Püspökladány–Debrecen

Eredendően papnak szánták, de amikor édesapját hetedikes korában elvesztette, elhatározta, hogy az orvosi pályát választja. A szorgalommal, a tanulással sosem volt baj – kitűnően érettségizett –, de a pocsaji gyermekévek a háború utáni viszonyok között bizony szűkösségben teltek. Édesapja szabómesteri iparengedélyét hamar megvonták, így nem maradt más, csak a termelőszövetkezet, hogy hatgyermekes családját eltartsa. Mezőőr volt, gyakran hitelbe is dolgozott, de csakhamar meghalt, otthagyta családját és épphogy csak megkezdett lakóházukat.

Pintye Imre – a legidősebb testvér – a hiányzó ruhák, cipő miatt egy évvel később kapcsolódott be a tanulásba, de aztán annál inkább belevetette magát. Németül, románul és oroszul is tanítottak kezdetben, majd az államosítás után az iskola jellege is megváltozott. Kecskés Péter igazgató úr jóindulatú figyelme közepette hamarosan a jobb diákok közé tartozott, így nem véletlen, hogy a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumba íratták tovább tanulni. Eleinte a bejárók korán kelős sorsában osztozott, majd kollégista lett. Katona Anna, aki másodiktól osztályfőnökük volt, biztatta és ösztönözte. Orosz és angol nyelvből háziversenyek rendszeres résztvevője volt, ami után természetszerűleg megyei és országos tantárgyi megmérettetések következtek. Kitűnő érettségi bizonyítvánnyal a kezében búcsúzott el alma materétől. A nyári szünetekben – már általános iskolás korától – az otthoni tsz-ben dolgozott, s igyekezett pótlást biztosítani a következő tanévi kiadásokhoz. A Debreceni Orvostudományi Egyetemre egyből felvették. Egy évig Rákosi-, majd népköztársasági ösztöndíjas, amiből az otthoniakat is rendszeresen segítette, majd vagonok kirakásából teremtette meg a hiányzó összeget. A tanulás mellett bizony voltak nehéz időszakai, amikor tejporon, sajton és száraz kenyéren élt, s amikor egy-egy munkás éjjel után el-elaludt a gyakorlatokon.

Sokat tanult dr. Aranyosi János anatómiai gyakorlatvezetőtől, de leginkább a mikrobiológia iránt vonzódott. Itt végezte tudományos diákköri munkáját dr. Koller Miklós irányításával, foglalkozott szívesen a víruskutatással, a gyermekbénulást megelőző vakcinákkal. Tanulmányai mellett csoportvezetői teendőket látott el az ifjúsági mozgalomban, szervezői feladatokat vállalt véradásokban. Közben otthon testvéreivel felépítették az édesapja által megkezdett családi házukat is. 1962-ben vette kézhez orvosi diplomáját, s a bőrklinikán alkalmazták gyakornokként. A gombalaboratóriumban érdekesnek találta a feladatot, amelyhez főnökétől, Herpai Zsombor professzortól sok segítséget kapott. Közös munkálkodásuk eredményét több közös cikk őrzi ma is, amelyek német szaklapokban jelentek meg. A szükséges felkészülés után bőrgyógyászati és kozmetológiai szakvizsgát tett.

Közben megházasodott: Kádár Margittal, a Püspökladány és Vidéke Áfész könyvelési csoportvezetőjével kezdték el közös életüket. Mivel csakhamar kölcsönt vettek fel családi otthonuk megteremtésére, még fontosabbá vált az akkoriban is szerény orvosi kereset minden forintja. Ahogy a bőrklinika laborjában megszűnt a veszélyességi pótlék, a klinikai gondozóba kérte át magát. Mellette a Külsővásártéri Bőr- és Nemibeteg-gondozóban és a MÁV-rendelőben vállalt mellékállást, nyaranta pedig helyettesítéseket a szabadsága terhére. Közben két gyermekük született: Imre ma radiológus szakorvos Püspökladányban, Éva lányuk a VESZ-nél asszisztens.

1969-ben hírt kapott, hogy megüresedett egy körzeti orvosi álláshely Püspökladányban. Akkor úgy gondolta, hogy néhány évre vállalja el azt a munkát  – végül 30 év lett belőle. Az ott töltött idő harmadrészét két körzetben szolgálta végig, mert mindig hiányzott valaki. Főállása mellett a járási bőrgondozó vezetését is ellátta. Sok nehézség közepette kezdte meg szolgálatát (fél évig gyalog járt, majd motoron, aztán jött csak az autó), de soha nem kért semmit. Hamar megismerték, megszerették a betegek. Gyakran járványok nehezítették a munkáját, s eleinte az állandó ügyelet, amit a lakásukon látott el. Ez a családjára is fertőzésveszélyt jelentett – a három részletben elfogyasztott vasárnapi ebédekről nem is beszélve – mindaddig, amíg a nagyközség külön helyiségről és hétköznapi ügyeleti szolgálatról nem gondoskodott. Gyakorta tartott egészségügyi felvilágosító előadásokat, s a helyi Népfrontban vezetői teendőket vállalt a rendszerváltásig. Nem vált vállalkozó orvossá, mert nyugdíjazásakor Debrecenbe készült visszaköltözni. Még egy évet rádolgozott, majd 1999. május 31-én elbúcsúztatták. A ladányi tv egy portréval emlékezett meg róla. Egy évig nem vállalt újabb munkát, de nem bírta a tétlenséget. Azóta rendszeresen helyettesít, s visszatéréseire nem csak a kollégái, hanem már a betegek is számítanak. Gyakran kérdezik: mikor jön megint hozzánk, doktor úr? Mellette sokat sétál, tévézik, rádiót hallgat, s igyekszik elolvasni mindent, amire eddig nem volt ideje.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)