Miskolc

Sokszínű, változatos emlékekben gazdag gyermekéveit szívesen idézi meg beszélgetésünk során Ormos Endre, a SADE Magyarország területi vezetője.

– Az ötvenes években azoknak a jó szakembereknek az élete ugyancsak mozgalmas volt, akik nógatásra sem tudtak megbarátkozni a pártba való belépés gondolatával. Apám az ÉMÁSZ gazdasági igazgatójaként ezt az utat járta be. Békéscsabán születtem 1942. szeptember 18-án, ahol édesapám az említett munkakört töltötte be, majd a villamosítási program idején Szegedre helyezték, ahová a család vele tartott. Amint egy helyen rendet rakott, tovább mentünk, így például Bajára, aztán pedig Ajka következett. Ezt megsokallva kérte édesapám a minisztériumtól, kapjon már végre egy végleges helyet a család megtelepedéséhez.

– Hány helyen járt iskolába?

– Mezőberényben, Baján, Ajkán. A középiskolát Ajkán kezdtem, majd a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban fejeztem be. A két intézmény oktatási színvonala között óriási volt a különbség, a Földesben nagy tanáregyéniségek egyengették az utamat. A tanulás mellett azonban maradt idő teniszre, vívásra, olvasásra. Olvasni nagyon szerettem, kettesben egy jó irodalmi művel máig fontos a számomra a kikapcsolódáshoz. A világirodalom és a magyar irodalom legjobbjainak gondolatai egészen magukkal ragadnak. Az egyetemen jó baráti kör alakult ki, elkötelezetten filmeztünk, valamilyen szinten részesei voltunk a hatvanas évek kulturális megújhodásának. A kritikai szellemű politikai gazdaságtan foglalkoztatott az akkor még belső használatra megjelenő Heti Világgazdaságban felvetett módon, stílusban.

– Merre indult az egyetem után?

– Két év sajóbábonyi munka után úgy éreztem, tovább maradásommal nem kerülök közelebb a tervezett előrelépéshez, a kibontakozáshoz. A BVM miskolci gyárában fejlesztési feladatokat bíztak rám, úgy, mint később az ÉÁÉV-nél, ahol művezetőként is az alagútzsalus alapozási technológia közelében maradtam. Fő-építésvezetőként az acélszerkezetes technológiai szerelés tartozott hozzám.

Egyre szűkült a piac, így bevezették a karbantartást mint szolgáltatást. A cégnél elsőként alakult vgmk-k, vm-ek indulásánál is ott bábáskodott Ormos Endre.

– A 80-as évek végén jelent meg a cégnél a fővárosból egy kiváló közgazdasági és szervező zseni azzal, hogy hozzunk létre az ÉÁÉV-ből, egy pesti cég egy-egy részéből egy részvénytársaságot. A volt ÉÁÉV legjobbjainak többsége egy idő után a Montavid Rt.-ben egyesült. Az új iránti fogékonyság miatt úgy gondoltam, hogy az új lehetőségekkel élnem kell, ezért az új részvénytársasághoz mentem. Főmérnökként, majd igazgatósági tagként, igazgatóként, illetve vezérigazgató-helyettesként igyekeztem egyengetni az rt. fejlődésének útját, mígnem elértük, hogy tevékenységünkkel lefedtük majdnem az egész országot, sőt létrehoztunk egy részleget Németországban is.

– Ekkor volt csúcspontján a cég.

– Mivel sok fontos részletre nem volt rálátásunk, rövidesen csődbe ment az rt., ám mint ilyenkor lenni szokott, ennek sem csak vesztesei voltak. A csődeljárás megkezdésekor vezérigazgató voltam, ám a felszámolás menetét akkor még igazán senki sem ismerte, csak a jogszabályt. A káoszt látva eljöttem, pedig ha maradok, magas összegű végkielégítésre tarthattam volna számot. Ezután egy ötlettől vezérelve az üveggyárakban évtizedek óta összegyűlt üvegszemét hasznosítására vállalkozást szerveztünk. Össze is állt egy csapat, az ötlet egyben egy kitűnő környezetvédelmi beruházásnak is bizonyult, sőt a valóságban is jól működött, amikor megjelent egy nagyobb külföldi vállalkozás cégünk megvásárlására. Aztán az üveggyári privatizációval ez a tevékenység is átkerült más cégekhez. Több mint két évvel ezelőtt a SADE Kft. egy jelentős munka generálkivitelezőjeként ismert meg.

– Mi történt Önnel azóta, hogyan alakult az élete a SADE Kft.-vel történt találkozása óta?

– Azóta vagyok a SADE Magyarország észak-kelet magyarországi vezetője. (A Dunától keletre két kirendeltsége van.) A közműépítések, a víz-, gáz-, szennyvízhálózat-építések, a mélyépítési feladatok tartoznak a profilunkba. A piac megszerzése az elsődleges feladatom. Ezért gyakran vagyok úton, jószerivel úgy ismerem az országot, különösen az észak-keleti országrészt, mint a tenyeremet. Ami nem azt jelenti, hogy csak átsuhanok a vidéken, a gyors élet és munkatempó mellett is fontos nekem a hazai tájak felfedezése, ezernyi szépségének megismerése. Persze amennyire tehetem, nekivágok hosszabb utaknak is Európába, vagy még messzebbre…

– Visszatérve a munkához, a megszerzett feladatokhoz megszervezem a szükséges csapatokat. Ami igazán éltet a munkán kívül, az a sok mozgás, a feladatok sokasága és a sport. A fiam a fővárosban háziorvos. Bejárta az egész világot, és most várják pszichológus menyemmel az első gyermeküket, az első unokámat..

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)