Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Papp Zsolt
RISZI-irodavezető,
Miskolc
Az egyetemi és doktoranduszképzésen szerzett elméleti tudást nap mint nap a gyakorlatban kell apró pénzre váltania Papp Zsoltnak, az Észak-Magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda új vezetőjének. Kettős feladat megoldása vár rá és munkatársaira, egyrészt fejlesztő munkát végeznek az ifjúsági, illetve az ifjúsággal foglalkozó szervezetek számára, másrészt közreműködnek a különböző pályázatok lebonyolításában.
Nyíregyházáról került Miskolcra egyetemistaként Papp Zsolt, s itt ragadt. A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán, szervezés-vezetés szakirányon szerzett okleveles közgazdász képesítést 2001-ben. Még ugyanebben az évben felvételt nyert a doktori iskolába, majd 2002-ben a műszaki informatikai szakra. Ez is jelzi, hogy a folyamatos képzést nemcsak szorgalmazza, hanem saját maga is gyakorolja. Az ifjúsági munkával, önszerveződéssel kapcsolatos érdeklődése ugyancsak a Miskolci Egyetemhez köthető, ahol előbb tagja, majd alelnöke volt a hallgatói önkormányzatnak, és számos rendezvény megszervezésében, lebonyolításában vett részt.
Azt hihetnénk, hogy az ifjúságpolitikához nagyobb affinitása van egy humán végzettségűnek, mint reálszakosnak. Ám a gyakorlat sokszor eltér az elmélettől.
„Szervezési-vezetési szakirányra jártam, s nincs olyan spektruma az életnek, ahol ne lenne szükség a folyamatok szervezésére, kezelésére. Vezetőként itt is fontos feladatom ez” – részletezte Papp Zsolt, aki 2004. március 1-jével került a RISZI élére, s egyből belecsöppent a munka sűrűjébe, mivel hagyományosan ekkor hirdetik meg a különböző pályázatokat. A regionális ifjúsági tanács még hagyományos, papír alapú bonyolításban, a szakminisztérium viszont, újdonságként áttért az elektronikusra, amelyet kisebb problémák mellett sikeresen lebonyolítottak.
A jövő év egyik alapvető célja, hogy a hibákat korrigálva, gördülékenyebben bonyolódjon a pályáztatás. A nyár elejére lefutott a pályázatkezelési munka intenzívebb része, felgyorsult az utalás, ilyenkor nyugisabb időszak következik az iroda életében, a táborozások ideje, amely az egyik legnépszerűbb pályázati kategória. Az ősz a tervezésé és a képzéseké.
Tevékenységük középpontjában az Európai Bizottság által életre hívott Ifjúság 2000–2006 program eszmeiségének, tartalmának ismertebbé tétele, a minél aktívabb részvételre ösztönzés szerepel. A váza az ifjúsági csereprogram, a 18 éven felüli önkéntesek munkája az EU-tagállamokban, valamint az ifjúsági kezdeményezések lebonyolításának a támogatása. Ezzel kapcsolatban számos képzést szerveztek, amelyek olyan speciális területet is érintettek, mint az emberi jogok érvényesítése.
A képzési feladatok mellett a tervezéssel is rendszeresen foglalkoznak, mivel a regionális ifjúsági tanács akkor tud megalapozottan dönteni a jövő évi célokról, s ezekhez rendelt pályázatokról, ha megfelelő szakmai anyag áll ehhez a rendelkezésére. A korábban támogatást nyertektől érkezik visszajelzés, de a többiek véleményére is kíváncsiak, igényfelmérést végez az iroda, majd feldolgozzák az információkat.
A 2005-ös év legnagyobb szakmai kihívása, egyben feladata az előkészítés alatt álló ifjúsági törvény által megfogalmazott követelmények teljesítésére képessé tegyék az önkormányzatokat. A települések jelentős részének nincs ifjúsági koncepciója, eddig nem foglalkoztak a témával, ezért fontos, hogy képzések sorozatával helyzetbe hozzák őket, a szükséges információk ismeretében le tudják hívni a rendelkezésre álló forrásokat a célok megvalósításához.
A regionális prioritások között első helyen szerepel az ifjúsági civil fórum létrehozása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Hevesben és Nógrádban már létezik hasonló szervezet, amely megyei szintű szerepet tölt be. Az iroda régi hiányosságot kíván feloldani azzal, hogy néhány szervezet megkeresésével szerepet vállal a megyei párbeszédet erősítő, partnerségek kialakítását célzó ifjúsági civil műhely létrehozásában.
Jelentős feladataik vannak a települési ifjúsági munka erősítésében is. Közösségfejlesztő, szervező programok generálása helyi cselekvési, szomszédsági munka segítségével. Olyan ifjúsági közösségek erősítését tűzték ki célul, akik az iroda partnerei lehetnek és egyben generálói is a tevékenységnek saját kistérségükben. Átfogó képzési koncepciót dolgoztak ki a civilszervezetek forrásfelvevő képességének javítására. Kettős célt szeretnének elérni: aktívabb részvételt, s jobb minőségű pályázatokat.
Az iroda vezetése sok utazással, rendezvényen való részvétellel jár, amelyek rendszeresen igénybe veszik a délutánt, a hétvégét. A szabadidő a sport körül forog Papp Zsoltnál, első helyen említi a kézilabdát, kedveli a sportlövészetet, a sakkot és a kerékpározást.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése