Sárrétudvari

Sárrétudvari Költő Nagy Imre szülőfaluja. A polgármester asszony ezzel kezdi vallomását, aztán így folytatja:

– Én is itt születtem. Szüleim, testvéreim, tehát a családomból mindenki idevalósi. Tősgyökeres udvariak vagyunk. Általános iskoláimat itt végeztem, majd a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban tettem érettségi vizsgát. A főiskola elvégzése után könyvtárosa lettem a falunak. Eredeti szakmám népművelő–könyvtáros. Ezért a munkámért miniszteri dicséretben részesültem 1985-ben a tanácstagi választások idején az egyik körzetben engem is jelöltek, majd a tanácstagok közül engem választottak tanácselnöknek. 1990-ben az önkormányzati választások alkalmával újra indultam e felelős posztért, és mivel ekkor is megtiszteltek bizalmukkal az emberek, így azóta polgármesterként tevékenykedem.

– Családjáról mondana még egyebet is?

– Négyen vagyunk testvérek. A férjem Nagylétára való, aki a zsámbéki mezőgazdasági főiskola után gyakorlatra került ide a Bocskai Tsz-be. Aztán itt ragadt. Ennek 28 éve. Két nagy fiam van. Az idősebb már megnősült, ő Püspökladányban lakik. Ikerlány unokáim Renáta és Nikolett. Kisebbik fiam Mezőtúrra jár főiskolára. 1992-ben a férjem magángazdálkodó lett, azóta állattenyésztéssel, növénytermesztéssel foglalkozik. Neki az az öröm, ha naponta kétszer végigmegy a határban. Úgy ismeri, mint a tenyerét.

– Sokat fejlődött a település az utóbbi tíz évben.

– Mindent megteszünk azért, hogy minél jobban boldoguljanak az emberek. Az utóbbi két évben körülbelül 50 millió forint pályázati pénz állt rendelkezésünkre. Sok pályázatot írunk, mert tízből jó, ha öt sikerül. 2002-ben kilenc pályázatunkat fogadták be, amiből már hat sikeresnek bizonyult. A művelődési ház felújítására hárommillió forintot, kövesútépítésre 15 millió forintot, iskolafelújításra 3 millió forintot, az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések pályázatán 20 millió 992 ezer forintot, kertaljai rekonstrukciós pályázaton 16 millió 800 ezer forintot, a Millenniumi parkban lévő szoborhoz 400000 Ft-ot, a falunap rendezvényre 500000 Ft-ot, számítógép-vásárlásra egy millió hatszázezer forintot nyertünk. A tűzoltó-egyesület munkájához 345 ezer forintot kaptunk.

– Mi a legnagyobb gond a faluban?

– A munkanélküliség. Gyakorlatilag a szövetkezeten kívül nem volt más munkahely a faluban. Azt tartom a legnagyobb bajnak, hogy a szövetkezet felbomlása után nem volt helyette más. Az ipar nem jön erre a vidékre. Korábban voltak erre nézve próbálkozásaink, de míg az infrastrukturális ellátottságunk olyan, hogy három órába telik Pestről ide eljutni, addig nem várhatjuk a külföldi befektetőt. Jó néhány lerobbant önkormányzati épületet eladtunk, amiben vállalkozások telepedtek meg. Nem tudtuk ezeket se hasznosítani, se felújítani. Évekig nem volt rá jelentkező, majd helyi emberek megvették és vállalkozások alakultak bennük. Van a faluban víz-, gáz-, telefonhálózat. A lakosság saját erejéből valósítja meg ezeket a beruházásokat, mert minden egyes fejlesztésnél a lakosok erőteljesen benyúlnak a zsebükbe. Ha utat építünk, akkor a lakosok 20000 Ft-tal járulnak hozzá ingatlanonként. Elmondhatom, hogy lassan-lassan nincs a faluban olyan utca, ahol ne lenne kövesút.

– Újító és egyben hagyományőrző falu Sárrétudvari.

– Tizenhárom civil szervezetünk van. Volt egy civil fórum, ahol megállapították, hogy a lakosság arányához mérten ennyi civil szervezet sehol sem működik, mint nálunk. A hagyományőrzést teljesen felvállaltuk. Már régóta gyűjtjük a múlt dologi, tárgyi emlékeit. Ebből csináltunk egy kis gyűjteményt. Nagyon büszke vagyok a Millenniumi emlékparkunkra. Évek óta hazajárnak nyáron a Sárrétudvariból elszármazottak. Egy ilyen alkalommal jutottunk közelebb Cséri Lajos szobrászművész úrhoz, aki innen származik, jelenleg Budapesten él, és az ő szobrai díszítik a parkot.

– Mi a titka a jó vezetésnek?

– Munkám során azt is éreztem, hogy minden információt el kell juttatni az emberekhez, mert csak úgy lehet rájuk számítani, úgy lehet tőlük valamit várni. Minden évben tartunk falugyűlést, kétszer közmeghallgatást. Szerkesztünk és kiadunk egy helyi újságot, mely kéthavonta jelenik meg. A környékben egyedülálló módon a testületi üléseket videóra rögzítjük, s aztán vágatlanul leközöljük a kábeltévén keresztül. 12 főből áll a testület. Nálunk nincsenek pártok, mint a nagy városokban, mindenki függetlenként indul. Egy faluban nagyon személyes a kapcsolat az emberek között. Nekem is van ugyan hivatalos fogadó órám, de szinte egész nap, sőt még otthon is megkeresnek. Nem mondanám senkinek, még ha éjszaka keltenének fel, akkor sem, hogy nem fogadom. A szabadságomat soha nem veszem ki, maximum két-három hétre megyek el, soha nem „csúsztatok”. Ha egy ügyfél hozzám bejön, lehet, hogy a sok munkám közepette nekem az ő gondja kicsinek tűnik, de neki épp az a legnagyobb, és akkor csak segíteni kell rajta.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)