Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Gulyás Lajos
Vállalkozó,
Püspökladány
Többre vigyed, fiam, mint ami nekem jutott! – Édesapja mondta egy téli estén ezeket a keserűen biztató szavakat Gulyás Lajosnak, a püspökladányi Gulyás panzió, autómosó és gáztöltő tulajdonosának. Volt is oka keseregni: a háborús évek nehézségei, a nélkülözés, az örökös harc, a kilátástalanság a három gyermek jövőjét illetően mind ott motoszkáltak a fejében nap mint nap. Az 1940-ben Bárándon született Gulyás Lajos mindezekből kivette részét, ugyanakkor megtanulta a munka becsületét is. Havi 50 forintot fizetett apja a kovácsnak, hogy nála tanulhasson szakmát, de a fizetési nehézségek miatt a tanulást befejezni nem tudta.
Kecskeméten dolgozott előbb egy lakatosipari vállalatnál, majd Pesten próbált szerencsét. Ott a forradalom miatti bizonytalanság miatt előbb csak idénymunkát kapott, majd egy külkereskedelmi vállalat sporttelepén alkalmazták. 1960-ban vonult be katonának Nagykanizsára. A kubai válság miatt 26 hónapra nyúlt szolgálati idő alatt, miközben változatos beosztásokba helyezték, elvégezte az aranykalászos gazdatanfolyamot, több munkagépre jogosítványt szerzett, és végül szakaszvezetőként szerelt le. Hazatérve bevitte maradék földjüket a bárándi Új Élet Tsz-be, s ott zetoros lett. 1966-ban megkereste a Vegyesipari Ktsz elnöke, s ettől kezdve ott tehergépkocsi-vezetőként dolgozott. Közben megházasodott, megvásároltak egy kis házat, amit aztán belvizes kölcsönnel újjáépítettek. Az állattenyésztést egy kétfiókos sertésóllal kezdte, amit állandóan bővített – az étvágy menet közben jön meg –, s néhány év múlva már nagy sertéstenyésztőnek számított. A vegyesipari szövetkezet 1977-ben fuzionált a püspökladányival, s mivel oda nehézkes volt a bejárás, a tsz-be ment vissza autóbuszvezetőnek.
1979-ben elhatározta, hogy tanulni fog. Mivel mindig érdekelte a technika, a karcagi Gépipari Technikumba iratkozott. A második évtől osztálybizalmiként ő fogta össze az osztályt, biztatta, segítette társait. A technikumban tanultak jószerivel egész további életét meghatározták. Ott kapott indíttatást arra is, hogy vállalkozzon. Teherautót vett, közúti árufuvarozói ipart váltott ki, s főképpen építőanyagot szállított. Közben a sertéstartást tovább folytatta – kétszintes, 440 m2-es épületben pontos odafigyeléssel évenként 120 db-os termeléssel –, de százas nagyságrendben birkával is foglalkozott. Lakóháza helyett később emeletes házat épített. Igen élénken zajló munkás évek voltak ezek: napi négy-öt órás alvás után terményszállítás Budapestre, visszafelé kőport vitt Pilisvörösvárról, vagy szilikátfuvarral tért haza Kazincbarcikát érintve. Ekkor már két tehergépkocsi termelt újabb fuvarokkal.
1990 után már nem volt kifizetődő az állattartás, ezért felszámolta azt. Liazt és Tatra szerelvényeket vásárolt a nagyobb raktér miatt, s közben a piac területén egy büfét üzemeltetett. 1993-ban nagy ötlete támadt: a Püspökladányban épülő MOL üzemanyagtöltő állomás mellé autómosó létrehozására volt lehetőség. Megvásárolta a területet, majd feltöltötte. Nehezen kapta meg a vízjogi engedélyt, de hasonló bonyodalmakat kellett átélnie az összes engedély ügyében. Sokat segített ezek megoldásában Ferenczi Ferenc építészmérnök és hasonló végzettségű öccse is, de sokszor már csak Gulyás Lajos állhatatossága volt az, amely átlendítette az ügyet a holtponton. 1995-ben befejezte az árufuvarozást, és teljes figyelmét az építkezésnek szentelte. A szerkezetet maga hegesztette, de részt vett az építés minden mozzanatában. Hét évig, míg a beruházás el nem készült, a helyszínen lakott egy lakókocsiban. Hogy az autómosó tetejére panzió épüljön, az egy menet közbeni jött ötlet volt, de nem bánta meg. Az autómosásból kikerülő szennyvíz föld alatti tisztítórendszerét Gulyás Lajos technikumi tanulmányai alapján maga tervezte sajátos, egyedi megoldással. Kálváriát kellett járnia, mire elismerték, hogy az szakszerű, működésképes, a hatósági előírásoknak megfelel. Az autógáz-töltőállomás és a négyállásos gépi és kézi, alvázmosásra is alkalmas autómosó 2000-ben készült el, rá két évre pedig a tizenkét szobás panzió. Jelenleg 8 főt foglalkoztat a Saner 2000 Bt.
– Akkor örül a lelkem, amikor a vendégeim jól érzik magukat, s még jobban, amikor újra visszatérnek. Most jött el az az idő, amikor ráérek büszke lenni arra, amit egyedül, a magam erejéből létrehoztam – mondja.
Feleségével, Tóth Rózával két felnőtt gyermekük pályáját kísérik figyelemmel: Erika kereskedő vállalkozó, Ildikó pedig vendéglátó vállalkozó. Gulyás Lajos ideje nagy részét a panzióban tölti: válaszol az internetes tudakozódásokra és foglalásokra, beszélget a vendégekkel. A családi hangulatot, kikapcsolódást és nyugalmat biztosító panzióba a vendégek szívesen térnek vissza. A rendszeresen visszajáró vendégeket külön kedvezményekkel ajándékozza meg a cégvezető. Életére Váci Mihály sorait érzi találónak: „Nem elég a célt látni; járható útja kell! / Nem elég útra lelni, / az úton menni kell / Egyedül is! Elsőnek, elöl indulni el!”
(Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Csontos Erzsébet
Kirzsa Imre
Keserűné Juhász Mária
Dobrossy Barnabás
Szabó Béla
Dr. Pintye Imre
Kovácsné Csuzda Judit
Kissné Bogár Ildikó
Keserű László
Tóthné dr. Lovász Mária
Tőke Gyula
Dr. Molnár László
Antos József
Ráczné Fekete Ilona
Papp Lászlóné
Oborzilné Nagy Erna
Nyirkos Tibor
Magyari Lajos
Laskai Irén
Szilágyi Attila
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése