Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Molnár Attila
Ügyvezető
Miskolc
Egy olyan városban születtem, melyre nagymértékben jellemző volt a kettősség: egyrészt gyönyörű természeti adottságokkal rendelkezik, másrészt az elhibázott gazdaságpolitika miatt a nehézipar fellegvárává tették. Itt születtem 1959. augusztus 10. napján. Ez a város nem más, mint Miskolc. Az említett kettősség nagymértékben meghatározta gyermekkoromat és már ebben az időben eldöntöttem, hogy az élő környezettel, a természettel kívánok foglalkozni a későbbiekben. Általános iskolai tanulmányaimat szülővárosomban végeztem, biológia tanárnőmnek köszönhetően az alapfok után mezőgazdasági szakterületen tanultam tovább. Itt ismerkedtem meg a magyar paraszti kultúra mára már sajnos nagyrészt elfeledett értékeivel. Ez a kultúra alapvetően az élet tiszteletét tartja legfontosabb értékének, amivel én azonosulok. Első munkahelyem a „Nagymiskolci Államigazdaság” volt, ezután az LKM-ben helyezkedtem el, ahol nagyon sok olyan kollégát ismerhettem meg, akiktől szakmailag, erkölcsileg sokat lehetett tanulni. Sorkatonai szolgálatomat Szolnokon töltöttem. Az évek során folyamatosan kerestem a lehetőségét, hogy olyan irányban tanulhassak tovább, amit az életemben hivatásként végezhetek. Egyre jobban kikristályosodott bennem, hogy ez a terület csak olyan lehet, ami a természetvédelemmel és környezetvédelemmel kapcsolatos. 1984. májusától az újonnan megnyílt Miskolc Városi Vadasparkban helyezkedtem el, figyelmem ekkor már egyértelműen az etológia tudományterülete felé irányult. Ebben az időben sem szakmailag, sem szociális feltételek alapján nem felelt meg az intézmény az akkori kor követelményeinek. Lehetőségeimhez mérten minden tőlem telhetőt megtettem az intézmény színvonalának javításáért. Közben szakmai fejlődésem érdekében vadgazda-technikusi végzettséget szereztem, majd felvételt nyertem a Soproni Egyetem vadgazda-mérnöki szakára. A Vadasparkban különböző beosztásokban dolgoztam 1993-ig, amikor az intézmény vezetőjévé neveztek ki. Ezután jelentősen megváltozott a vadaspark szakmai színvonala, egyre több nemzetközi fajvédelmi programban vettünk részt, folyamatosan külső konzulensként működtem közre fiatalok természetvédelemmel kapcsolatos diplomamunkájának elkészítésében. Rendszeresen publikáltam hazai szaklapokba és természetvédelmi konferenciákon, filmforgatásokon szerepeltem. Három éven keresztül a Magyar Állatkertek Szövetségének titkári pozícióját is betölthettem.
Időközben országos és helyi szakmai társadalmi szervezetekben töltöttem/töltök be vezető tisztséget. A közösségért végzett tevékenységemért az alábbi elismerésekben részesültem:
1999. Miskolcért Díj, Városszépítő Egyesület
2000. Szemere Bertalan Közéleti Díj, Miskolc Megye Jogú Város Képviselőtestülete
2002. Az élővilág védelméért díj, HEROSZ
Ezekkel nemcsak személyemet ismerték el, hiszen számos díjat kapott a Miskolc Városi Vadaspark és az azt támogató alapítványok is. Időközben a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában természetvédelmi mérnöki diplomát szereztem. 2007-ben jelentős fordulat következett be az életemben, rajtam kívülálló okok miatt pályamódosításra kényszerültem. A felnőttképzésben kezdtem dolgozni az észak-magyarországi régióban. Mindig fontosnak tartottam a tudásom és a tapasztalatom minél szélesebb körben történő átadását. Ez alatt az időszak alatt tanítványaimtól én is sokat tanultam.
2010. december elsejétől az AVE Miskolc kft. ügyvezetésére kértek fel, melynek kapcsán továbbra is lehetőségem van a környezetvédelemmel foglalkozni. Minden vezető számára nagy öröm egy ilyen jól szervezett, jól felkészült szakmai apparátussal együtt dolgozni. Bízom benne, hogy a jövőben is a szolgáltatásainkat igénybe vevők megelégedésére fogjuk végezni a munkánkat, hozzájárulva ezzel a környezetünk védelméhez.
Közel harminc éve élek boldog házasságban feleségemmel, akivel magánemberként és közéleti munkámban is támogató szerető társra találtam. Egy felnőtt lányunk van, aki legnagyobb örömünkre megtalálta hivatását a művészi pályán, 2012-ben diplomázott a skóciai Hertfordshire Egyetemen. Családom tagjai nemcsak feltétel nélküli támogatóim, hanem egyben számomra a legfontosabb kritikusaim is.
Szabadidőmben szeretek kertészkedni, olvasni és filmet nézni, utazni. Nagy örömet okoznak számomra a családom körében eltöltött és együtt megélt élmények, beszélgetések. Természetesen vannak háziállataink, amelyekkel való foglalkozás szintén sok örömet okoz és egyben kikapcsolódást, feltöltődést is. Szívesen töltök minél több időt a természetben, melyhez lakókörnyezetem nagymértékben hozzájárul, örömmel gondozom kertünk dísznövényeit. Általában nyitott vagyok minden új élmény befogadására. Lehetőségeimhez mérten örömmel töltöm az időmet barátaim társaságában is.
(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése