Püspökladány

Elektroműszerész szeretett volna lenni, de a véletlen úgy hozta, hogy a csőszerelést tanulta meg. Egy nap alatt kellett eldöntenie, hogy az elhatározott és vágyott szakma helyett a gáz- vagy az autószerelő szakmát választja-e. A gáz mellett döntött. A Tigázhoz került Hajdúszoboszlóra, ott végzett. Aztán dolgozott Debrecenben, Budapesten, majd hazakerült Püspökladányba, ahol a Fa-, Fém- és Építőipari KTSZ-ben helyezkedett el. Időközben párt választott. Feleségül vette, Évát, aki abban az időben szerzett diplomát mint óvónő. Mi várt a 70-es évek végén, a 80-as évek elején a pályakezdő, fiatal házaspárra? Sok-sok munka, hiszen közös életüket kellett megalapozni, elindítani.

Az építőipari szövetkezetnél bedolgozói rendszert alakítottak ki, és ekkor kezdődött tulajdonképpen Antos József számára az a munka, amit mind a mai napig végez.

– Megszerette-e a hirtelen döntéssel választott szakmát? – kérdezem az Antos Rt. tulajdonosát.

– Belekényszerültem ugyan ebbe a szakmába, de valahogyan a sors kegyeltjének vallhatom magamat, hiszen 1975 óta az infrastrukturális fejlesztések mindig összefüggtek tanult szakmámmal. Azzal kezdődött, hogy a belvizes házakat országszerte felújították, fürdőszobák épültek, majd a központi fűtés is egyre elterjedtebb lett. Nagyon sok munkám volt abban az időben, rengeteget dolgoztam. Kezdetben Ladányban. Itt egyedül én voltam akkoriban gázszerelő. Amikor már kevesebb lett a belső szerelési munka, akkor átálltam az utcai elosztóhálózat szerelésre. Galyatetőn, Abán, Nyíregyházán, a Jászságban egész falugázprogramokat csináltunk. Ez a kilencvenes évek elejére esett, és akkor kezdődött egy újabb nagy közműhálózat, a telefontelepítések kora. Természetesen átképzéssel kezdtük, hiszen ez egy másik terület, de megtanultuk, és nagyon sok településen végeztünk ilyen jellegű munkát. Észak-Magyarországon Salgótarján térségében, Gödöllőn, Debrecenben. Aztán Pilisen indítottuk az újabb területünket: a csatornaszerelést, mert hiszen a telefonhálózat kiépítése is lecsengőben volt. Ott tettünk szert olyan referenciára, ami meghatározta ezen a területen a pozíciónkat. Olyan csatornahálózatot építettünk, amely a kibocsátott szennyvíz mennyiségét is méri.

– Milyen távlati tervei vannak, hiszen lassan-lassan a csatornaépítési lázon is túljut az ország?

– Két ágazatot látok ezek után, melyekre fel kell készülnünk. Az egyik a magasépítés, a másik az útépítés. Ezekben látok fantáziát.

– Mi kell egy sikeres vállalkozáshoz? – faggatom tovább Antos Józsefet.

– Az életben maradáshoz kell egy ösztön, ami vagy van vagy nincs, mert ezt iskolában nem lehet megtanulni. Ezt nem lehet örökölni, ez kialakul az emberben. Akinek a munka nem kényszer, hanem szereti csinálni, abban ez kifejlődik. Muszáj előre látni, muszáj már most gondolkodni azon, hogy mit fogunk csinálni jövőre. Az Európai Unióban való létezésünk fontos záloga, hogy a multinacionális cégekkel való versenyben mi magyarok is meg tudjunk maradni. Védelmet kell szereznünk, akár minisztériumi szinten a kartellbe tömörült multikkal szemben. Kicsiben kezdtem, és nehéz volt a piacra jutás ebben a szakmában. Nehéz volt elhinni az elöljáróságoknak, hogy 100 milliós munkát is meg tudunk csinálni tisztességesen. És mivel sokáig a Dunántúlon dolgoztunk az itthoniaknak fogalmuk sem volt arról, hogy milyen gépparkkal, tapasztalattal és referenciával rendelkezünk. Van egy harmincfős gerince ennek a cégnek, akikkel a kezdetektől fogva együtt dolgozunk, talán ez a záloga annak, hogy sikeresek vagyunk.

– Nagy mecénása a város oktatási, kulturális intézményeinek, rendezvényeinek.

– Ez úgy működik, hogy abban a városban, ahol a cég dolgozik, és komoly beruházásokat megnyer, ott természetes, hogy ahol kell, ott segít is. Így történhetett, hogy a százéves püspökladányi oktatási intézmény születésnapi ünnepségét nagy összeggel támogatta az Antos Rt., de a hagyományos téli asztalitenisz-gálától kezdve az óvodai farsangi programig, a húsvéti nyuszifutáson át minden rendezvényhez nyújt segítséget.

Tetétlenen egy látássérült kislány szemműtétjéhez járultak hozzá, aki azóta jól van, és a gyógyulás útján halad.

– Térjünk vissza a családra. Viszi e majd valaki tovább a vállalkozást?

– Három szép gyermekem van. Két lány, egy fiú. A nagyobbik lányom orvostanhallgató, a két kisebb – akik egyébként ikrek – a helyi gimnázium diákjai. Jó tanulók. Lehet, hogy a fiú vállalja ezt.

Arra a kérdésre, hogy ilyen kvalitással miért nem próbált szerencsét a Dunántúlon azt válaszolja, hogy a neje ragaszkodik Püspökladányhoz. Ő elment volna, mert a kilencvenes évek közepén nem kapott helyben munkát. Most már van esély arra, hogy helyi vállalkozókat bíznak meg a térségben.

Hogy mi a nyitja az egésznek? – Az, hogy ha az embernek van száz forintja, arra kell törekedni, hogy abból másnap ne egy forint legyen, hanem kétszáz.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)