Németh József

Műszaki igazgató,

Nyíregyháza

szszb_04-112_nemeth_jozsef.jpgMajdnem az első munkahelye a Taurusnál a negyvenkilenc éves Németh Józsefnek. Azért hangsúlyozta a majdnem szót, mert diákkorában minden nyári szünetben dolgozott, hol segédkombájnosként, hol figuránsként jutott kisebb-nagyobb keresethez.

Könyvelőként érettségizett a Széchenyi István Közgazdasági Technikum pénzügyi tagozatán, de az eredeti szakmájában hiába próbált elhelyezkedni, mindenhol csak sajnálkozó elutasítást kapott. Amennyire felkapott manapság ez a szakma, a hatvanas évek közepén annyira telített volt a munkaerőpiac könyvelőkből. Akkoriban a Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyára érettségire épített kétéves vegyésztechnikusi képzést hirdetett, amely azzal kecsegtette a fiatalembert, hogy ennek elvégzése után munkához jut. A technikumba fel is vették, a gyárban viszont csak az első év sikeres elvégzése után alkalmazták.

Első beosztása: segédmunkás a tauril üzemben, ahol vágógépes, csillagkeverő, kalanderes volt, sőt vulkanizált is. Gürizett, hajtott, keményen dolgozott. A vegyésztechnikusi oklevél megszerzése után áthelyezték a laboratóriumba, itt receptúrafejlesztéseket végeztek, az új termékek anyagösszetételét kísérletezték ki. Ebbe a strandpapucstól kezdve a gumiszőnyegen keresztül az irrigátorcsőig számos termék tartozott.

− Az egész termékpalettát megismertem, bekapcsolódtam a fejlesztésekbe, ami rendkívül nagy szakmai tapasztalatot hozott számomra,− idézi fel a laboros éveket Németh József.

A laborból átkerült a kísérleti üzembe, ahol egy év múlva már az üzem vezetésével bízták meg. Újabb váltást jelentett számára, amikor 1980-ban egy másik egység, a harmonikaüzem vezetőjévé nevezték ki. A munka mellett a továbbtanulásra is gondolt, hiszen harmincévesen jelentkezett a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, ahol levelező tagozaton végzett. Visszaemlékezve az egyetemi évekre, nevetve jegyezte meg, elég későn érő típus. Éppen ezért mert belekezdeni az egyetemi tanulásba.

Az új beosztás egyben pluszterhet is jelentett, hiszen az üzem egyik fele Ibrányban, a másik fele pedig Nyíregyházán dolgozott. A két település között pedig folyamatosan kellett ingáznia.

− A többletmunkával együtt rendkívüli élményt jelentett az ibrányi munka, hiszen ott ismertem meg igazán a falusi embereket, szokásaikat  − emlékszik vissza ezekre az évekre Németh József. Akkoriban a harmonikagyártás a korábbihoz képest több, mint hatvan százalékkal nőtt, ami egybeesett az Ikarus fénykorával. Kelet-Európa legnagyobb autóbuszgyártója, az Ikarus több, mint tízezer autóbusz gyártását tervezte, amelyhez a harmonikákat a Taurustól kapta. Ehhez egy poliuretán harmonika gyártással készült fel a Taurus. Az új üzem indulásával egy időben lépett egyet feljebb a ranglétrán Németh József, ekkor már a műszaki osztályt vezette.

− Soha nem felejtettem el a könyvelői szakmát, hiszen ez olyan szemléletet adott, amely a műszaki területen is nagyon fontos, ahol egy-egy új termék bevezetésénél a költség oldalt is figyelembe kell venni. Egy fejlesztés ugyanis nem lehet öncélú, azt a terméket el kell adni, de csak olyan áron, amit a piac elfogad, és ez már nem csak a műszaki területhez tartozik. Itt kapcsolódik a könyvelői szakma a munkakörömhöz  − vallja Németh József.

1985-től került a műszaki fejlesztés élére, jelenleg a Taurus Pálma Kft. műszaki igazgatója. A cég műszaki irányítása mellett hozzá tartozik a laboratórium, a konstrukció, a technológia, és az ipari mérnökség. Kollégáival nagyon büszke arra, hogy a stratégiailag legfontosabb termékekkel sikerült nagy nyugat-európai elsőszerelőkhöz eljutni. Ilyen például a Fruehauf, a Van Hool vagy a brazil Mercedes. Az elsőszerelői kapcsolatainak száma így ma már meghaladja a 25-öt, bár igaz, hogy ezek között nagyon sok kisebb cég is szerepel.

− Ahhoz, hogy a világhírű járműgyártók elfogadják termékeinket, nemcsak jó minőségű termékeket kell kifejlesztenünk, de biztosítani kell, hogy azok minősége állandóan stabil legyen. Ezért nagyon fontos volt számunkra az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer bevezetése  − mondja.

− 1991-től, amióta a légrugó fejlesztése és gyártása Nyíregyházán történik, nagyobb a fejlődés, mint előtte több évtizeden keresztül. Ezt az elismerést pedig azoktól kaptuk, akik már 20 éve ismerik a légrugógyártást  − mondja a műszaki igazgató.  − A piaci igények miatt olyan új típusokkal jelentünk meg, amelyek világszínvonalúak, ami azért is fontos, mert korábban a Pálma elsősorban az autóbuszokhoz gyártott légrugókat. Eredményeinket, sikereinket jó csapatmunka nélkül nem tudtuk volna elérni. És talán ez a legfontosabb. A Pálmában néhány év alatt sikerült egy nagyon erős, kreatív, jó szellemű csapatot összehozni.

A foci és a tenisz tartozik a kedvenc sportágaihoz, de amióta vásároltak egy kertet, az előbbiekre már kevesebb ideje jut. Lánya a könnyűipari műszaki főiskolán végzett, Budapesten lakik férjével. Bár nem azt a pályát választotta, mint édesapja, a papa így is elégedett, hogy műszaki beállítottságú.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése