Simkó István

Közlekedésfelügyeleti osztályvezető,

Nyíregyháza

szszb_18-102_simko_istvan.jpgA Törzs utcai vizsgacentrum osztályvezetői szobáját hasonlították már Nemo kapitány Nautiluszához, avagy az Orion űrhajó vezérlőterméhez, annyi viszont bizonyos, hogy az immár harmadik évezred mércéjével mért modern épület eme szárnyáról csodálatos panoráma nyílik Örökösföld egy részére, legfőképpen pedig a vizsgapályára. E madártávlat abban is segíti a szakembereket, hogy mint egy terepasztalon, pontosan megtervezhessék a minden szempontból legalkalmasabb vizsgapályát.

A megyei közlekedési felügyelet máig büszkeségének számító Törzs utcai vizsgacentrumot és a hozzá tartozó logisztikai és információs központot 2001-ben adták át. Az akkor 200 millió forintos beruházással nagyot nyert a megye közlekedésképzése.

– Szeretem ezt a szobát, ezt az épületet, a nyíregyházi vizsgacentrum valóban az ország egyik legjobbika, ahol a pálya és az ügyfélkiszolgáló is együtt található. Mindez főként Szaszala László igazgató töretlen hitének és a városvezetés pozitív hozzáállásának köszönhető – kezdte Simkó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet Képzésfelügyeleti, Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály vezetője. – A közlekedési felügyeletek 1991-ben alakultak meg a jelenlegi szervezeti formájukban. Azt megelőzően a megyei tanács vb közlekedési felügyelete látta el e funkciót. A megyei közlekedési felügyelet öt osztályának egyike a képzésfelügyeleti, vizsgáztatási és utánképzési osztály, amely az említett váltás előtt röviden csak vizsgabizottság néven szerepelt. Akkoriban csupán három képző szerv tevékenykedett: az MHSZ, az ATI és a Magyar Autóklub. Mára teljesen megváltozott a helyzet, csupán a megyénkben 38 képző szervet tartunk nyílván, amelyből 15-nek Nyíregyházán van a székhelye. Az iskolák között van, amelyik több mint félszáz oktatót foglalkoztat, mint például a Partner, de egyre több az úgynevezett egyszemélyes iskola. A korábbi 100–120 fős oktatói gárda mára ötszáz fölé terebélyesedett.

Az állam kivonulásával az autósiskolák teljes egészében piaci körülmények között működnek. Az engedélyeket a felügyelet adja ki, és mi is ellenőrizzük őket. 2003-ban 49 441 vizsgaesemény volt, amely 26 százalékos növekedést mutat az előző évhez képest. Ez nemcsak a jelentkezők számának gyarapodása miatt következett be, hanem amiatt is, hogy a B kategóriás forgalmi vizsgán minden második vizsgázó sikertelen eredményt ért el.

 Simkó István 1956. január 8-án, Nyíregyházán született. Kedvenc városának megmaradt Nyíregyháza. Egymásba nyíló tereivel, szép parkjaival, nagy zöldfelületével lakható, emberléptékű ez a város, és mint mondja: már akkor nagyot dobban a szíve, amikor hazafelé autózva eléri a megyehatárt. Az idén 73 éves édesapja vízvezeték-szerelőként kereste a család kenyerét, a most 75 esztendős édesanyját pedig a Szarvas utcai társasházban még afféle igazi házmesterként tisztelték. A nyugdíjukat a nagyszállási kertjükből ügyesen ki tudják egészíteni, számukra éltető forrás az a kert. A húga, Ágnes, a családjával a Kertvárosban él, három felnőtt gyermekük van, sőt már két unokával is büszkélkedhet a család.

Az általános iskola után Simkó István a nyíregyházi 107-esben tanulta ki az autóvillamossági műszerész szakmát. A Szaévnél és az ingatlankezelő vállalatnál dolgozott, majd a Kossuth-gimnázium esti tagozatán szerzett érettségi bizonyítványt. Ezt követően a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanítói szakán tanult tovább, a nappali képzést később levelezőre cserélte fel, hogy már taníthasson. Nyírtéten kezdte a pedagóguspályát, majd Apagyon a művelődési ház igazgatója lett. Itt helyettesítőként tanított is, illetve nyári tábort vezetett. Nagyon szeretett tanítani, de mint nős embernek, a családról is gondoskodnia kellett. Végül is a magasabb jövedelem ígérete irányította figyelmét 1983-ban az ATI-hoz, ahol oktatásvezető, majd szakoktató, illetve vizsgabiztos lett. A változások e képző szervet is elérték, miként őt magát is, Simkó Istvánt alapító tagként jegyzik az ATI Kft.-nél. A megyei közlekedési felügyeletnél 1997-től irányítja osztályvezetőként a képzésfelügyeleti, vizsgáztatási és utánképzési osztályt.

Ifjú korában a tanítás mellett a másik nagy szenvedélye a színjátszás volt: szép éveket töltött a nyíregyházi Kassák Színjátszó Körben. Akkor még a nyíregyházi színház nem rendelkezett állandó társulattal, így a városban és a környező településeken a kör tagjai szolgáltak Thália oltárán. Gazdag repertoárral, színvonalas előadásokkal rukkolt ki Csorba István társulata az országos fesztiválon is – Hevesi Sándor kategóriában – harmadikok lettek. A színház iránti szeretete azóta sem változott.

Simkó István első házasságából két lánygyermek született: Eszter már férjhez ment, Anna még középiskolás. Új párkapcsolatában szintén két gyermeket nevelnek, Kittit és Rékát, és augusztusban várják közös gyermekük érkezését. A párja a baba mellett egyetemista, a cél: a pszichológusi pálya.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése