Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Király Sándorné
Üzemgazdasági csoportvezető,
Nyíregyháza
Nagycsaládban született, négyen vannak testvérek három lány és egy fiú. Mindig nagy volt az összetartás és az egyetértés a testvérek között, amikor szüleik nem voltak otthon, legidősebb nővére szava volt a mérvadó. Szerény körülmények között, de nagy szeretetben éltek Nyíregyházán, ahol született. Otthon mindennek meg volt a maga helye rendnek kellett lennie, és mindenkinek volt feladata, amit el kellett látnia a családban.
Édesapja volt a családfenntartó, villanyszerelő szakmunkásként dolgozott az 50-es években, később műszaki vezetője lett a városban az első, rádió- és televíziókészülékeket árusító üzletnek. Édesanyja feladata volt a nyugodt otthon megteremtése. Ő fogta össze a családot, nevelte a gyerekeket, ellátta az otthoni teendőket. Szakmáját tekintve varrónő volt, kevéske szabadidejében fizetéskiegészítésképpen, – ami elkelt a nagycsaládban – varrt és kézimunkázott. Csodálatos terítők, párnák, kötött kiegészítők kerültek ki a keze alól. Édesanyja kézügyességének köszönhető, hogy lányait és egy szem fiát mindig szépen, divatosan öltöztette. Középiskolás korukig még az iskolaköpenyt és a tornadresszt is ő varrta gyermekeinek. Bár volt, amiben nem engedett a legszívhezszólóbb rábeszélés ellenére sem, ez pedig a miniszoknya volt. Úgy vélte, lányainak nem illik nagyon rövid szoknyát hordaniuk. Így a tinédzserek mindig cselhez folyamodtak, amikor kiléptek a szülői ház ajtaján, és már nem láthatta őket a féltő anyai szem, tekertek egyet, kettőt a szoknya derékpántján és máris elérték a legutolsó divat szerinti rövidségét.
Nyíregyházán, a Berzeviczy Gizella 5-ös Számú Általános Iskolában kezdte tanulmányait, majd nővérei példáját követve, a közgazdasági technikumba járt. Reálérdeklődésű volt, a matematika tartozott kedvenc tantárgyai közzé. Jól tanult mind az általános, mind a középiskolában, jeles eredménnyel érettségizett. Technikusi képesítésével munkát vállalt az akkori Vasnagykernél, ahol számlázóként dolgozott.
Egy hideg téli napon 1968. december 1-jén, (új fejezetet nyitott életében ez a nap, ezért emlékszik rá ennyi év távlatából is ennyire pontosan), új munkalehetőség kínálkozott, az akkori Kertészeti és Parképítő Vállalatnál. Nem sokat dilemmázott, élt a felkínált munkalehetőséggel, bár akkor még nem tudta, hogy ez a döntés hosszú évtizedekre szól, hiszen a vállalathoz történő belépése óta már 36 esztendő telt el. Természetesen különböző területeken dolgozott a cégnél. Megismerte, a pénzügyi, gazdasági munka szinte minden szegmensét. Kezdetben a bérelszámolói és az SZTK-ügyintézői feladatokat látta el. Nem volt könnyű a helyzete, mert fiatal pályakezdőként, gyakorlat nélkül belecsöppent ebbe a munkakörbe. Négy óráig tartó betanítás után már bért kellett számfejtenie. A pontosság és a körültekintés mindig jellemző volt rá, így ezzel a feladattal is megbirkózott. Munka mellett képezte magát, elvégzett egy munkaügyi tanfolyamot.
Közben magánéletében is történtek változások, 1970-ben megkérte kezét egy hajdúszoboszlói fiatalember, aki Nyíregyházán, a mezőgazdasági főiskolán tanult, – innen az ismeretség – és ő boldogan igent mondott. 1970-ben megszületett idősebbik lánya, két év múlva, 1972-ben a fiatalabbik. A gyes letelte után, amikor visszament munkahelyére először, a személyzetis feladatokat látta el, majd a munkaügyi csoportnak lett a vezetője. Nyolcan dolgoztak a keze alatt, a bérelszámolás, a tb ügyintézés és a munkásellátással kapcsolatos feladatok tartoztak hozzá.
A képzésre, tanulásra mindig volt igénye, ezért harmadik gyermeke megszületése után ismét beült az iskolapadba, beiratkozott a mérlegképes könyvelői tanfolyamra. Nehéz volt három gyerek mellett helyt állnia, éjszakánként tanulni, ellátni a házimunkát, közben figyelni, hogy nem beteg e valamelyik, de megérte. Hiszen a tudással kiszélesedik az ember előtt a világ, és új lehetőségek nyílnak meg előtte.
Tanulmányai befejezését követően munkahelyén az üzemgazdasági feladatok ellátását kapta meg, majd munkaköre pénzügyi feladatokkal bővült, később az ügyfélszolgálat ellátása és a díjbeszedés irányítása került hozzá. A főkönyvelő távollétében a helyettesítést is ő látja el.
Szabadidejében szívesen kertészkedik. Sóstóhegyen van egy kis kertjük, ahol férjével a nyarat töltik. Kedvencei az amarilliszek, tölcséres virágaiban szívesen gyönyörködik. Bánata, hogy lányai külföldön élnek. Az egyik Luxemburgba a másik, pedig az Egyesült Államokba ment férjhez, és csak ritkán találkozhatnak. Abban reménykedik, hogyha elérkeznek a nyugdíjas évek, több lesz a szabadideje, többet fog utazni és találkozni gyermekeivel, unokájával.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése