Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó István
Svájci világcég régióigazgatója; a Megyei Sakkszövetség elnöke,
Miskolc
A sokszínűség és sokoldalúság is hozzájárult ahhoz a mindenekelőtt az üzlet világában sikeres életúthoz, amelynek olykor váratlan szakaszai is adódtak, hiszen humán érdeklődési köre ellenére tanult elektronikai műszerésznek. Később a pedagógusálmokat feladva „igazolt át” a kereskedelembe, új módszert, új céget megismertetve Észak-Magyarországon, ezért is hívják ismerősei közül oly sokan „Zepter Pistinek”.
Szülei miskolciak, ám mivel édesapja Pécsett kapott munkát, a mecsekaljai város számít szülőhelyének, ahol 1969. november 8-án látta meg a napvilágot. A „dunántúli kirándulás” mindössze két évig tartott, így általános iskolai tanulmányait már Miskolcon a 19. Számú Általános Iskolában folytatta. Sokat merített az iskola tudós-igazgatója, dr. Kuty István fizikus (a Magyar Tudományos Akadémia tagja) által közvetített tudásból, hiszen az ő hatására kedvelte meg a fizikát és a pedagógiát. Sokat tett jellemformálódásáért osztályfőnöke és egyben magyartanára, Deményi Józsefné, aki a tudás átadása mellett az életre is igyekezett felkészíteni tanítványait.
Kitűnő tanulóként a sport világában is megállta a helyét, negyedik osztályos korától birkózott: diákolimpiai bajnok, országos korcsoportos bajnok és helyezett volt.
Középiskolai tanulmányait a 2. Számú Szakközépiskolában (ma Kandó Kálmán Szakközépiskola) elektronikai műszerész szakon folytatta. Itt elsősorban a magyart tanító osztályfőnöke, Tóth Edit és a kiváló matematikatanár és igazgatóhelyettes (akivel napjainkig igen jó kapcsolatokat ápol), Ambrózy Béla gyakoroltak rá nagy hatást.
Az érettségi időszakára „újra felülkerekedett benne a humán érdeklődés”, így a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán kezdte el felsőfokú tanulmányait, mivel akkoriban eltökélt szándéka volt „tanítani nem középiskolás fokon”. Talán élete legszebb négy évét töltötte a Bodrog-parti kisvárosban, majd tanítani kezdett, egy évet töltött Kázsmárkon, ahonnan „némi előrelépésként” Szikszó következett.
Az ígéretes pedagóguskarriernek a világhírű svájci cég, a ZEPTER Magyarországra érkezése vetett végett 1991-ben, hiszen alapító tagként, feleségével együtt belevágott a máig is tartó kereskedelmi tevékenységbe.
Nyolc éven keresztül Magyarország legsikeresebb igazgatója volt, az elmúlt több mint másfél évtized alatt legalább ötezer ember tevékenységét segítette, volt idő, amikor szinte a fél Magyarország irányítása alá tartozott. Napjainkban a ZEPTER legújabb leányvállalatának, a svájci Marshaly független pénzügyi tanácsadó cégnek is a területi vezetője. Ebben nagy segítségére van az a szakmai tudás, amelyet a Miskolci Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett közgazdász hallgatóként.
A legújabb üzlet pedig a családi vállalkozásként működtetett „Lakni jó” Ingatlanközvetítő Iroda (egyben hitelirodaként is működik), amely Miskolc történelmi belvárosában található és legfontosabb feladatának azt tartja, hogy segítsen mindenkinek megtalálni azt az ingatlant, ahol igazán jó lakni.
„Munkámban talán a hit és a pozitív gondolkodásmód a legfontosabb, mindig úgy gondoltam, hogy az ember hidakat építsen, ne falakat – vallja Szabó István. – Ha megfelelő célokat tűzünk magunk elé, és rendelkezünk a kellő akaraterővel, kitartással, akkor már nagy lépést tettünk előre, hiszen minden emberben ott lakozik a siker lehetősége, és elsősorban rajta múlik, hogy sikerül-e kiaknáznia ezt. Én különösen büszke vagyok arra, hogy számtalan kezdeti üzleti kapcsolatom máig tartó barátságokat eredményezett.”
Feleségével, Kurucz Évával 1989-ben kötött házasságot. Fiuk, a 16 éves Leon a Herman Ottó Gimnázium spanyol tagozatán tanul, és egyben kiváló sakkozó. Hétévesen kezdett komolyan sakkozni, és ma már kétszeres Rapid-Európa-bajnok, görög felnőttcsapatbajnok, háromszoros holland bajnok, kilencévesen a felnőtt világranglista legfiatalabb versenyzője volt. A két évvel fiatalabb Leontina most kezdi középiskolai tanulmányait, ő több sportágban is (kosárlabda, kézilabda, úszás, lovaglás és természetesen sakk) „bontogatja szárnyait”.
Szabó István 2004 óta, már a második ciklusban a Megyei Sakkszövetség elnöke, emellett a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagja, a kazincbarcikai sakkcsapat igazolt versenyzője. Az ő munkája révén jött létre a „Lékó &” rendezvénysorozat, melynek révén sakkvilágbajnokokat láthatott Miskolcon a nagyérdemű közönség, és olyan reklámot kapott a város az interneten keresztül a nagyvilágban, amelyre soha nem volt még példa!
Szeret utazni, a világ több mint harminc országában megfordult már, egyelőre Ausztrália maradt ki a földrészek közül, és szívesen ismerkedik más népek kultúrájával.
Eddig megtett útjával elégedett, hiszen legfontosabb céljait megvalósította. További legfontosabb feladatának gyermekei jövőjének alakítását tartja, erkölcsi és egzisztenciális értelemben egyaránt.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése