Siegel János

Cégtulajdonos,

Miskolc

baz_04_70_siegel_janos.jpgA Siegel jól csengő név a húsos szakmában Miskolcon s városon túl egyaránt, ami nem csoda, hiszen már több mint egy évszázada jelen vannak az iparban, kereskedelemben, s mindig a minőségről, megbízhatóságról voltak ismertek. A kényszerűségből a közösben eltöltött évek után Siegel János viszi tovább a családi hagyományokat, s jelentős részt vállal magára, vagyis cégére Miskolc húsáruellátásából.

Miskolc legnagyobb lakótelepén, a több tízezer embernek otthont adó Avason beszélgetünk, az egyik modern élelmiszer-áruházban, a hegy tetején. Az irodában is jóféle füstölthús-illat terjeng. „Tősgyökeres miskolciak, diósgyőriek vagyunk, akik már 130 éve jelen vannak a szakmában” – jelenti ki nem kis büszkeséggel a hangjában Siegel János, aki szakmájához illően ugyancsak jó húsban lévő férfi. Aztán pontosításként hozzátette csendesen, hogy az elmúlt rendszerben volt egy kis pauza a folytonosságban, édesapját bekényszerítették a közösbe. Előtte saját tanyájuk, vágóhídjuk, feldolgozójuk volt, vagyis a húsos szakma teljes vertikumát lefedte a családi vállalkozás. Aztán jött a rendszerváltás, ami magával hozta a privatizációt.

Először két boltjuk volt, aztán ahogy izmosodott a cég, úgy bővült a hálózat, s a beszélgetésünknek helyt adó avasi üzlet már 6. a sorban. A Siegel Hús Kft. saját vágóhíddal is rendelkezik, három éve nyitották Miskolc egyik ipartelepén, a Sajószigeti úton.

De térjünk vissza a kezdetekhez. Az általános iskolát Miskolcon járta Siegel János, majd elkerült az ország másik felébe, a Dunántúlra, egy nem is akármilyen iskolába, az esztergomi Ferences Gimnáziumba, amely után a szolnoki kereskedelmi főiskola következett, ahol 1982-ben végzett.

Azóta egy helyen, a kereskedelemben dolgozik. A MIÉLKER elődjénél volt üzletvezető, majd ’92-től, a privatizáció után mint önálló vállalkozó tevékenykedik. Üzletei egész Miskolcot átfogják. A szakmát kiskorában, édesapja mellett szerette meg. Két gyermeke van, a lány 18, a fiú pedig 15 éves. Reményei szerint fia folytatni fogja a családi tradíciót. Felesége felsőzsolcai, diákszerelem volt, még a főiskolán ismerte meg. Nem csak egyszerűen szakmabeli, hanem a családi cégnél dolgozik. A Miskolccal már szinte összenőtt szomszéd városban, Felsőzsolcán élnek.

„Igyekszünk, de higgye el, nem könnyű a mai világban. A multik betörésével egyre nehezebb hazai vállalkozóként megélni. Azok maradnak talpon, akik hasonló gondolkodással, mentalitással működnek, mint ők. Az összes üzletünkről elmondhatom, hogy felújítottuk, szép környezetben, normális körülmények között fogadjuk a vásárlókat. Nem panaszkodni akarok, de egyre több anyagiakat, energiát kell fordítani az üzletre a megszokott színvonal, eredményesség érdekében” – vallja az áruházlánc vezetője.

„Nagyon szeretem a munkát. Fokozatosan, lépésről lépésre építettük fel a céget, évről évre, előre haladva. Azt a lépést szeretem megtenni, ami mögött van anyagi és erkölcsi tartalom. A mai üzleti világban tudjuk jól, sok mindent lehet csinálni. Elég kinyitni az újságokat, hallgatni a híreket a tévében, rádióban. Szinte mást se hallani. Mi szép lassan, normálisan haladunk a saját utunkon. Amit az ősök elkezdtek, azt folytatjuk. Jól csengett a család neve a szakmában, s azon dolgozunk, hogy ezt visszaszerezzük, ma is így legyen. Vannak családi receptek, amelyeket az elődeim jól csináltak, erre támaszkodom a húsfeldolgozáskor. Üzleti elvem a következő: viszonylag kedvező áron nagyon jó minőséget adjunk a vevőnek a pénzéért, hogy örömmel fogadják és fogyasszák termékeinket a környéken élők. Nem utolsósorban a régióban jó néhány embernek adunk biztos munkát” – foglalta össze üzleti filozófiáját Siegel János.

A növekedésnek azonban gátat szab, hogy Miskolc vásárlóereje már jó ideje nem a régi, ráadásul a sertéságazat is szinte megszakítás nélkül kisebb-nagyobb válságokkal küszködik.

Sokan tudják róla, hogy munkája mellett egy nagy kedvence van, s az nem más, mint a sport, ezen belül is a labdarúgás. Ezen sorok írója is a diósgyőri stadionból ismeri. A vér nem válik vízzé. Rendszeresen feltűnik a lelátókon, sőt vezetőként is kipróbálta magát. Mint mondja, még középiskolás korában fertőzte meg a sport szeretete, ami máig tart.

Mivel Felsőzsolcán lakik, így évekig volt a helyi sportkör elnöke s egyben tehetős vállalkozóként szponzora, majd pár kilométeres és osztálybeli ugrás következett: a Miskolci Vasutas Sport Clubnál tevékenykedett. Kis megszakítást követően visszahívták Zsolcára. „A megyei I. osztályban szerepelünk, igyekszünk színvonalas szórakozást biztosítani a lakóknak s a megyében reprezentálni a települést” – szól a sportvezetői hitvallás.

A beszélgetés közben is jöttek, ezt-azt kérdeztek a kollégák, s alig köszöntünk el, már ott is volt a következő ügyfél. Nem kis kitartás s jó kondíció kell, hogy bírja a strapát. De a név kötelez, az ősök is ezt csinálták, bírták.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése