Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Lipták József
Az ING NN Magyarországi Biztosító Rt. főigazgatója,
Miskolc
Annak a fél évszázaddal ezelőtti Hejőcsabának, ahol Lipták József született, ahol gyermek, és ifjúkori éveit töltötte, még önálló arculata volt, ahol az élet Adyval szólva nem csupán az iskolát zengte be, de a kívül eső játszótereket éppúgy, mint a meghitt hangulatú tereket vagy a mozit és a báltermeket. A gyerekek itt ráérős idejükben az esti harangszóig, kifulladásig kergették a labdát, majd álmaikban pedig csak nagy ritkán jelent meg az elvágyódás célja egy jól körülhatárolható felnőtti világ konkrét képében.
– Ezerkilencszázötvenhét szeptember 26-án születtem Miskolcon, közelebbről Hejőcsabán, és valóban ide kapcsolódik az egész gyermekkorom, itt kaptam a valós világ megismeréséhez szükséges indulási alapokat, öcsémmel együtt itt jártunk iskolába, itt szereztem az első és meghatározó élményeimet munkáról, becsületről, barátságról – kezdi a bemutatkozást az ING NN Magyarországi Biztosító B.-A.-Z. megyei értékesítési főigazgatója, majd így folytatja:
– Tősgyökeres miskolciságom ellenére ugyanúgy kötődöm a faluhoz is. Ahhoz, hogy életem mindennapjainak kiegyensúlyozottságát megőrizhessem, szabadidőm jelentős részét családi körben, abban a tiszadadai falusi házban berendezett üdülőben töltöm, ahol édesanyám nevelkedett.
– Milyen elhatározások, célok vezették pályaválasztáskor?
– A szülői szigor ellenére jó tanulóként magam választhattam, és a miskolci 3-as Számú Szakközépiskola éppen megfelelt annak az elképzelésemnek, hogy erőlködés nélkül könnyen szerezzek valamilyen végzettséget. Akkor azt hittem, dzsesszklub, beat és rock koncert, dzsesszpódium, zenés-táncos est, diszkó nem lehet nélkülem a városban. Mérhetetlen szabadságvágyamat pedig itthoni és külföldi utazásokkal próbáltam csillapítani.
– Talán a sportot se hagyjuk ki!
– Apám is, öcsém is igazolt focistája volt a Hejőcsabának, én viszont megmaradtam a grundnál, amit később teniszre, síelésre, kerékpározásra, úszásra váltottam.
– Hol kereste a helyét a középiskola után?
– Az kézenfekvő volt, hogy azonnal felvettek a cementipari gépjavítóba, ahonnan azonban baráti csábításra három hónap után távoztam. Új munkahelyemen, a Vetőmag Vállalatnál kipróbálhattam kapcsolatteremtő képességemet, és ott keresett meg két állami biztosítós, akik nem rejtették véka alá a véleményüket, hogy szerintük nekem köztük a helyem.
– Lehet mondani, hogy innentől új időszámítás kezdődött az életében?
– Valóban, hiszen ezerkilencszázhetvenhét február elsejétől már az Állami Biztosító járási fiókjának munkatársaként vonattal, busszal, később saját autómmal jártam a vidéket, lévén, hogy mi a városban nem köthettünk üzletet. Ez volt az az időszak, amikor elhatároztam, a következő esztendőkben diplomát szerzek, családot alapítok, és megépítem a családi otthonomat is. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezeket valóban meg is tudtam valósítani. Ha időrendben haladunk, itt mondanám el, hogy ezerkilencszáznyolcvankettőben nősültem, feleségem a vasgyári fióknál kollégaként dolgozott. Nagyobbik gyermekünk, Máté, nyolcvannégyben, Laura nyolcvanhétben született. Terveim szinte napra megvalósultak, az esküvő után megkezdtem a tanulmányaimat a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, ugyanakkor hozzáfogtam egy ötszobás sorházi lakás építéséhez a Berekalján, melyet azóta egy nagyobb családi házra cseréltünk, megvalósult a családom vágyott élettere.
– Az újabb szakmai változás mikor kopogtatott?
– A Hungária Biztosító ezerkilencszáznyolcvanhatban hívott, amikorra már tehermentessé vált a megépített házunk, így minden figyelmem, energiám a munkámra fordíthattam. Megint itt van a dátumok egybeesése, ez az év már a diploma megszerzésének éve is volt egyben. A HB városi üzleti vezetője, majd két év után a megyei igazgatóság osztályvezető-helyettese lettem, itt tettem szert igazán nagyobb vezetői gyakorlatra, amikor jött a váltás, az NN ekkor kezdte kiépíteni országos hálózatát. Akkor harmincnégy éves voltam, és mint eredményes vezetőt marasztaltak is a HB-nál, azonban mára igazolást nyert, az NN életem legjobb döntése volt. 1991. szeptember 15-én kezdtem itt, ahol most együtt ünnepeljük az intézettel a tizedik születésnapot.
–Az országosan is szegénynek aposztrofált, folyamatosan súlyos foglalkoztatási gondokkal küszködő országrészben Önök szakmai csodát produkáltak a sikereikkel.
– Ismert a különbség az ország nyugati és keleti régiói között, így talán még inkább jelzi munkánk eredményességét egy adat, tizenkilencezer szerződéssel állunk az élen. Nálunk dolgozik a legtöbb alapító is, akik az újakkal együtt megbecsülték itt magukat, és akiket – köztük engem is – az ING NN Magyarországi Biztosító Rt. is megbecsült – fejezte be a beszélgetést Lipták József értékesítési főigazgató.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése