Püspökladány

Alapvetően nyugodt természetű, higgadt alkatú fiatalasszony, nehéz kihozni a sodrából.

Meghitt családi légkörben igen elfoglalt férjével és harmadéves egri főiskolás fiával élik a sokat dolgozó, sikeres emberek mindennapi életét. Kilenc évig igazgatóhelyettese volt a sárréti középfokú iskolának. 2004 óta ő az igazgató.

Tetétlenen, egy kis Hajdú-Bihar megyei faluban nőtt fel. Az általános iskola után a Karacs Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában tanult szakmát, s ebben az alma materben meghatározó élmények érték. Tanárainak köszönheti, hogy felvételizett a főiskolára, mert neki eszébe sem jutott a továbbtanulás. Egyszer felhívták a figyelmét rá: vedd már észre, hogy okosabb vagy, mint a többi! Budapesten a Könnyűipari Műszaki Főiskola diákja lett, ahol a gólyabálon találkozott leendő férjével, aki a Tetétlen melletti Földesről érkezett tanulni a fővárosba. A két alföldi fiatal úgy gondolta, visszatér szülőföldjére,  Sárrétre, ahova hívták is őket: Ildikót tanítani a „Karacsba”, vőlegényét, később élete párját az egyik termelőszövetkezetbe.

Huszonhat éve „jár” ebbe az iskolába. 1983 óta tanít. Elvégezte a mérnök-tanári szakot, s 28 évesen, 1990-ben műszaki igazgatóhelyettes lett. Ekkor nagyon sokat fejlődött szakmailag. Mint mondja, mindezt Nyirkos Tibor igazgató úrnak és Pénzes Lajos igazgatóhelyettes úrnak köszönheti –, akiket tanítómestereinek tart. Első perctől kezdve partnernek tekintették a fiatal kollégát, kikérték mindenről a véleményét. Láthatóan ők is örültek a friss, fiatalos szellemnek. Persze továbbra sem szakadt el a diákoktól, hiszen tanított is. A tanítás mellett a tanulásba úgy belejött, hogy nem tudta elképzelni az életét e nélkül. Ekkor végezte el az informatika szakot, majd ebből tanári diplomát is szerzett, és kiegészítette mindezt pedagógus szakvizsgával, így most négy diplomával rendelkezik, megelőzve ezzel korát, mely az élethosszig tartó tanulást hirdeti. Vallja, hogy ezzel a hétévenkénti diplomaszerzéssel megújította önmagát, megtapasztalta, milyen érzés a tanári asztal másik oldalán lenni, így jobban át tudja érezni a diákság problémáját. S hogy mennyit változott az iskola élete az ő diákévei óta? Sokat, mert elsősorban a tanulók családi háttere változott meg, s ezzel együtt anyagi helyzetük, ami befolyásolja az életüket. A nyolcvanas években négyszáz tanuló járt a Karacsba, ami egy ideális létszám volt, családias légkörű, emberközeli intézmény volt. Most szinte „nagyüzem”, hiszen ezerkettőszáztizenegy nappali szakos tanuló jár az iskolába, s négy épületben folyik az oktatás. A kistérségben kiemelt szerepet tölt be az intézmény, nem túl sokan mennek el, ezért is ilyen nagy a létszám. Minden középfokú oktatási formát tudnak ajánlani: a gimnáziumi osztályokban a tehetséggondozás, a továbbtanulásra való felkészítés folyik. A hatosztályos képzésükben kilencvennégy százalékos volt a továbbtanulási index. A diákok negyvenhárom százaléka egyetemre ment. Egyre több a szakközepesek közül is a továbbtanuló, és egyre több azok száma is, akik már a középiskolai évek alatt sikeres nyelvvizsgát tesznek. Az országos listán az előkelő tizenharmadik helyen szerepelnek. A szakiskolában a felzárkóztatással kell törődni, bár a tehetséges gyerekeket próbálják kiemelni, s különbözeti vizsgával áthelyezni a szakközépiskolai osztályokba.

A tantestület szívesen vesz részt különböző kísérletekben, nagyon sok pályázatot írnak. 2003-ban fejeződött be a világbanki projektjük. 2003-ban léptek be a szakiskolai fejlesztési programba. Ebben a tanévben (2004/2005) több mint harminckét millió forintot kaptak a mezőgazdasági gépész és a környezetvédelmi képzés tárgyi felszereltségének javítására, illetve az informatikai bázis gyarapítására. Pedagógusaik külföldi tanulmányutakon vesznek részt. Amiben nagyot léptek előre, az a környezetvédelmi képzés, a Nemzeti Szakképzési Intézet bázisiskolája lett a püspökladányi Karacs Ferenc Szakközépiskola. Elnyerték az ökoiskola címet.

Az iskola tantestülete mára szinte kicserélődött, viszont a maiak több mint fele itt érettségizett, és a hagyományokat ápolja. Minden karacsosnak a legszebb emlékei közé tartozik a kétévente megrendezett Karacs Ferenc Kulturális Napok.

A nyolcvanas évek közepe táján ellaposodni látszó hagyományt a tanárok sikeres produkciója mentette meg, s azóta is lelkesen kapcsolódnak be a rendezvénybe. Egy másik régi iskolai program, mellyel sokáig az országban egyedülállók voltak, az egész napos kirándulás. Fantasztikus élmény, mikor nyolc-tíz busszal vagy különvonattal elmennek egy idegen városba, ahol szinte minden utcán karacsos diákba lehet botlani.

Kissné Bogár Ildikó azt tartja a legfontosabbnak, hogy jól érezzék magukat mind a gyerekek, mind a dolgozók, s olyan útravalót kapjanak a tanulók, amit később bővíteni tudnak, s mindig képesek legyenek a megújulásra.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)