Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Nagy Brigitta
Értékesítési vezető,
Nyíregyháza
Nyíregyházát számos írás porba hullott gyöngyszemként aposztrofálja egy tündérmese által. A város nagy szülöttje, Krúdy Gyula így rajzolta meg Nyíregyháza igyekezetét: „fejlődése azért is egyedülálló, mert nem fulladt ki talán egy esztendőre sem abban a versenytempóban, amelyet száz esztendőn át diktált önmagának. Száz esztendő alatt akart behozni mindent, amit a körülötte fekvő Debrecen, Miskolc, sőt még Kisvárda is századok óta produkált.”
Ám az a fejlődés, amin a város napjainkig átment, Krúdy sem hitte volna. Nyíregyháza óriás léptékű urbanizációja mára lelassult. Az extenzív gyarapodás után viszont tanúi lehetünk egy minőségi átalakulásnak, amely révén a város még inkább élhetőbbé válik, de tárt karú házigazdája is az őt megtisztelő vendégeknek. Valóban porba hullott gyöngyszem, Sóstógyógyfürdő pedig többszörösen is az. E gyönyörű városrész építésén-szépítésén dolgozik Belus Tamás vezérigazgató irányításával a Sóstógyógyfürdők Zrt. A cég kötelékében tevékenykedik Nagy Brigitta értékesítési vezető is, azért, hogy a nálunk vizitáló vendégek kellemes benyomásokkal távozhassanak.
Nagy Brigitta 1977. február 26-án született Nyíregyházán. Édesapja, Nagy Imre a Mezőgépnél volt üzemvezető a cég megszűnéséig, majd megmaradt a műszaki területen. Édesanyja a Húsiparinál bér- és munkaügyi előadóként tevékenykedett, s jelenleg a Jósa András Kórházban is e területen dolgozik. Brigittának két húga van: Mónika a Móra Ferenc Általános Iskolában iskolatitkár, míg Gabriella most végzős hallgató Gyöngyösön.
Nagy Brigitta a Benczúr Gyula Általános Iskolába járt, majd a Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségizett 1995-ben. A Sipkay kétszeresen is vonzó volt számára: akkor indították a kéttannyelvű idegenforgalmi, kísérleti jelleggel pedig a külkereskedelmi szakot. Mindkét feltétel erősen motiválta, hogy ennek az iskolának a padjait koptassa.
– Az erős szakmai ismeretek mellett az iskola jó táptalajnak bizonyult a nyelvek elsajátításában is. Németül és angolul tanultam, s ez utóbbi nyelvből érettségiztem is. A szakmai ismereteket pedig olyan színvonalon oktatták tanáraink, hogy a későbbi főiskolai évek nem okoztak problémát. Gyöngyösön végeztem az agrártudományi egyetem főiskolai karán, gazdasági mérnökként. A pénzügyi szekcióban szerzett diplomával a kezemben, 1998-ban egy napig voltam munkanélküli. A munkaügyi központnál kaptam két telefonszámot, amelyből egy is elegendőnek bizonyult. A Sóstógyógyfürdők Zrt.-hez, illetve annak jogelődjéhez, a Sóstófejlesztési Rt.-hez kerültem a Hősök tere 9. sz. alatti irodaházba számviteli és pénzügyi ügyintézőnek. Én vagyok–lettem a cég első munkavállalója – sorjázta Nagy Brigitta.
A cég tevékenységébe akkor beletartozott Sóstógyógyfürdő egykoron patinás, régi épületeinek rendbetétele. Sokan kételkedve fogadták a cég eltökéltségét, azt, hogy ezek az épületeket a végső enyészetből mégis megmenthetők. A mai séták arról győzhetnek meg mindenkit, hogy az elképzelések sikerrel jártak. A víztorony a régi pompáját ölti, ismét élettel telt meg a Svájci lak, a Fürdőház és Panzió, és más vállalkozások részeként a gyönyörű Krúdy Vigadó, illetve a Szinbád Szálloda. A legújabb, s a város és a cég életében talán legjelentősebb avatás 2005 októberére datálódik, amikor is megnyílt az Aquarius Élmény- és Termálfürdő.
– A panzió vezetőjeként tevékenykedve szereztem 2003-ban másoddiplomát a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelmi-idegenforgalmi és vendéglátó-ipari karán, idegenforgalmi és szállodaipari szakközgazdász szakon. A cég tevékenységi köre folyamatosan bővült: 2002-ben átvettük a Városüzemeltetési Kht.-től a fürdők üzemeltetését, ekkortájt vettünk két mikrobuszt, amellyel személyszállítási tevékenységet végzünk. A mi működésünkbe került a Svájci lak, ahol nemcsak szállodai, de vendéglátói tevékenység is folyik, a Fürdőház és Panzióban pedig járóbeteg-szakellátás keretében a reumatikus megbetegedésben szenvedők kapnak megfelelő gyógykezelést. Szeretnénk, ha Sóstógyógyfürdő mihamarabb és méginkább egybecsengne a nevében is rejlő lehetőséggel, a gyógyítással-gyógyulással. A Sóstógyógyfürdők Zrt. mindennapi tevékenysége ezt a célt szolgálja. A Szeréna-lak helyén felépülő szállodakomplexum is ezt az egységet erősíti majd. A megye, a város megismertetése céljából rendszeresen jelen vagyunk a hazai és a környező országok (főként Románia, Szlovákia és Ukrajna) ilyen jellegű kiállításain, vásárain. Nagyon jó a kapcsolatunk a Magyar Turizmus Rt.-vel, számos utazási irodával.
Kilenc éve van egy barátom, hamarosan közös lakásba költözhetünk. Sajnálom, hogy sok értelmiségi fiatal kényszerül elhagyni a várost. Én azért maradtam itt, mert olyan feladatokat kaptam, amivel szívesen foglalkozom. Ha pedig nem itt születtem volna, én biztos, hogy eljönnék Nyíregyházára!
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése