Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szaszala László
Igazgató,
Nyíregyháza
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet első embere, Szaszala László számára 2004 márciusa valóban a kikelet volt. Megérdemelt munkáját a Magyar Köztársaság elnöke Arany Érdemkereszttel ismerte el. Kristóf nevű unokája, pedig világra jöttével a családi boldogságát növelte. A sokadik felmenőig igazolhatóan nyíregyházi származású igazgató úr szülei egyszerű, a munkát megbecsülő, gyermekeiket szerető emberek voltak. Felesége, Brezina Anna munkaügyi vezetőként dolgozik a családi vállalkozásban. Fia, Tamás, a Platán Autóház vezetője, a két szép unoka: Eszter és Kristóf édesapja. Anita a Kállói úti benzinkút vezetője. Viktória a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium harmadik osztályos tanulója.
Közlekedési pályafutását 1971-ben a KPM Közúti Igazgatóságnál előadóként kezdte. A mai munkahelyének elődjeként a megyei KPM Autófelügyeleti Kirendeltségnél 1975-től az első főállású vizsgabiztos volt. Az egyre növekvő követelményeknek megfelelni vágyása vitte az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára, ahol gépészmérnöki, majd gazdasági szervező diplomát szerzett.
Ezerkilencszázhetvenhétben elkészült a Nyíregyháza, Lujza utcán egy korszerű műszaki vizsgálósor, majd 1988-ban újabb két vizsgálósorral bővült. Ekkor a főállású dolgozók száma húszra nőtt, és a gépjárművek közúti ellenőrzését is ellátta a szervezet.
1983-ban igazgatója lett a megyei közlekedési felügyeletnek, amit azóta is ő irányít. Az 1991-ben elfogadott kormányrendelettel létrejött az egységes közlekedési hatóság. (EKH)
A hatósági feladatok ellátása során évente közel 67 000 jármű vizsgáztatását, több mint 16 000 jármű közúti ellenőrzését és 7000 jármű környezetvédelmi ellenőrzését végzik el. Jelentős még a 2000 megyei vállalkozást érintő közúti közlekedési szolgáltatások engedélyezése (autóbusz, taxi, árufuvarozás), valamint a járművek átalakításának és összeépítésének műszaki engedélyezése.
A felügyeleti tevékenység keretében kiemelkedő a megyei javítóipari szolgáltatást, környezetvédelmi felülvizsgálatot végző szakműhelyek ellenőrzése, a nehéz tehergépkocsik hétvégi korlátozásának betartatása, a gépkocsivezetők vezetési és pihenőidejének, illetve a veszélyes anyag szállítását végzők fokozott ellenőrzése.
Járművezetői szakterületük látja el a 38 járművezető-képző szerv szakmai felügyeletét, a közúti járművezetők vizsgáztatását, valamint a bevont vezetői engedélyesek utánképzését. Évente 9000 járművezetői igazolólapot és kategóriabővítési engedélyt adnak ki.
Ezen feladatokat a 2001 októberében átadott, korszerű, az uniós elvárásoknak is megfelelő vizsgacentrumban végzik. A közeljövőben – mint teszt megye – elsőként fogják végezni a számítógépes elméleti vizsgáztatást.
A 8700 km megyei úthálózatra vonatkozóan feladatuk az útépítési engedélyek kiadása. Az út menti létesítmények építési engedélyezése során, 230 településen járnak el szakhatóságként. Ellátják még a hidak engedélyezését és az 546 vasúti átjáró felülvizsgálatát, és részt vesznek azok biztonságosabbá tételében. Az elmúlt tíz évben olyan jelentős beruházásokhoz kapcsolódó közlekedési létesítmények megvalósításánál működtek közre, mint a Metro, Baumax, Tesco, Plaza, Interspar, Praktiker áruházak, Flextronics. Kiemelt feladatuk volt az M3 autópályával és a keleti elkerülő úttal kapcsolatos engedélyezési eljárás.
Szaszala László szerint az európai uniós csatlakozás feltételeit a közlekedési hatóság teljesítette. A balesetek számának csökkentése érdekében javasolja, és kezdeményezéseket tesz az időszakos műszaki vizsgálatok közötti időszakban a járművek műszaki állapotának műszeres ellenőrzésére. A mobil vizsgáló állomás üzemeltetése során szerzett tapasztalatuk szerint a járművek 70%-a nem felel meg a műszaki követelményeknek. A közlekedési felügyelet szakmai tevékenységét három telephelyen látja el. Valamennyi tagja az EKH informatikai hálózatának. E téren jelentős fejlesztéseket hajtanak végre.
A felügyelet a minőségbiztosítási rendszerről 2003 májusában tért át az ISO 9001: 2000 minőségirányítási szabványra. A vezetés elkötelezett a minőségpolitika iránt, munkavégzésük ügyfélcentrikusabb, hatékonyabb lett. Feladataikat törvényesen, szakszerűen látják el. Az ügyfelek megelégedettségét tükrözi az, hogy évente a határozataiknak csak mintegy 1%-a kerül fellebbezésre.
Igazgató úr meggyőződése, hogy a közúti közlekedés ellenőrzésére vonatkozóan szigorú pontrendszerre és a szabálytalankodók nagyobb arányú kiszűrésére lenne szükség. E cél érdekében aktívan dolgozik a megyei balesetmegelőzési bizottságban és a Közlekedéstudományi Egyesületben.
Szaszala László, a 2004. március 15. alkalmából kapott állami kitüntetés mellett legbüszkébb unokáira, akikkel szívesen tölti el szabad ideje minden percét.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése