Papp Zoltánné

Gazdasági igazgató,

Nyíregyháza

szszb_03-94_papp_zoltanne.jpgEgy cég élete múlhat azon, milyen adottságokkal rendelkezik a gazdasági ügyek irányítója. Nem véletlenül esett a választás Papp Zoltánnéra, amikor a Zefirusz Kft. gazdasági igazgatót keresett.

A nagy családból származó Pappné, született Kosztik Magdolna Napkorhoz kötődik.

Édesapja, Kosztik Mihály rég itthagyta szeretteit, akiknek mezőgazdasági termelésből kereste a mindennapi kenyeret. Édesanyja, Farkas Mária a termelőszövetkezetben is dolgozott, otthon emellett varrogatott, hogy a hat gyermek szépen, rendesen járhasson iskolába.

A Magdika testvérei közül Ferenc és Anna nyugdíjas, Lídia vállalkozással foglalkozik, Mária a nyíregyházi Fényszöv alkalmazottja és Klára a megyei kórházban vállalt állást.

Magdika is úgy irányította az életét, hogy minél előbb biztos kenyérkereset legyen a kezében. Gyors- és gépíróiskolát végzett, majd a közgazdasági technikumban érettségizett. Még ez sem elégítette ki tudásszomját, ezért sikerrel diplomázott mérlegképes könyvelőként.

Ezekre a tanulmányokra már csak a mindennapi munka mellett jutott ideje, ugyanis a hat testvér közt nagyon nehéz lett volna a szülőknek a taníttatáshoz szükséges, akkor sem csekély összeget előteremteniük.

Akkor alakult a termelőszövetkezet Napkoron, amikor Magdika nyolcadikba járt, itt első megbízatásként leltározta az eszközöket. Ezután a Szabolcs Cipőgyár lett a következő állomás, és azért tartott csupán egy esztendeig, mert férjhez ment és párja is itt dolgozott.

Magdika úgy döntött, nem jó az, ha egy munkahelyre járnak, ezért ő jött el. A gyümölcsszeszfőzde, majd az átalakulás után a Nyírkémia hét évet jelentett az életében. E cégnél adminisztrátori és anyagkönyvelői feladatokat látott el.

Lényegesen érdekesebb területnek bizonyult az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál az a pénzügyi előadói munkakör, amelyet rábíztak. Ennél a cégnél töltötte el eddig a leghosszabb időt, pontosan tizenhét esztendőt. Pénzügyi előadó, majd később belső ellenőr lett.

Az erdőgazdaság, a FEFAG öt éve alatt nemcsak pénzügyi, hanem adóügyi kérdésekkel is foglalkozott. Az elmúlt években az adózás − úgy a cégeké, mint a magánszemélyeké − egyre fontosabb kérdéssé vált. Ezerkilencszázkilencvenegy május elsejétől tölti be a gazdasági irányítói posztot mint gazdasági igazgató.

− Vannak fárasztó időszakok ezen a területen, ezt kár lenne tagadni − hallottuk Papp Zoltánnétól. − Nem ritka, hogy tornyosulnak a munkák, a tennivalók. Különösen manapság kell sokkal jobban figyelni, mert annyiféle ellenőrzésnek vagyunk kitéve, hogy nem engedhetjük meg magunknak a tévedés lehetőségét.

− Egyébként is olyan nehéz naprakész ismeretekkel rendelkezni a jogszabályokból, ezért állandóan bújom a közlönyöket, a kimutatásokat, a rendeleteket.

− Gyakorta egészen eldugott helyeken bukkanok rá egy friss rendelkezésre. Természetesen, ha nem ismerném, akkor is alkalmaznom kellene, hiszen a nem ismeret nem mentene fel a felelősség alól. Régen elég volt a Magyar Közlönyben vagy a törvényben utánanézni egy dolognak, ma ezt nem teheti meg egy felelős beosztásban lévő ember.

Pappnénak derűs család teremt keretet az otthoni kikapcsolódáshoz. A férje már nyugdíjas, gyerekei közül Angelika a Zefirusz Post gazdasági vezetője, Krisztina a megyei kórház gyermekosztályán ápolónőként dolgozik, Gabriella nyelvet tanul: a tanárképző főiskola külkereskedelmi tanfolyamára jár.

A család nagy álma, hogy elindítsák a három lányt. Ez manapság egyáltalán nem könnyű vállalkozás, úgy hogy a családtagok teljes egyetértésére és munkabefektetésére szükség van, hogy ez az álom valóra váljon.

A gazdasági élet szerteágazó területén csak úgy lehet folyamatosan friss, pontos információkkal rendelkezni, ha regenerálódik a mama.

Pappné ezért kifejezetten szívesen kertészkedik a nyolcszáz négyszögöles kertben, az egész család kiveszi a részét ebből a munkából. Szellemileg teljesen felfrissül, kikapcsolódik ebben az egészen másfajta tevékenységben. Nyáron még este kilenc órakor is kinn dolgozgatnak vagy pihennek a kertben.

− Világéletemben úgy gondoltam, hogy ki kell vennem a részem a közös feladatokból − ez a véleménye a nagy családban szerzett tapasztalatokra épül. − Akkor érzem jól magam, ha megdolgozom valamiért. Szerencsére az a veszély soha nem fenyegetett, hogy ingyen hullott volna az ölembe valami. Így aztán arra neveltük a lányainkat is, hogy becsüljék meg a munkával szerzett jövedelmet, legyenek precízek, kitartóak, bármilyen tevékenységet is folytassanak, mert hosszú távon ez a legbiztosabb befektetés.

Úgy érzem, hogy a sok éven át dédelgetett terveink mostanra kezdenek beérni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése