Debrecen

Nagyvarsányban született paraszt szülők egyedüli gyermekeként 1955-ben. Az általános iskoláit is itt végezte, majd 1970-ben, Debrecenben tanult tovább a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában. Ekkor érte az első komolyabb csalódás, mivel az otthoni iskola kitűnő bizonyítványa csupán hármasra volt elég, de másfél év alatt felzárkózott a jobbak közé. A kötelező tananyag mellett kiegészítő tankönyveket, feladatgyűjteményeket vásárolt, hogy soha többé ne kapjon jelesnél rosszabb osztályzatot. Matematikából és szilárdságtanból felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetemen, az előbbiből „kiválóan megfelelt” minősítést kapott.

– Azt hallottam, hogy a felvételizők a vitt pontszám hetven százalékát szokták teljesíteni a felvételin, nálam ez fordítva sikerült!

Az akkori „szokások” szerint egy évet katonáskodott előfelvételisként Szegeden, majd megkezdte tanulmányait az építőmérnöki karon. Remekül érezte magát a fővárosban, a kollégiumban:

– Talán ez volt életem legszebb öt éve!

Az egyetemi évek alatt ösztöndíjszerződést kötött a Hajdú-Bihar Megyei Tanácsi Építőipari Vállalattal (a Hunép Rt. jogelődjével), és 1980. szeptember 14-én itt kezdte munkaviszonyát műszaki gyakornokként. Hamarosan művezető, majd a műszaki osztályon szerződéskötéssel bízták meg, gyakorlatilag osztályvezető-helyettes lett. 1991-ben jelentős változás következett be a cég életében, többen halaszthatatlannak ítélték a reformok bevezetését, ezért a vállalati tanács új embereket helyezett vezető pozícióba.

Ennek köszönhetően ő is előrelépett, megbízott főmérnöki munkakörbe került. Még ez év júliusában – a megbízott igazgató tragikus halála miatt – megüresedett az igazgatói szék, és munkatársai felkérése alapján megpályázta az igazgatói posztot. 1991. október 31-én létrejött a részvénytársaság, és egyben elindították a privatizációs folyamatot is, amelynek eredményeként az állami tulajdonban lévő részvényeket a dolgozókból álló konzorcium vásárolta meg.

– Az első olyan befektető csoport voltunk Magyarországon, akik a jelentős hazai magasépítő-ipari vállalat állami tulajdonú részét kivásárolták.

Szerencsére a cégnél akadt egy olyan fiatal társaság, amely rendkívül sok ötlettel, rengeteg energiával élére tudott állni a változásoknak. Sikeres munkájuk eredményeként az építőipari piacon, a szakmában „jegyzik” a részvénytársaságot, még Németországba is eljutottak dolgozni. Eddigi tevékenységükből büszkék a hortobágyi-mátai lovasfalura, amely 1991-ben egymilliárd forintos beruházás volt. Jelentősebb munkáik az elmúlt évtizedben (a teljesség igénye nélkül): a Hajdú-Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár épülete, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Nyugdíjpénztár székháza, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a Kossuth-gimnázium, a Berettyóújfalui Területi Kórház rekonstrukciója, a debreceni Kenézy Gyula Kórház Pszichiátriai és Fertőző Osztály épülete, a debreceni Orvostudományi Egyetem Sebészetének rekonstrukciója. Építettek emellett határátkelőket, töltőállomásokat, szállodákat és egyéb épületeket is.

Az elmúlt öt évben kétszer részesültek a Mester Díj kitüntetésben. Bevezették a minőségbiztosítási és a környezetirányítási rendszert. Létszámuk háromszáz fő körül mozog, árbevételük ma már meghaladja az ötmilliárd forintot. A kezdeti célok, a talpon maradás után most már derűlátóbb terveket is kovácsolnak.

– Ha olyan feladatokat, célkitűzéseket tudunk megvalósítani, amelyeket elhatároztunk, eldöntöttünk, akkor úgy gondolom sikeresnek ítélhetjük meg a részvénytársaság tevékenységét, ezen belül a magam munkáját is. Egy ilyen nagyságrendű cégnél a siker a közösség sikerét jelenti, hisz megfelelően koordinált csapatmunkáról van szó. Mi akkor is talpon tudtunk maradni az építőipari piacon, amikor a hasonló szervezetek zöme tönkrement. A működőképesség, a fizetőképesség megőrzéséért vívott harcban olyan referenciákat valósítottunk meg, amelyeket a szakma is kiválónak ítélt meg. A szakmai elismerésen túl fontos visszajelzés az is, ha az épület használói fejezik ki elégedettségüket, és az sem mellékes, hogyan értékel bennünket a pénzügyi szféra. Ahhoz, hogy egy építőipari cég megfelelő képet tudjon kialakítani magáról, hosszú éveken át kell kiváló munkát végeznie.

Szűcs Gyula vezérigazgató úr Debrecen kertvárosában él családjával, feleségével és két gyermekével. A feleség pénzügyi területen dolgozik, az idősebbik gyerek főiskolás, a kisebbik a középiskolába jár. Sok munkával és kevés kikapcsolódással jellemezhető „csöndes életükből” csak a családdal évente megtett háromhetes külföldi út jelent igazi kikapcsolódást, mivel nagyon szeretnek utazni. Azért három hét, mert legalább ennyi kell ahhoz, hogy a napi munkáról elfelejtkezve, az új kihívások leküzdéséhez feltöltődhessenek energiával.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)