Somlai Sándor

Belkereskedelmi igazgató,

Nyíregyháza

szszb_19-92_somlai_sandor.jpgSomlai Sándor saját bevallása szerint is a kereskedelemre született. Adottságait a gumiabroncs-kereskedelem hazai zászlóshajójánál, a Marso Kft.-nél kamatoztatja mint belkereskedelmi igazgató, noha gyermekkorában igazából a természetközeli pályák vonzották. Másképp alakult, de egyáltalán nem bánja.

Ezerkilencszázötvenhatban született Rakamazon. Szülei még a hadifogságban ismerkedtek meg. Erdélyi sváb származású édesapja szabó kisiparos volt, s édesanyja, aki ma is Rakamazon él, segítette őt a szakmájában. Nővére tanárként dolgozik Nagycserkeszen. Az általános iskolát kitűnő eredménnyel végezte, s a kémia, valamint a reáltárgyak szeretete, és az érettségi melletti szakmaszerzés miatt a kazincbarcikai vegyipari technikumba került.

Ugyan a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre nem vették fel vegyésznek, de a középiskolában olyan jó képzést kapott, hogy első munkahelyén, a nyíregyházi tanárképző főiskola laborjában szinte gyakorlatot vezetett a hallgatóknak. Egyéves szerződése lejártával a tokaji vízügynél helyezkedett el, ahol szakfiguráns volt fél évig. Egy, elmondása szerint, ellezserkedett s ezért sikertelen olajmérnöki felvételi után szakmájába, a nyíregyházi Taurushoz került. Itt fizikai munkásként kezdte, a csuklós buszok harmonika részét rakta össze. Egy év után már függetlenített csoportvezető lett, majd a második gyermeke születése miatt csupán nyolc hónapos katonaságot követően, főművezető.

Első érettségi találkozója adta újra az inspirációt a tanuláshoz. Egy év múlva beiratkozott a miskolci műszaki egyetem gépészmérnöki karára, ahol először négy év alatt üzemmérnöki, majd újabb két év elteltével okleveles gépészmérnöki diplomát szerzett vegyipari gépész szakon. A Taurusban ennek megfelelően 1984-től a konstrukciós osztályon dolgozott, ahol mezőgazdasági abroncsok fejlesztésével foglalkozott. Mint emlékszik, szép korszak volt, jó társasággal és túl azon, hogy hagyták őket alkotni, a műszaki értelmiséget anyagilag is megbecsülték.

Ezerkilencszáznyolcvankilenc tájékán, a nagy változások időszakában ő is kipróbált sok mindent. Projektek, teamek résztvevője volt, külön munkákat vállalt mellékes jövedelemért, sorra indultak akkoriban a gmk-k, kft.-k. Ő is kapcsolatban állt a Szovjetunió gyártóival, s javasolták a vezetésnek, hogy építsenek kereskedelmi kapcsolatot velük a változások ellenére. Mivel a Taurus erre nem volt hajlandó, tulajdonképpen ezen az alapon jött létre a Marso Kft. ezerkilencszázkilencvenben. Egy kinti kutatóintézettel közös ipari-tudományos vállalatot hoztak létre, s ők átalakították a termékválaszték arculatát, feliratozták a kintről érkezett gumikat. 5000 darab abroncsra 60 napos fizetési haladékot kaptak, valójában ez az áruhitel alapozta meg a céget.

A Taurus kivonult az importból, így vákuum keletkezett a piacon, s mivel a korabeli járműpark nagy része szovjet volt, piackutatás nélkül hozhatták be tömegesen a mezőgazdasági, személy- és teherabroncsokat. Mindezt segítette, hogy fejlesztő konstruktőrként szoros kapcsolatban állt a felhasználókkal, így ismerte az igényeket, rálátott a kereskedelemre.

Ma kilenc jelentős márka termékeit forgalmazzák Nyugat-Európa mellett belföldön is. Utóbbiért, a marketingtevékenység mellett, ő a felelős a cégnél. A Marso Kft. ma az árbevétel s az eladott gumiabroncsok darabszáma alapján a legnagyobb gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás Magyarországon, a multikat és a gyártókat nem számítva. Ezzel együtt folyamatos küzdelmet folytatnak a pozíció megtartásáért. A piac, valamint az EU-csatlakozás kihívásaira technikai, vállalatirányítási, humán erőforrás és egyéb típusú fejlesztésekkel, valamint szervizek, telephelyek nyitásával válaszolnak.

Somlai Sándor élete javarészét a Marso Kft.-nél tölti, de persze nemcsak a céggel kötött „házasságot”. 1976-ban fogadott örök hűséget feleségének, Margitnak, aki korábban a SZÜV-nél dolgozott. Két gyermekük közül az idősebb, huszonnyolc éves Gábor, részben követi édesapja nyomdokait, hiszen a miskolci műszaki egyetemen végzett, s jelenleg ő is a vállalatnál dolgozik mint informatikus. A huszonnégy éves Krisztina pedig a Budapesti Műszaki Egyetemre szavazott, s a terméktervező, ipari designer pálya vonzza.

A jelentős céges elfoglaltság mellett bőven szakít időt a családdal való együttlétre is. A természettel való kapcsolata hiányát a közös kirándulásokon pótolja. A kerékpározás, kenuzás és túrázás után egy új szenvedélyük is van: a hegymászás, persze nem alpinista, hanem bakancsos turista értelemben.

Feleségével eljutottak már a Himalájába, a Magas-Tátrába, s a Fogarasi Havasokba is. A szép tájak mellett a próbatétel és a friss levegő vonzza őket. Ha pedig erre nem adódik lehetőség, a mozgást sóstói kocogással és fallabdázással pótolja az elfoglalt és felelősségteljes munkát végző belkereskedelmi igazgató.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése