Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy László
Polgármester,
Panyola
Fény és árnyék, világváros és csöppnyi falu ellentmondásait élte meg belülről Nagy László, Panyola polgármestere. Mint annyi fiatalnak Szatmárban, neki is úgy kezdődött az élete, hogy az általános iskola után elindult szerencsét próbálni a fővárosba, kitanulta a finommechanikai műszerész szakmát és a munkásosztály elitjét tömörítő MOM-ban helyezkedett el. Minden lehetséges lakásformát kitapasztalt, lakott kollégiumban, munkásszállón, albérletben, végül már saját lakásban, Budapestről mégis hazavágyott. Pedig ott talált magának feleséget Simek Györgyi személyében, ott születtek a fiai, Valentin és Viktor. A felesége családja a nehéz időszakokban mindig a fiatal pár mellé állt, anyagilag is támogatták őket. Az élet azonban a hetvenes, nyolcvanas években már érezhetően nehezedett a fővárosban is, így hosszas fontolgatás után hazatértek Panyolára. Nem sokkal a költözés előtt temették el László nagyapját és az édesapját, és a magára maradt édesanyjának is segíteni szeretett volna.
Györgyi nem tudott kozmetikusként elhelyezkedni Panyolán. László a nábrádi Szikra Tsz-ben volt karbantartó 1985 és ’87 között. Amikor meghirdették a helyi művelődési ház igazgatói posztját, megpályázta és elnyerte. Közben a feleségével elvégeztek egy kétéves középfokú közművelődési tanfolyamot és a harminc hallgató közül a legjobb tíz, köztük László is, bekerültek a tanárképző főiskola művelődésszervező szakára. Harmadévtől pedig a kulturális menedzser és felnőttnevelési specializációt választotta.
Mint művelődésiház-igazgató, igen sok emberrel találkozott, beszélgetett és az országban végbemenő politikai változásokról többet is akartak tudni a falubeliek, mint amennyi a hírekben szerepelt. Ezért Nagy László a működő és az alakuló pártok vezetőit meghívta egy beszélgetésre.
A falu akkori vezetői úgy vélték, a művelődési ház igazgatójának engedélyt kellett volna erre kérni. Ez természetesen nem történt meg, s most érezte először Nagy László, hogy komoly ellenállással kell megküzdenie. Erőt adott neki a falubeliek biztatása, akik lényegében öt esztendő alatt ismerték meg a munkáját, és szerették volna polgármesterüknek tudni. Hosszas vívódás után szállt ringbe az akkor 31 éves fiatalember, és legyőzte az egykori tanácselnököt.
− Jóleső érzéssel láttam a tenger sok munkához − emlékszik vissza az indulásra a polgármester. − Mindenekelőtt a közel nyolcszázlelkes település komfortérzését kívántam javítani. Kevés olyan falu akad a térségben, amelyiknek saját orvosa van, nekünk végre sikerült ezt elérni. 1990-ben indítottuk a gázprogramot, de akkor talán öten, ha hittek benne. Méghogy a folyó alatt átfúrni… A huszonhat millió forintos beruházás felét az állam állta, egy családnak nálunk húsz ezret kellett vállalnia. Ma Panyola 98 százaléka a gázt használja. A telefon 1995 júliusától közelebb hozza a nagyvilágot.
Elképzelésünk bőven akad, csak az anyagiak hiányoznak. Pedig milyen gyönyörű üdülőfalut építhetnénk a Tisza-parton! Tájba illő, parcellázott, szolgáltatásokkal kiépített üdülőnk lehetne. Számítottunk a világkiállításra, vagy annak híján a millecentenáriumra, de egyelőre nincs biztatás.
Pedig nem sok kellene hozzá, hogy Panyola nevét szárnyára kapja a világhír. Honfoglalás kori település romjaira bukkantak a határban, három éve végez itt ásatást a Magyar Tudományos Akadémia régészeti intézete. A település fejlesztése érdekében végzett munkája eredményeként lett tagja a Településfejlesztők és Felújítók Országos Szövetségének Panyola és a szervezet országos elnökségi tagja Nagy László. A következő évben már ő szervezte meg a nemzetközi településfejlesztési kiállítást a BNV területén, ahol Tiszabecstől Fehérgyarmatig a Felső-Tisza vidék tíz települése mutatkozott be.
A Belügyminisztériumból Verebélyi Imre államtitkár gratulált a kiállításhoz és ennek is szerepe van a Habitat-emlékérem odaítélésében, amelyet 1993. október 4-én, a Habitat világnapon vehetett át Nagy László.
A csillogó főváros helyett a szatmári tájhoz kötődő polgármester szabad idejében imád kertészkedni. Megnyugtatja, ha a természet csendje veszi körül. A falu a Szamosba lógatja a lábát, a Tisza két és fél és a Túr egy kilométerre folyik Panyolától. Ideális lehetőség a fejlesztésre, aminek egyelőre a pénz hiánya szab korlátot. De hogy a gyerekeinek a jövőjét itt képzelné-e el a család, már nem tud határozott igennel válaszolni. Valentin a fehérgyarmati Zalka Máté nyolcosztályos gimnáziumban idegen nyelveket tanul, külkereskedőnek készül, Viktor pedig egészen kicsi kora óta vonzódik a lovakhoz és lótenyésztő szeretne lenni. A felesége elvégzett egy népitánc-oktatói tanfolyamot, László pedig hamarosan átveheti diplomáját a tanárképzőn. Nagy szerelme a labdarúgás, sok éven át rúgta a labdát középpályásként.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése