Nagyné Danka Szilvia

Régióigazgató,

Miskolc

baz_03_22_nagyne_danka_szilvia.jpgA dinamikusan fejlődő banki szektor egyik sikeres vidéki intézményének vezetése embert próbáló feladat. Nőként, 27 évesen, majd várandósan, végül családanyaként pedig már-már boszorkányság. Danka Szilvia alföldi lány. Karcagon született, 18 éves koráig ebben a városkában töltötte életét. Kicsi gyerekkora óta sportolt, atlétikában, kosárlabdában elért sikerei tették teljessé egyébként is idillikus kisvárosi életét. Ebben a korszakban fejlődött ki azon filozófiája, mely a befektetett munka minél hatékonyabb kihasználásán alapul. Persze, ez akkor még nem így fogalmazódott meg benne, egyszerűen csak jó tanulmányi eredményeket akart, viszonylag kevés időráfordítással. Sikerült neki, sőt, ez a szemlélet azóta is hozzásegítette jó pár győzelemhez.

Ebben az időszakban döntötte el: mindenképpen ki fog törni a hétköznapok gondjai közül, hiszen gimnáziumi tanár szülei mellett alaposan megtapasztalta azt a kilátástalan helyzetet, amivel a pénztelenség, a kellő megbecsülés hiánya jár. A középiskola után a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre felvételizett, az akkor éppen változó politikai viszonyok közepette sikerült olyan tételt húznia, mely témáról az akkori állami vezetés, a tanári kar, és a közélet egyéb szereplői is mind-mind másként vélekedtek. Egymásnak ellent mondó elvárásoknak eleget tenni komoly nehézségekkel jár, a példásan jó tanuló karcagi lányt nem vették fel a budapesti egyetemre.

– A dolog nemcsak méltatlan volt, hanem kellemetlen is, hiszen Karcag mégiscsak egy kisváros… – mondja Szilvia, visszaemlékezve a történtekre. – Azt hiszem, méltán okoltam a felvételi rendszert ezért a balsikerért.

Ő persze nem az a típus, aki egykönnyen feladja. Palacsintát sütött, eladó volt egy butikban, majd az első adandó alkalommal újra próbálkozott, ezúttal a Miskolci Egyetemen.

– Öt boldog év volt, fantasztikus tanáraim voltak, jól ment a tanulás, elnyertem a köztársasági ösztöndíjat is.

Szilvia ekkor nemcsak szakmai, hanem anyagi életét is megalapozta; dolgozott a csokoládégyárban, volt pincérlány az egyetemi rendezvényeken, sőt, redőnyügynök is. Az első kemény lecke egy gyakornoki álláshoz kapcsolódott a Price Waterhouse nemzetközi könyvvizsgáló cég budapesti irodájában. Itt harmadmagával szerezhetett tapasztalatot a pénzügyi ellenőrzés területén. Budapest egyértelműen bebizonyította számára, hogy egy kisvároshoz szokott ember aligha tudja magát jól érezni a nagyvárosban. Túl sok az üresjárat, nagyok a távolságok, az emberek arctalanok, ez egy közvetlenséghez szokott embernek roppant fárasztó. Aztán megkapta diplomáját a Miskolci Egyetemen, és látszólag kilépett „a” nagybetűs életbe, itt, Miskolcon.

Pályázat útján a Nemzeti Bank deviza ellenőrzési főosztályára nyert felvételt, ahol úgy érezte, nőként nehéz beilleszkednie az ottani munkába.

– Általában nem engedik érvényesülni a nőket, és nem csak a bankszakmában – állapítja meg.

Szilvia ezt mindig azzal próbálta ellensúlyozni, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozta ki magából, mint ahogy azt már korábban is megszokta. Aztán egyszer úgy gondolta, ideje a saját lábára állnia. Csábította a lehetőség, hiszen éppen ez volt az az időszak, amikor a nyugati bankok Magyarországra érkeztek, vidéki hálózatot kezdtek kiépíteni.

Szinte azonnal ráakadt a Unicbank-ra, mint lehetséges jövőbeni munkahelyére. A gondolatot tett követte, a humánpolitikai osztállyal folytatott tárgyalások után ő lett az első miskolci alkalmazott, a Budapestről idehelyezett igazgató jobb keze. Kezdetben persze roppant nehezen tudtak ügyfeleket szervezni, egyébként jó referenciákkal rendelkező bankjukhoz. Kapcsolatok, ismertség hiányában 4 nagyobb, és pár kisebb partner jelentette az első év mérlegét.

Az akkor 24 éves Szilviának rá kellett jönnie, kemény fába vágta a fejszéjét, amikor egy kereskedelmi bank felfuttatásában sikeresen próbált részt vállalni. A Unicbank elnevezés azóta már a múlté. A tulajdonos egységes „márkanévvel” még biztosabbnak látta a sikert, ekkor alakult ki az a sikeres bankcsoport, amit ma Raiffeisen Bank néven ismerünk. Nagyné Danka Szilvia időközben a régió első embere lett a cégnél. Ahogy rendeződtek a dolgok körülötte, nyugodtan családot vállalhatott.

Férjhez ment, nemrégiben született második gyermeke. Megállás persze nincs. Szeptembertől folytatja tanulmányait a Master of Business Administration diploma megszerzéséért.

– Ebben a szakmában nem lehet lassítani. A gyerekeimmel, a férjemmel annyi időt töltök együtt, amennyit a munkám megenged, ez egyelőre elegendő. De azt, hogy szabadon és nyugodtan dolgozhatom, az egyértelműen annak az összhangnak köszönhetem, amit a tágabb családom biztosít nekem – vallja Szilvia, és azt is hozzáteszi: ritka az olyan megértő és segítőkész férj, mint az övé.

Munkája pedig meghozza a gyümölcsét. A Raiffeisen ma már a régió egyik legmeghatározóbb bankjává vált, piaci erejének záloga pedig ügyfelei elégedettsége.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése