Olasz Tamás

Igazgatóhelyettes,

Nyíregyháza

szszb_19-80_olasz_tamas.jpgOlasz Tamás 2004-ben jubilál: éppen huszonöt esztendeje dolgozik ugyanazon a munkahelyen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatóhelyettese, egyben Járműfelügyeleti Osztályának vezetője, 1979-ben a KPM Autófelügyeletnél kezdett, s noha az intézmény neve változott, az ő elhivatottsága és szakmaszeretete nem.

Ezerkilencszázhatvanban született Nyíregyházán. Szülei keményen dolgoztak, hogy őt és húgát – akinek ma már két gyermeke van – nevelhessék. Kereskedőkként naponta jártak motorkerékpárral Nagycserkeszre és Nyírturára, így gyakran megesett, hogy ő már reggel hatkor érkezett és utolsóként távozott az óvodából. Általános iskolásként előbb tv-szerelői álmokat dédelgetett, majd a pályaválasztási előadások meggyőzték: mégis inkább autószerelő lesz. Ennek megfelelő szakképesítést szerzett 1979-ben a Kossuth Lajos Szakközépiskolában az érettségi mellé. A sors ajándéka, hogy ma ugyanott tagja az érettségi vizsgabizottságnak.

Mivel nem sikerült a felvételije a Mezőgazdasági Főiskolára, a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál helyezkedett el autószerelőként. Itt gyorsan megismerte a „való világot”: az italozós, munkakerülő „szakikat”, úgyhogy egy hónap után elköszönt. Ezerkilencszázhetvenkilenc novemberében került első és máig egyetlen munkahelyére, a KPM Autófelügyelet Nyíregyházi Kirendeltségére. Egy meglehetősen adminisztratív munkakörben, vizsgáztatási előadóként kezdett, amit „füttykasznis”-nak is becéztek.

A továbbtanulásról sem mondott le. 1980-ban kezdett, majd négy év múltán diplomázott a győri Közlekedési és Távközlési Főiskola autógépész üzemmérnök szakán. Ettől fogva folyamatosan felfelé ível szakmai pályafutása. Előbb üzemanyag-fogyasztásmérési csoportvezetői megbízást kapott, majd a vállalkozási tevékenység és a műszaki csoport irányítását végezte, mindemellett műszaki vizsgabiztosként is tevékenykedett.

1988-ban máris kitüntették: társaival egyetemben éjszakát és hétvégét nem sajnálva fáradozott a ma is meglévő Lujza utcai központ megteremtésén, amiért miniszteri dicséretet kapott. Az 1991-es átszervezéskor, amikor a megyei tanács közlekedési osztályának irányítása alól kikerülve kialakul a közlekedési felügyeletek rendszere, a járműfelügyeleti osztály vezetésére kapott megbízást, amit mai napig ellát, 1997-ben, pedig igazgatóhelyettessé nevezték ki. Mint mondja, szereti az új feladatokat, a kihívásokat, ebből pedig akad bőven a munkahelyén, mely országos elismertségnek örvend. Jó kapcsolatban vannak a főhatósággal, s az itt dolgozó szakemberek elhivatottságának is köszönhető, hogy az ország első három legjobb intézménye között vannak. Mindezt bizonyítja, hogy a Belügyminisztérium köszönetet mondott nekik a regisztrációs adó bevezetésének hatékony kezeléséért, s elsőként Szabolcsban működik a mobil vizsgaállomás, melynek egyedülálló a felszerelése.

Napi munkája mellett máshol is számolnak vele. Hívják érettségi vizsgabizottsági elnöknek, és államigazgatási témakörben vizsgabizottsági tagnak. Mivel 1999-ben közigazgatási szakvizsgát tett, szerepel ennek bizottsági névjegyzékében is. 2001-től van rajta a közlekedési felügyelet előzetes gépjármű-fenntartói vizsgálati szakértő jegyzékén és a vizsgaállomások minőségirányítási rendszerének szakértői ellenjegyzését is végzi. Hamar ráérzett az informatika fontosságára. Már 1992-ben részese volt az első szárnypróbálgatásoknak a szakmájában, majd 2002-ben a Nyíregyházi Főiskolán számítástechnikai szakmérnökként végez.

Ma az informatikai fejlesztéssel foglalkozó országos szakbizottságban is tevékenykedik. Nemcsak e területre igaz, hogy a főfelügyeletnél adnak a szavára, véleményére, ami folyamatos erkölcsi elismerést jelent számára. Nem üres szlogen tehát, hanem valóságos cél számára, hogy munkatársaival az állampolgárok érdekében a közlekedés biztonságát és a környezet védelmét eredményesen szolgálja. Ez nem kis feladat, hiszen éves szinten 35 000 ügyféllel találkoznak. A hatósági engedélyeztetési és ellenőrzési feladatokkal foglalkozó szakember azonban a közlekedési balesetek magas száma miatt szomorú, s néha úgy érzi, szélmalomharcot vív az emberekkel, akik, ha a közlekedés biztonságáról van szó, kifejezetten gyarlók.

Felesége, Erika, is tanul, noha most a kilencéves Kinga mellett közös gyermekük, a lassan kétéves Viktória nevelésével foglalkozik, elsősorban a szakmája szerint kozmetikus édesanya. Olasz Tamás számára nagyon fontos a családja, így jelentős leterheltséggel járó munkája mellett rájuk szánja a legtöbb időt. Azért van hobbija is: szeret zenét hallgatni, s kikapcsolja a barkácsolás. Az igazi szenvedély azonban a motorozás. Álmai közé tartozik, hogy egyszer lesz még egy eredeti Choppere. Természetesen csak olyan, ami minden szempontból megfelel a közlekedési felügyelet elvárásainak.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése