Nyíregyháza

Talán a szülőfalut ma is átszelő kisvonat tetszett meg oly nagyon Smid Jánosnak, hogy tanulónak egykor a vasúthoz szegődjön. Bár az is előfordulhat, hogy „Az alma nem esik messze a fájától” közmondás volt a hajtóerő, merthogy az édesapja is vasutasként kereste a kenyerét. Édesapjának első és egyben utolsó munkahelye a MÁV volt, harminchat évi szolgálat után, a kisvasút balsai állomásról forgalmi szolgálattevőként ment nyugdíjba.

Smid János 1953. április 3-án született Vencsellőn. Az általános iskola elvégzése után Szeged híres városába került, ahol a Bebrits Lajos Vasútforgalmi Szakközépiskolában tanult és érettségizett. Ekkorra már egyetlen pályát érzett a magáénak, mondhatni szó szerint is: a vasúti pályát, merthogy Szegedről Győrbe, a Távközlési Műszaki Főiskola vasútüzemi szakára jelentkezett, ahová rendben fel is vették. Üzemmérnöki oklevelét, mint vállalati ösztöndíjas, ezerkilencszázhetvenötben szerezte.

A főiskolát megelőzően, a nyíregyházi állomáson kezdte a nagybetűs életet, 1972. augusztus 8-án mint forgalmi kereskedelmi gyakornok. A diplomát követően a katonaság is igényt tartott rá: 1975 októberétől 1977. február 21-ig volt angyalbőrben. Igaz, közvetlen a leszerelés után egy másik, de számára már egy sokkal kedvesebb egyenruhába bújt, a vasutasokéba. Mint forgalmi-kereskedelmi tartalékos teljesített szolgálatot; volt naplózó, vonatmenesztő, térfelvigyázó, ügyeletes tiszt, majd még az év augusztus 1-jétől mint külsős forgalmi szolgálattevő dolgozott.

Ezen időszak ma is nehéz, de szép feladatként maradt meg emlékezetében. A forgalmi szolgálat szervezését és irányítását a szívügyének tekintette, persze a szükséges tudnivalók is a birtokában voltak, merthogy ekkorra már az összes szakvizsgával rendelkezett. 1980. szeptember 1-jétől a személyszállítás vezetője lett, s ebben a munkakörben dolgozott hat évig. Erre az időszakra esett a Körzeti Üzemfőnökségek tevékenysége is.

Aztán újabb dátummal 1996. április 1. szerepel az életében: ekkortól mint forgalmi állomásfőnök-helyettes teljesít szolgálatot. Az újabb, a már jelenbe érő változásra mindössze öt hónapot kellett várnia: 1996. október 1-jétől – a munkakör betöltésére kiírt pályázatot megnyerve – állomásfőnök lett Nyíregyházán. Mindez nem könnyű időben történt, hiszen sok ember, volt kolléga számára kellett keserű döntést hozni, ám a „felülről” szorgalmazott, kötelező penzumként megszabott létszámleépítést nem lehetett elodázni. Persze, akadtak ettől kellemesebb, komoly szakmai kihívást jelentő feladatok is.

Szinte maga sem hiszi az idő robogását, de a már több, mint negyedszázados vasutassága alatt sikerült teljes betekintést nyernie mind a forgalmi, mind a kereskedelmi területen a MÁV tevékenységébe, a főbb megyei, illetve országos szinten pedig részleteiben is a személyszállítási feladatok ellátásába, azok szervezésébe, irányításába.

A hetedik legnagyobb magyar város állomásfőnökeként az állomás teljes rekonstrukciójának a levezénylése vár rá feladatként, amely munkálatok alighanem átnyúlnak majd az újabb évezredbe is. A nagyszabású terv első lépcsője már megtörtént, nevezetesen: az aluljáró és a felsővezeték-rendszer meg-, illetve kiépítése, a sínpárok bővítése, a kornak megfelelő színvonalú vizuális és hangos utastájékoztatás létrehozása.

A továbbiakban három ütemben kívánják megvalósítani a százmillió forintos beruházást. Az első ütemben a várócsarnokot és a személypénztárt, a másodikban az emeleti várótermi részt, míg a harmadikban az utasellátót korszerűsítik. Ez utóbbi helyet adna étteremnek és minden fontos szolgáltatásnak. Az épület ma még jellegtelen külső homlokzata is az előnyére változna, leginkább az 1872-ben emelt egykori állomást jelenítené meg, de már a mai kor építészeti szellemét tükrözve.

Smid János 1977-ben kötött házasságot, a felesége szintén vencsellői, így aligha voltak egymásnak zsákbamacska. Mindezt az együtt eltöltött évek igazolják. Párja Nyíregyházán az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság pénzügyi főtanácsosa. Két fiuk van: Norbert huszonegy éves, a nyíregyházi tanárképző főiskola hallgatója, biológiát és számítástechnikát tanul, míg a tizenhét éves Gábor a Vasvári Pál Gimnáziumban ugyancsak számítástechnika szakos.

A szép környezetben épült sóstóhegyi családi házuk nem bevehetetlen, körbebástyázott vár, hanem annyi év után is nyitott a barátaik előtt. A másutt kikopófélben lévő találkozások itt még jó hangulatúak és fontosak a benne résztvevőknek. Az állomásfőnöknek „zöld útja” van a bográcshoz, imádja a szabadtéri sütést-főzést a baráti kör elégedettségére. Kertészkedik, s a Tiszát az összes szúnyogcsípéssel együtt is szereti. Gávavencsellőre gyakran lejár, de a családdal, a baráti társasággal sohasem hagyják ki a Felső-Tiszán az évi táborozást. A Tisza különös nyugalmat nyújt.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)