Keserűné Juhász Mária

A Területi Gondozási Központ vezetője,

Püspökladány

hb_06-184_keserune_juhasz_maria.jpgHajdan újszülötteket segített a világra, idős emberek problémájával foglalkozik most. Szülésznőként lépett a munka világába Keserűné Juhász Mária, a püspökladányi Területi Gondozási Központ vezetője, s most az idősek szociális ellátásának megszervezése a dolga. Már gyermekfejjel elhatározta, hogy a segítő munka lesz életének fő célja. Az általános iskola elvégzése után ezért egészségügyi szakközépiskolába iratkozott be, ahol általános ápolónői és csecsemőgondozói, valamint asszisztensi végzettséget kapott.

Érettségi után szülésznőként kezdett el dolgozni a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szülészeti Klinikáján. Ekkor végezte el a szülésznőképzőt. Öt évig dolgozott a szülészeten. Ebben az időben ismerkedett meg férjével, és mivel Püspökladányban alapítottak családot, ezért ebben a kisvárosban szeretett volna munkát találni. Pályát módosított, de továbbra is hű maradt az egészségügyhöz. „A segíteni akarás, a törődés egészségügyi ismeretek nélkül semmit sem ér. Nagyon fontos az egészségügyi háttér.” Pályázat útján sikerült elnyernie Hajdúszoboszlón a Hajdú-Bihar Megyei Tanács Módszertani Intézményében a járási vezető szociális gondozónő tisztséget. Hajdúszoboszló már közelebb volt Püspökladányhoz, de az ingázás továbbra is mindennapi tevékenységévé vált. Ezen a munkahelyen végezte el levelező tagozaton a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola szociális szervező szakát. Másfél éves volt a gyermeke, amikor elkezdte a főiskolát, a férje is ekkor iratkozott be az egyetemre. Ifjú házasokként, fiatal szülőként nem volt könnyű helyzetük. Munka és család mellett tanultak mindketten.

Miután elvégezte a szociális szervező szakot, ugyanannál a munkáltatónál, de más területen kapott feladatot Keserűné Juhász Mária. Módszertani munkatárs lett, majd mentálhigiénés csoportvezető. 1996 februárjában pedig a püspökladányi Területi Gondozási Központ vezetői állását pályázta meg.

Az intézmény történetéről dióhéjban annyit, hogy Püspökladány országosan – ha nem is elsőként, de az elsők között – indította 1960-ban, öregek napközi otthona néven. Bár a kezdet kezdetén a működéshez szükséges anyagi fedezet nem állt rendelkezésre folyamatosan, így egy évre be kellett zárni, de 1962-ben újraindították, és azóta üzemel. A házi gondozás hivatásos gondozónővel 1967-ben indult el Püspökladányban.

A Területi Gondozási Központ feladata a város időskorú lakosainak felderítése, folyamatos figyelemmel kísérése. Itt mindenféle korú, egészségi állapotú ember megfordul, akiknél más és más, egyénre szabott gondozási formát kell alkalmazni.

Azok az emberek veszik igénybe a központ szolgáltatásait, akik zömében egyedülállók, illetve megromlott a családi kapcsolatuk, vagy családtagjaik távol élnek.

„Munkahelyem megtartása érdekében 2002-ben szakvizsgát tettem, és a szociális szervező végzettséget is megszereztem, majd a tereptanári oklevelet is, hogy az intézménybe látogató hallgatók gyakorlati idejét minél felkészültebben tudjam vezetni.”

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást tovább fejlesztették, és 2005-ben kiterjesztették a Sárrét mind a tizenegy településére. 2006-ban elindították a kistérség három településén a támogató szolgálatot és a közösségi ellátást Püspökladány területén.

„A szociális törvény már 2004-től kezdve speciális alapellátási formákként nevesítette ezeket az ellátási formákat, ezért én már 2004-ben megszereztem a közösségi ellátáshoz szükséges koordinátori képesítést is.”

Az élethosszig tartó tanulás jegyében most az ELTE szociális menedzseri szakára iratkozott be a minőségi és hatékonyabb munkavégzés érdekében. Az elmúlt hat évben a Püspökladányba kihelyezett szociális gondozó és ápoló tanfolyamokon tanít is gondozástant és háztartási ismereteket, valamint a gyakorlati tudnivalókkal is megismerteti a hallgatókat.

Tapasztalata és véleménye szerint a 70–80-as években – mikor az idősgondozásba került – előítéletes volt ez a terület. Csak azok az emberek vették igénybe, akiknek nem volt családi hátterük, nem volt külső segítségük.

A társadalmi változások miatt már nem csak a nincstelenek, a szegényebb réteg veszi igénybe ezeket az ellátási formákat, hanem minden rászoruló ember él ezekkel a lehetőségekkel. Megjelennek látókörükben az eltérő képességű egyének, valamint a sajátos speciális ellátási formákat igénylők is. A cél az, hogy az ellátottak minél tovább tudjanak saját lakókörnyezetükben maradni.

Keserűné Juhász Mária büszke fiaira, akiknek mindenképpen szerette volna biztosítani a nappali tagozaton történő tovább tanulást. Norbert már két diplomával a munkahelykeresés rögös útját járja, Zsolt most kezdi a budapesti Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen a programozó matematika szakot.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése