Debrecen

Egy fiú sokat tanul az apjától. Ez igaz általában is, de akkor különösen, ha a szülő foglalkozását is folytatja a gyerek. H. Nagy István édesapja építész volt, s hiába jutott olyan tapasztalatok birtokába, amelyeknek átvétele az ő munkáját is segítették volna (a Nagyállomás, az újabb víztorony építése stb.), ezek átadására az élet nem adott időt.

– Még túl fiatal voltam, amikor elment, s akkor még ilyenekről nem gondolkoztam – mondja.

H. Nagy István előbb építőgépészetet tanult a Péchy Mihály Építőipari Technikumban, e szak választását később bánta, de végül ennek is hasznát vette, illetve később az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán az építész szakon szerzett diplomával egészítette azt ki. Azt a 19 évet, amit a Hajdú-Bihar Megyei Állami Építőipari Vállalatnál töltött, csak a két év katonaidő szakította meg, amit egy műszaki építő egységnél töltött.

A HÁÉV-nél előbb a gépész szakterülettel foglalkozott, majd humánpolitikai feladatokat bíztak rá, illetve az oktatási központ vezetését. Ez utóbbi kétféle hozadékot jelentett, amiből később profitált is. Az egyik, hogy vállalkozási formában kellett működtetni, s ez némi előiskolát jelentett a későbbi tevékenységekhez. A másik előnyt a kül- és belföldi tanulmányutakon szerzett benyomásai, tapasztalatai hozták, s az ezek közben szerzett ismeretségek is hasznosíthatóknak bizonyultak a későbbiekben. Mindeközben jó magyar szokás szerint keresetkiegészítés céljából hétvégeken fusizott: ennek köszönheti, hogy még most is meg tud mutatni egy-két mesterfogást munkásainak, ha arra van szükség. Az első erőpróbának még a HÁÉV-nál kellett nekifutni: felkérték az egyik cégen belül alakult kft. ügyvezetőjének. Téglaburkolatokra szakosodtak, s azt véleménye szerint jól is csinálták. Még ma is körbe lehet járni azokat az épületeket úgy, hogy azokon salétromosodás vagy habarcs nyomait felfedezzen bárki is.

A kft. gazdaságilag is sikeresen működött, amit még létrehozói sem néztek jó szemmel. Elirigyelték a megduplázott törzstőkét, a jó fizetéseket, a cégautót – H. Nagy István ezt egy és háromnegyed év után megelégelte, és saját maga kereste a boldogulását. Az 1990. évi cégalapításra emlékezve elmosolyodik.

– Megkérdeztem egy régi munkatársamat, eljönne-e velem egy építőipari vállalkozásba kezdeni? Keresnénk megbízókat, elvégeznénk a munkát, bérelnénk valahol egy kis irodát, s talán egyszer még fizetést is folyósíthatnánk magunknak…

Igent mondott, s mi összekapartuk a szükséges anyagiakat, s megkezdtük a működésünket. A PRO-ÉP 2000 Építőipari, Tervező, Kivitelező és Szolgáltató Kft. ma évi egymilliárd forintos termelési értéket produkál, 110 saját dolgozót foglalkoztat. Egyszerre akár több ezer négyzetméteres épületszerkezet előállítására szakosodott, emellett a nehéz, egyedi megoldások vállalója, s ezek mellett saját kivitelezésben készített lakások értékesítésével is foglalkozik.

– Nem indult ez ilyen könnyen – emlékszik vissza –, de mindenképpen előiskolát jelentett számunkra. Első munkánk egy virágüzlet autószalonná történő átalakítása volt a Kossuth utcán, de a legemlékezetesebb és egyben a legérdekesebb az egykori mocsárterületre épülő Matáv-székház alapzata vízbetöréseinek megszüntetése volt – ez egyszerre volt bravúros mérnöki és kivitelezői tevékenység. Aztán jött egyik munka a másik után, Zalaegerszegtől Záhonyig. Az akkor még létező HÁÉV nem felejtette el kenyértörésünket, s tiltólistára helyeztek bennünket. Megmosolyogtató, hogy a versenytárgyaláson a miénknél magasabb árajánlatot adó cég megbízásából végül mi végeztük el gyakran a tőlünk elsajnált munkát. Az egyedi munkák közül emlékezetes a debreceni régi hőerőmű turbinaasztalának vagy az új, kombinált típusú vasbetonszerkezetének elkészítése. Ugyancsak kemény napokat éltünk meg a homokkerti felüljáró 4. sz. főút feletti hídszerkezetének kialakításakor, amikor is egy méterrel magasabb pozícióban végeztük az építést – hogy addig ne akadályozza a kamionforgalmat –, s csak már kész állapotában engedtük a helyére. A szerkezetépítésben már nagy számú a teljesített rendelés, mint ahogy ma is folyik Káposztásmegyeren és az Orczy téren, ahol üzletek és föléjük lakások épülnek.

H. Nagy István szerint a konkurencia a legjobb énüket hozza ki, úgyhogy szomorú lenne, ha egyik napról a másikra eltűnne. Erre cégfilozófiájukban és a gyakorlatban is felkészültek. Céljuk, hogy olyan irányú növekedést produkáljanak, amely piaci pozícióban és kapacitásban is olyan struktúrát mutat, amiből nincs sok. A lakáspiacra olyan terméket szeretnek kivinni, amely sem a használattól, sem erkölcsileg nem lesz kopott egy évtized múlva. Nem érdekli az sem, ha a tervezők nem mindig szeretik meghallani az igényeiket, pedig ők tudják igazán, hogy mi adható el. H. Nagy István akkor nyugodna meg igazán, ha fiai is komolyan elmélyednének valamelyik szakterületben, nem feltétlenül az ő szakmájában.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)