Szécsy István

Igazgató,

Miskolc

baz_01_58_szecsy_istvan.jpgA miskolci Renault SY-TA Kft. igazgatója, a cég társtulajdonosa ösztöndíjat alapított egykori iskolája, a Kilián, mai nevén a Diósgyőri Gimnázium matematikában és fizikában jeleskedő diákjai számára. Kérdésemre, hogyan jutott erre a gondolatra, a következőképpen válaszolt:

– Régi igazság, hogy bármely társadalom leghatékonyabb, bár nem a leggyorsabban megtérülő beruházása az az összeg, melyet az oktatásba fektet. A társadalmi célok megvalósításának egyik módja a magánkezdeményezés. Mindezeket összevetve a saját lehetőségeimmel döntöttem így.

– Kiket támogat, egyáltalán milyen alapokon történik a kiválasztás?

– Az ösztöndíjat az 1999/2000-es tanévben egy-egy tizenkettedik osztályos diák kapja: matematikából Márkus Szilárd, fizikából Szabó Orsolya. A támogatott diákokra a Diósgyőri Gimnázium illetékesei tettek javaslatot. Az pedig számomra magától értetődő volt, hogy ezt a gimnáziumot választottam, hiszen valamikor én is ennek a padjait koptattam. Ez az intézmény nemcsak arra vállalkozott, hogy a tananyagot oktassa, hanem erőteljes jellemalakító, emberformáló munkát is végzett. Hálával, köszönettel említem meg – a teljesség igénye nélkül – olyan kiváló tanáraim nevét, akik ebben is kimagaslót alkottak, mint dr. Peja Győző, Palumby Gyula, dr. Gaszner Lászlóné, Tóth Kálmán, Demeter Gyula, Bánk László és Kamarás István.

– Mit vár a Szécsy István Ösztöndíj alapításától?

– Azt remélem, hogy az ösztöndíj a kedvezményezetteket még jobb munkára készteti, ösztönzi, és azt is, hogy mielőbb követőkre találok.

– Bányamérnökként hogyan vált egy híres autó-márkakereskedés vezetőjévé, társtulajdonosává?

– Kezdjük az elején, 1943-ban születtem Diósgyőrben, ami akkor még önállóságot élvezett, később vált csak Miskolc részévé. Nagyapám 1936-ban épített házában láttam meg a napvilágot, ott élek a mai napig. A már említett Kilián Gimnáziumban érettségiztem 1962-ben és még abban az évben felvettek a Miskolci Műszaki Egyetem bányamérnöki karára, ahol annak rendje-módja szerint 1967-ben végeztem.

Innen egyenes út vezetett Szécsy István számára a Borsodi Szénbányákhoz, ahol bányamérnökként dolgozott különböző munkahelyeken, Alberttelepen, Rudolftelepen, Szuhakállón, majd Lyukóbányán. Aztán a vállalat központjában műszaki feladatokkal bízták meg, illetve norma ügyekkel. A fiatal mérnök életében gyökeres változást hozott, hogy 1980-ban az NSZK-ba küldték, akkor egy 30, majd egy 80 fős bányász csapattal. A Ruhrkohle cégnél földalatti vágathajtási, vágatfenntartási munkákat végeztek.

– Miután az ottani bányászat sokkal fejlettebb volt a borsodinál, rengeteg hasznos ismeretre tettem szert, hozzá mint kint dolgozó vezetőnek meg kellett ismernem a német gazdaság működését. Nyugodtan mondhatom, hogy ezzel a rendszerváltáskor itthon jelentős előnybe kerültem.

– Amikor a német munkaerő piacon megjelent a munkanélküli bányász is, 1983-ban a csapat hazatért.

– Akkor már alkalom adódott a nyugati munkavállalásra is, így hét és fél évig dolgoztam egy német cég vezető munkatársaként. Eközben 8-9 ország piacát, néhány fontos piaci szereplőjét sikerült megismerni. 1990-ben kerültem haza és akkor azt gondoltam magamról, hogy mindenhez jól értek, amire itt a rendszerváltás idején szükség lehet, hogy a korrekt, becsületes üzleti magatartás, amit kint megismertem, előnyömre válik. A SY-TA Kft. megalakításakor 1990-ben export-importtal, csapágy nagykereskedéssel foglalkoztam, illetve egy utazási irodát működtettünk. Egy év múlva a Renault kereskedőket keresett és feltételként kikötötte a vállalati profil tisztaságát. Így maradt nekem bányamérnökként a Renault értékesítés.

Kezdetben a családi ház pincéje volt az iroda, onnan, a föld alól nőtte ki magát a SY-TA Kft.

– Vásároltunk egy ingatlant, majd 1995-ben átadtuk a jelenlegi telepet, amelyik még a mai napig is adóssággal terhelt. Eközben az autókereskedelem egyre több nehézséggel kénytelen szembe nézni, folyamatosan élesedik a konkurencia harc. Minden kötelezettségünket igyekszünk teljesíteni, és így a tervek és az eredmények összevetéséből adódóan nagy vagyonok nem igen képződhetnek. Minden évben megrendezzünk az autókarnevált, melynek ötlete a nevemhez kötődik, és jó érzéssel nyugtázhatom, évről évre – immár harmadik alkalommal – igazi siker rendezvénynek számít.

Azt is sokan tudják, és nemcsak baráti körben, hogy szereti a humort, ezért megrendezte a viccmesélő versenyt eddig két alkalommal. Több intézményt részesít a kft. támogatásban rászorultsági alapon, óvodákat, egészségügyi intézeteket. Innen már csak egy lépés volt a Diósgyőri Gimnázium számára létesített ösztöndíj ötlete.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése