Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Puskás László
Régióigazgató,
Nyíregyháza
Gondolkodj globálisan és cselekedj lokálisan − ez az eszme hatja át Puskás László gondolkodásmódját. Bizonyára e vezérlőelvnek is nagy szerepe van abban, hogy az idei ifjúsági atlétikai Európa-bajnokságot a Coca-Cola Amatil is szponzorálta. A négynapos rendezvényen ők látták el üdítőitallal a versenyzőket és a meghívott vendégeket.
A nyíregyházi születésű Puskás László édesapja a kereskedelemben tevékenykedett, a Hungarofructtól vonult nyugdíjba. Édesanyja, Szabó Erzsébet, könyvtárosként dolgozott. Attila bátyja Szegeden vezeti a Glória Biztosító Csongrád és Békés megyei kirendeltségét. Edina húga pedig, bizonyára a mama példájának hatására, könyvtár szakon tanul a nyíregyházi tanárképző főiskolán.
Igen sikeres iskolai karriert mondhat magáénak Puskás László. A Jókai Mór Általános Iskolába nemcsak szeretett járni, hanem kiváló pedagógusok oktatták betűvetésre, szépre, jóra. Különösen a szívébe zárta Szekerák Sándorné osztályfőnököt, Bartha Istvánné matematika- és Bige Lászlóné testnevelő tanárt. S az sem írható a véletlen számlájára, hogy a továbbiakban éppen a matematika és a sport játszik komoly szerepet az életében, s határozza meg a döntéseit.
Már iskoláskorában kitűnt társai közül a négytusában nyújtott teljesítményével. Akkoriban még szervezték az atlétikai ágak közül futásból, magas- és távolugrásból, kislabdadobásból a négytusa versenyeket. Más sportágakba is belekóstolt, tetszett a lövészet, kerékpárversenyen pedig az országos bajnokságról a huszonharmadik helyezést hozta haza.
A matematika iránti vonzalma kormányozta a Krúdy Gimnázium felé, ahol matematikából és biológiából kiemelkedően sokat tanulhatott az ambiciózus diák. Puskás László a gimnáziumi évek alatt kosárlabdázással egészítette ki sportszenvedélyét. Közben számos matematikaversenyen szerepelt sikerrel, 1979-ben leérettségizett és a műszaki pálya mellett döntött. A szülei nem szóltak bele a pályaválasztásába, így a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára felvételizett. Az első két év után a számítástechnikát és az angol nyelvet tanulta igen nagy tempóban, aminek később vette igazán hasznát.
A jeles diplomával a zsebében a nyíregyházi konzervgyárban kezdett el dolgozni. A számítógépközpont főmunkatársaként egy 57 millió forintos számítógépes beruházás irányítója lehetett. Most már a gyakorlatban is megtapasztalhatta a nyelvtudás előnyét, jó néhány alkalommal mehetett külföldre dolgozni a konzervgyár jóvoltából. Járt tanulmányúton Izraelben, Finnországban, Angliában, Olaszországban, az USA-ban, Spanyolországban.
A PHARE-program keretében elnyert egy 2 hónapos belga ösztöndíjat is. A szakmai tudás gyarapodását a cég egyre magasabb beosztással ismerte el. Előbb fejlesztési osztályvezetőként a teljes gyártmányfejlesztésért és a műszaki vonalért felelt, majd fejlesztési igazgatóként már a számítástechnika is az irányítása alá tartozott. Egy amerikai út alkalmával Atlantában bepillanthatott a Coca-Cola üzletbe. Igen megtetszett neki a világbirodalomnyi óriáscég működtetése, s ő is kedvező benyomást tett a menedzsmentre.
Amikor az ország keleti régiójában szervezte a Coca-Cola Amatil a palackozást és a kereskedelmet, természetesen Puskás László is csatlakozott a vállalathoz. Fontos feladatokat oldott meg sikerrel Debrecentől Miskolcig, Gyöngyöstől Nyíregyházáig.
Hogy mekkora lehetőségek rejlenek ebben a cégben, jól példázza az, hogy ha minden nap más-más beosztást töltene be valaki a Coca-Cola birodalomban, akkor élete végéig nem jutna el az elnöki posztig, olyan szerteágazó a rendszer. S ami igazán jellemzi a világ bármely országában dolgozó Coca-Colásokat, az a csapatszellem. Egymás segítése, az összetartozás érzése, a fiatalos, dinamikus szellem a meghatározó.
Ezek az elvek természetszerűleg vezettek el az Európa-bajnokság támogatásának ötletéhez.
A Coca-Cola ugyanis kidolgozott egy szponzorálási stratégiát, amelyet betart hosszú évek óta. A sportot és a könnyűzenét támogatják világszerte, azért, mert a fiatalok dinamizmusa vonzó életszemlélet a cég számára.
Puskás László munkanapjai igen zsúfoltak. A kiegyensúlyozott háttér megteremtésében nagy szerep jut a feleségének, Hódi Máriának, aki gyógyszertári szakasszisztensként dolgozik az Arany Mérleg patikában. Két gyermekük született, Gabriella 13, László 10 éves. Kedvenc kikapcsolódásuk, ha versenybiciklivel nekivágnak hétvégeken a sóstói erdőnek.
Azt hiszem, nincsenek elérhetetlen célok − vallja a 36 éves igazgató. − Ezt még akkor is nyugodtan állíthatom, ha az elmúlt években forgószél söpörte el a korábbi politikai berendezkedést és a gazdasági életben is mélyreható változások kezdődtek. Az ma már mindenki előtt természetes, hogy a gazdasági területen lehet a legtöbbet tenni a bajok gyógyításáért.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése