Nagy Sándor

Ügyvezető igazgató,

Debrecen

hb_3-68_nagy_sandor.jpgNagy Sándor szerint, ha nem bolydítja fel életközegünket terrorizmus, háború, túlnépesedés vagy egy természeti katasztrófa, akkor az értelmes világ kerekedik felül: a tanult tudomány érvényesül, s tehetségeink révén az Európai Unióba csatlakozással hazánk rangos helyet foglal el a többi ország között – utódainknak jó, minőségi életet biztosítva. Vallja azt is: van, aki vigyáz ránk, átsegít a nehézségeken, csak becsületesen kell élni.

Anyai ágon erdélyi, apai ágon bihari szülők harmadik gyerekeként született Esztáron. Az olajos padlós, örökölt tankönyveket is megbecsülő helyi általános iskola elvégzése után a mezítlábas parasztgyereket a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumba íratják be, ahol nagy hírű tanárok és e hírnévnek megfelelni akaró osztályközösség kísérik a matúráig. Bár két év után – hogy segíthessen az otthoni gazdálkodásban hadifogságból betegséggel megtérő édesapjának – abba akarja hagyni középiskolai tanulmányait, Szepsy József tanár úr rábeszélésére elállt szándékától, s együtt végzett 1957-ben az azóta is legendaként számon tartott IV. A-val. Az osztály – amelyből orvosprofesszorok, tudósok, tanárok és más vezető értelmiségiek kerültek ki többségében – mostanság is gyakran találkozik, s mai, jól teljesítő utódaikat az e célra létrehozott alapítványba történt befizetéseikből, volt tanáraikról elnevezett díjaik átadásával ismerik el az évzáró ünnepélyeken.

Fizikai munkakörökben kezdi pályáját, hogy azonnal segíthessen szülein, de közben állandóan tanul. A fővárosi Erőműjavító és Karbantartó Vállalat az első állomás, ahol a betanított munkásból hamarosan szakmunkás, majd minősített hegesztő lett – nem csoda, hogy sokak közül kiválasztott „javítóember” lesz, aki extrém körülmények között is minőségi munkára képes. Miközben végigjárja az ország erőműveit, katonai behívót kap, ahol mellesleg tornász- és súlyemelő-válogatott, s szakaszvezetőként szerel le.

A házasság – melyben azóta is hű társa Véninger Mária, akire Nyírturán talált rá – visszaszólítja erre a vidékre, s a Titásznál vállal munkát. A tanulás időszaka volt ez is, hisz különböző szakiparokban próbálhatta ki magát. Munka mellett iskolapadba is ül: a Bánki Donát Felsőfokú Technikumban, illetve műszaki főiskolán tanul, ahol gépgyártás-technológusi végzettséget szerez.

Eközben családi házat épít és munkahelyet vált, s a Medicorban járja végig a különböző lépcsőfokokat a csoportvezetőtől a vezető technológusi munkakörökig. Máig büszke arra, hogy az akkori új orvosi műszerek piacra kerülésében az ő fejlesztőmunkája is benne volt. A Debreceni Építő és Tervező Vállalathoz lakatosipari üzemvezetőként lépett be, ahol egy zilált és esetlegesen produkáló egységet sikerült fegyelmezett, szigorú követelményeknek is megfelelő gárdává alakítania. Innen egy időre a BHG-be szegődött, ahol létrehozta és „beüzemelte” a tanműhelyt. Mihelyt kevesebb lett az érdemi munka, „visszaigazolt”.

Ekkor jött el a változások szele, s hamarosan gmk-t alakított. Hogy csak saját munkájára koncentrálhasson, hamarosan ki is lépett a cégtől: tetőszerkezetekkel, nyílászáró- és kéménybéléscserékkel foglalkozott, illetve alpinista munkákat vállalt. Ekkor épített emeletes ikerházat gyermekeinek.

Ezerkilencszázkilencvenegyben a család a kereskedelemben vélte megtalálni a boldogulás útját. Se hagyomány, se tapasztalat nem állt rendelkezésükre, csak önbizalom és hit, amikor a házuk melletti huszonöt négyzetméteres pavilonban egy több profillal rendelkező boltot (hegesztőanyagok, szabadidőruhák, horgászcikkek, papír-írószer, játék) és videotékát kezdtek működtetni.

Jövedelmüket visszaforgatták az árukészletbe, megbecsülték, és törzsvásárlóvá tették a vevői kört, teljesítették az olykor extrémnek is tűnő rendeléseket (nem egyszer vállalatoktól átvett elfekvő készletekből). Az egyéni vállalkozói státust bt.-vé, majd kft.-vé formálták, bővítették az eladóteret, miközben profiltisztítást is végeztek. Ma az évi 230 millió forintos forgalmat produkáló Metaferro Kft. kisgépek, kéziszerszámok, kiegészítők és munkavédelmi eszközök értékesítésével foglalkozik debreceni és nyíregyházi üzletében, amelyek ellátásához egy raktáráruházat is építettek (Nagy Sándor minden építkezése a gépi közreműködést és a segítséget leszámítva saját kezű munkája).

Huba fia a debreceni bolt vezetője, veje, Papp János, a nyíregyházié, Gabriella lánya pedig irodavezetőként tevékenykedik, s felesége is e területen segít. A raktáráruház köré egy igazi, nagy szabadidőparkot is létesítettek gyönyörű kerttel, tóval, sportpályákkal, filagóriával, ahol a család, az alkalmazottak és hozzátartozóik pihenhetnek, szórakozhatnak.

Nagy Sándor 2003-ban, hatvanöt évesen is a jövőre gondol: egy komolyabb, EU-előírásoknak is megfelelő bolthelyiség építését tervezi (fölötte lakásokkal), hogy unokái – ha kedvet éreznek hozzá – folytathassák a kereskedést.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése