Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kocsis László
Controllingigazgató
Nyíregyháza
Az első munkahely mindig meghatározza az ember életét, főleg ha az első az eddigi egyetlen és a munkával eltöltött évek száma meghaladja a negyedszázadot. Kocsis László 1971 óta dolgozik a Taurusnál, jelenleg a Taurus Pálma Kft. controllingigazgatója.
A beosztás megnevezése nem szokványos, kevés cégnél hallani hasonló munkakört, és ahogy a negyvenöt éves szakember mondja, a munkafeladat sem hagyományos, hiszen az ügyviteli folyamatok szabályozása, ellenőrzése, a gazdálkodási folyamatok tervezése, kontrollálása, elemzése, valamint valamennyi funkció informatikai támogatása tartozik ehhez a területhez, úgy hogy a tervezés, irányítás és ellenőrzés komplex rendszerben valósul meg. Így a vezetői döntések bizonytalansága jelentős mértékben csökkenthető.
A Nyíregyházához közeli Nyírjes-tanyán született Kocsis László vegyésztechnikusi végzettséget a szomszéd megyeszékhelyen, a debreceni vegyipari technikumban szerzett. Az általános iskola elvégzése után szülei és testvérei, vagyis a családi kupaktanács összeült és úgy döntöttek, hogy Laci a debreceni középiskolába adja be jelentkezési lapját, ahol szakmát is tanulhat és az általános műveltségét is fejlesztheti.
Jó színvonalú iskola volt, emlékszik vissza a négy évre Kocsis László, aki hozzáteszi: nagyon tetszett, hogy a diákokat megtanítottak a logikus, rendszerben való gondolkodásra, emellett a szakmából is kitűnő alapokat szereztünk.
Vegyésztechnikusi oklevéllel a zsebében nem maradt Debrecenben, hanem visszajött Nyíregyházára és az Országos Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárában helyezkedett el, amelyet azóta Taurusként ismerünk.
A felvételkor utókalkulátori munkakörbe került. A technikusi oklevél megszerzése után nem hagyta abba a tanulást, hiszen tizenöt éve üzemgazdászi diplomát szerzett a salgótarjáni pénzügyi és számviteli főiskolán. A szakképzettségi létra újabb fokát jelentette az, amikor szaküzemgazdászként diplomázott.
A Taurusnál eltöltött első tíz évben utó-, később árkalkulátor volt, majd 1981-től belső ellenőrként dolgozott. Az újabb váltást az jelentette, amikor üzemgazdasági osztályvezetőnek nevezték ki.
A mamutvállalatként ismert Taurus a nyolcvanas években szervezeti átalakítást hajtott végre, divíziókat alakítottak ki, ami a nyíregyházi gyár kettéválását is jelentette. Kocsis László a nyíregyházi műszaki gumitermék divíziócontrollere lett. Ez a beosztása ismét változott, hiszen a Taurus a divíziókból leányvállalatokat, majd kft.-ket alakított ki.
Az egyik ilyen társaságként 100 százalékos Taurus-tulajdonnal létrejött a Taurus Pálma Kft., ahol controllingigazgatónak Kocsis Lászlót nevezték ki, aki kilenc munkatárs munkáját irányítja. Ebbe a csapatba két programozó, három controller, két kalkulátor, illetve két ügyviteli szolgáltatással foglalkozó munkatárs tartozik.
A cég saját fejlesztésű, komplex információs rendszerrel is rendelkezik, melynek része egy vezetői információs alrendszer is. E rendszer kifejlesztésében a controlling szervezetnek jelentős szerepe volt.
− A cég adatainak tervezése, elemzése, beszámolók készítése, információ feldolgozása, az információs rendszer továbbfejlesztése, aktualizálása, illetve a gazdálkodási folyamatok szabályozása szerepel a munkánk között − elemzi szervezeti egységét a controllingigazgató, akit néhányszor megpróbáltak elcsábítani a cégtől, de rövid gondolkodás után mindig maradt. Mint mondja, egyszer sem bánta meg.
A napi számítógépes munka este sem szakad meg, hiszen Kocsisék orosi családi házában, ahol felesége édesanyjával közösen laknak, feleségével, fiával együtt játszanak, dolgoznak a számítógépen. Esténként sokszor a számítógépet vezérlő „egér” egyetlen perc pihenőt sem kap, hiszen egyik kézből a másikba adják. Nem ritka amikor csak éjfélkor kapcsolják ki a gépet.
A családfő elsődleges hobbija a számítógéphez kapcsolódik, így nem csoda, ha fia is könnyedén kezeli a gépet. Korábban a Ságvári kertvárosban laktak, majd Oroson félkészen vásároltak egy házat, amit két év alatt építettek fel. A családi házhoz 200 négyszögöles telek tartozik, amelynek egy részét konyhakertként használják.
Fia, Péter elsős középiskolás, a 110-es számú szakmunkásképző és szakközépiskola épületgépész szakán tanul, felesége egy nyíregyházi társaságnál ügyintéző.
A számítástechnika mellett a másik hobbija a horgászás, amiben szintén sikereket könyvelt el. Legnagyobb fogásként a hétkilós süllőt említi, amit a Balatonban az egyik nyaralás alkalmából akasztott horogvégre. Persze hogy nagy volt az öröm, és azért a horgásztársak is irigykedve nézték a termetes halat. Szívesen tölti szabad idejét sportolással, sok időt fordít kertészkedésre, de legkedvesebb időtöltését mégis a nyolcvannégy éves édesanyjával való beszélgetések jelentik számára.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése