerzője volt.
A Primom Vállalkozásélénkítő Alapítványhoz kapcsolódóan részt vett, illetve részt vesz különböző konferenciák, szemináriumok, üzletember-találkozók és kiállítások szervezésében és lebonyolításában. Több nemzetközi üzletember-találkozót szervezett Magyarországon és magyar vállalkozókat szervezett be külföldi találkozókra. Szabó Attila megyénkben trénerként részt vesz különböző vállalkozói kurzusokon. Az egyik tréningnek például ez volt a címe: Hogyan kezdjünk vállalkozást? 1997-től tagja az Északkelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács régiómarketing munkabizottságának. Ebbe a bizottságba minden megye két szakembert delegált, ő megyénk egyik delegáltja. Igen fontos és tiszteletre méltó ez a bizottság, mely regionális pályázatokat bírál el, de döntés-előkészítésekben is részt vesz. Elmondható, az utókornak megörökítendő, hogy a megye nonprofit szervezeteit felmérő és fejlesztési stratégiáját kidolgozó tanulmánynak is társszerzője volt. ’95-ben kísérleti jelleggel szervezte meg a Vakáció nevű utazási kiállítást, amely azóta négyszer került megrendezésre. Az utóbbi két kiállításnak már külföldi résztvevői is voltak. A Magyar Turisztikai Szövetség megyei alelnökeként megyénk turizmusának fejlesztésén fáradozik.
Az 1998 őszén megtartott választásokon a Fidesz támogatásával önkormányzati képviselő lett Örökösföld, a Bujtos és Kőlapos térségében. Polgári eszméket vallva vesz részt a helyi politikai, közéleti munkában. Szabadidejében kedveli a jó könyveket, a zenét, az érdekes sporteseményeket, és a világ különböző részeit is szereti felfedezni.
E röpke írásban nem teljesen mutattuk be őt, a viszonylag fiatal kor valószínűsíti azt, hogy újabb jelentős feladatok, kihívások megoldására is képes lehet a későbbiekben.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése